Cucc · Lelki

Az én minimalizmusom

Mivel nem biztos, hogy mindenki ismeri ezt a fogalmat, leírom, hogy mit jelent számomra a minimalizmus, mi az, ami felé én szeretnék haladni. Szeretnék rendet a fejemben és magam körül. Szeretném, hogy az életem egyszerűbbé váljon, és hiszek abban, hogy minél kevesebb dolog vesz körül, ez annál könnyebben sikerül majd. Az én benyomásom a minimalizmusról az, hogy a fizikai és szellemi kacatot kiszórjuk, hogy helyet csináljunk a számunkra fontos dolgoknak. Így a kacat az, ami számunkra nem feltétlen szükséges, feleslegesen foglalja a helyet az életünkben. Például ha az én szenvedélyem az lenne, hogy üveggolyókat gyűjtök, ez lenne az életem, a munkám, a hobbim, akkor az ötszázharmincegy üveggolyóm nem lenne kacat, de lehet, hogy ha emiatt sosem főznék, akkor a harmadik lábos már kacatnak számítana.

És ami nekem nagyon fontos: számomra a minimalizmus nem azt jelenti, hogy a fehér otthonomban az üres polcaimon árválkodik egy letisztult formájú szürke váza. 🙂 Imádom a színeket, és szeretném őket megtartani magam körül. Emiatt például a minimalista ruhatár is izgalmas a számomra: hogyan tudom úgy megoldani, hogy ne legyen unalmas, színes legyen? Hát, majd írok erről is, főleg, ha majd már minimalistának lehet mondani a ruhatáramat… 🙂 Talán pont az engem körülvevő sok, élénk szín miatt is van arra szükség, hogy a formák egyszerűbbek legyenek, és kevesebb tárgy legyen a szobában. De nem csak fizikailag szeretném egyszerűsíteni az életem: a minimalizmus az időbeosztásunkra, a gondolatainkra és nem utolsó sorban az internetes “életünkre” is vonatkozik. Én ezeken a területeken különösen nagy kihívásokkal küszködöm, úgyhogy ezekről majd később írok. De bízom benne, hogy ha a környezetem nyugodtabbá válik, az hozza magával azt is, hogy a fejemben is nagyobb rend legyen.

Picture by Ryan Viernes https://www.flickr.com/photos/ryanviernes/4617687391/

Körülbelül négy éve fordult át az életem a felhalmozásból a selejtezés felé. Bár inkább azt mondanám, hogy akkor állt meg a felhalmozás, nagyon-nagyon lassan indult meg a selejtezés, és nagyjából egy éve kapott nagyobb lendületet. 2008-tól lehetőségem volt egy ismerősöm majdnem 70 négyzetméteres lakását kedvezményesen bérelni. Úgy költöztem oda, hogy volt egy (törött) könyvespolcom és vettem egy kinyitható kanapét. A lakásban nem volt bútor, csak egy gardróbszoba és egy régi étkezőasztal. A falakat az általam választott színekre festették, úgyhogy a nappali két fala almazöld volt, a háló türkiz és a hall napsárga. Imádtam és boldog voltam a kanapémmal egy ideig. 🙂

Akkoriban a fizetésem is emelkedett, a családtól is kaptam még bútorokat, így szépen lassan, hónapról hónapra be tudtam rendezni a lakást, és mindig volt hely valami újabbnak. Szintén akkor kezdtem el hihetetlen sok (főleg spirituális témájú) könyvet vásárolni. Akkor hökkentem meg egy kicsit, mikor az egyik nagy internetes könyváruház örömmel jelentette, hogy beléptem a legmagasabb kategóriájú törzsvásárlók közé, mivel egy éven belül több mint százezer (!) forintot költöttem könyvekre. Persze ajándékba is sokszor könyvet vettem, na de gyűltek otthon is, újabb polcot kellett venni, meg számítógépasztalt, ezt-azt-amazt. Ja és amikor odaköltöztem, azt mondta a tulajdonos, hogy a gardróbszobát úgysem töltöm meg, senkinek nincs annyi ruhája, mint neki. Az én ruháim épphogy befértek… (Lehet, hogy megérne egy külön bejegyzést a női önbizalomhiány és a ruhavásárlás kapcsolatának boncolgatása…) Aztán egyszer csak költöznöm kellett onnan, piaci bérleti díjú lakásba, nyilván nem fizettem ki egy hetven négyzetméterest, hanem egy kényelmes másfél szobásat béreltem. Hát oda bezsúfolni a sok cuccomat nem volt egyszerű. Ráadásul venni kellett még étkezőasztalt meg szekrényeket is. Amíg ott éltem, fordult meg a fejemben először, hogy talán túl sok cuccom van.

Egy darabig csak ruhákat selejteztem, nagy szatyrokkal pakoltam ki a szekrényemből, de ezen felbuzdulva vettem egy csomó újat. 🙂 Amikor innen költöztem, akkor nem hívtunk költöztetőt, az akkori párom és az apja költöztetett ki onnan. Egész délután és este csak pakoltak le az autóba, este 10 körül tudtunk útnak indulni, ha jól emlékszem. Eléggé szégyelltem magam. Na aztán amikor az akkori páromtól is elköltöztem (az utóbbi tizenegy évben tizenegyszer költöztem – lett volna okom a minimalizmusra…), akkor először csak bizonytalan időre, egy lazán bútorozott lakást béreltem és nagyjából két bőröndnyi ruhával jöttem el. Három hónapig éltem így, talán egyszer még elmentem még egy bőröndnyi cuccért, de nem hiányzott szinte semmi. Aztán átköltöztettem a lakásnyi bútoromat, könyvemet, ruhámat, konyhafelszerelésemet és nem kaptam észbe. 🙂 Azóta csak egyre kisebb lakásokba költöztem, legutóbb egy galériás 27 négyzetméteresben laktunk a párommal, ahová kéthetente hétvégén jöttek a gyerekei, néha mind a négyen. Valahogy elfértünk, volt egy jó nagy gardrób. 🙂 Aztán Lenke születésével most egy nagyobba költöztünk át, de mégis most végeztem a legalaposabb selejtezést eddig.

Tavaly egy komolyabb lelki mélypontra kerültem, egy idő után csak arra próbáltam ráérezni, hogy mi az, amit szívből szeretnék. Akkor jött ez az érzés, hogy rendre, rendszerre, ürességre, letisztultságra vágyom. Ekkor kezdtem a selejtezést, és ezután nagyon hamar Lenke érkezéséről is hírt kaptunk. A fáradékonyság miatt lelassult kicsit a dolgok átválogatása, de a második trimeszter energiáját nagyrészt erre használtam a költözés előtt. És még mindig rengeteg cuccunk van! (Persze Lenkének is…) Most sem egyszerűbb, negyvenöt négyzetméteren lenni Zoli négy (tíz és húsz év közötti) gyerekével és Lenkével együtt – bár ilyen nem volt még, de lesz, és persze várom. Épp ez az, hogy a kapcsolatoknak kell a hely, nem a tárgyaknak.

Hétvégén fodrásznál voltam, Lenke születése óta először. Meséltem a fodrásznak, hogy amikor levágják a hajam és újra rövid, akkor én fellélegzek, mintha egy hatalmas teher kerülne le rólam, és boldogan nézegetem a tincseimet a fodrászat padlóján, hogy az mind az én hajam volt. Ugyanígy érzem magam akkor is, amikor sikerül nagyobb mennyiségű tárgytól megszabadulni. Remélem, be tudok számolni majd minél több ilyen esetről.

Az én minimalizmusom” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. “És ami nekem nagyon fontos: számomra a minimalizmus nem azt jelenti, hogy a fehér otthonomban az üres polcaimon árválkodik egy letisztult formájú szürke váza.” Ezen nagyon jót nevettem, nagyon tetszik! 🙂

    1. Köszi! De hát nem…? 🙂 Sok fotón látni ilyesmit, és nincs is vele baj, csak nagyon nem az én stílusom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.