Barion Pixel

Ajtódísz és „karácsonyfa”

Ajtódísz és „karácsonyfa”

Ajtódísz és „karácsonyfa” 150 150 szimplán.

Két kipróbált ötletet szeretnék megosztani Veletek, amik egyszerűbbé és környezetbaráttá tehetik az adventi készülődést. Az egyik a tavalyi (2D-s) „karácsonyfánk”, a másik az idei (újrahasznosított) ajtódíszünk.

Lehet, hogy most megköveztek, de nekünk idén sem lesz klasszikus karácsonyfánk. Legalábbis egyelőre úgy néz ki. Évekig komoly dilemma volt ez nekem, nem akartam, hogy miattam vágjanak ki egy fát, azért, hogy az én lakásomban legyen karácsonyfa. Kétszer próbálkoztam cukorsüveg-fenyővel (lassan növő, cserepes fenyő), de miután mindkettő elég hamar meghalt a lakásban, rájöttem, hogy ez sem túl környezetbarát… Inkább a szüleimtől kapott fenyőágakkal díszítettem a lakást, ha egyáltalán. Tavaly, Zoli gyerekei mellett már nagyobb kedvem volt karácsonyfát állítani, de tudtam, hogy valami alternatív megoldást keresek. Végül egy, a neten talált ötletet gondoltam tovább, amit a gyerekekkel együtt megvalósítottunk. Ez lett az eredmény:

Zöld merített papírból az óvodában tanult módszerekkel hópelyheket vágtunk ki (a legszebbeket Zoli két lánya csinálta). A díszeket homokszínű (vagy mézeskalács-színű :)) és piros papírból készítettük. Lett egyszarvú és Darth Vader is. 🙂 A falra Zoli tette fel a hópelyheket fenyőfa-alakban ragadós gyurmával (ennek biztosan van ennél szakszerűbb neve is…), majd közéjük helyeztük el a díszeket.

Nekem azért tetszett nagyon ez a fa, mert az egészet mi csináltuk, tök jó elfoglaltság volt a gyerekekkel, viszonylag környezetbarát megoldás, és szerintem egész minimalista is. 🙂 Egyelőre abban maradtunk Zolival, hogy megismételjük ezt a tavalyi megoldást idén is, bár tavaly még azt mondta, ha gyerek van, akkor kell a fenyőillat és a csoda. Lehet, hogy ez Nagyinál lesz majd meg, nálunk pedig azt szokja meg Lenke, amivel mi egyetértünk: hogy miattunk ne vágjanak ki fákat a szeretet ünnepén.

A kép előterében a rögtönzött, talán még az ideinél is egyszerűbb adventi „koszorúnk” látható: négy pici befőttesüveg nyakát hánccsal körbetekertük, mécsest tettünk mindegyikbe, majd tányérra tettük fahéj, csillagánizs, szárított narancskarikák és hasonló természetes díszek társaságában.

Az ajtódísz ötletére a Kifli és levendula blogon bukkantam. Ez a koszorú wc-papír gurigából készült! A blogon részletesen le van írva az elkészítése, én csak néhány dolgot említenék, amit ott nem találtam, vagy másképp csináltam. Én 17 darab gurigát gyűjtöttem, ebből 30-40 cm átmérőjű koszorút kaptam. Szerintem ennyi minimum kell hozzá, hogy jól nézzen ki. Előre lefestettem a gurigák belsejét is, mielőtt szétvágtam volna őket, így viszont még egyszer végig kellett menni az éleken, amikor összeállt a koszorú. De szerintem ez még mindig gyorsabb megoldás. A süthető gyurma-bogyók kicsit rózsaszínűek maradtak, úgyhogy utólag ezeket is befestettük. (Sajnos, ahogy a képen is látszik, már két bogyó is leesett a koszorúról, még nem vagyok profi a ragasztópisztollyal.) Szerintem szép lett, és én külön büszke vagyok rá, hogy wc-papír gurigából van. Nekem jó érzés, ha valami kevésbé magasztos dologból is szépet lehet alkotni. Ráadásul így újrahasznosított ajtódíszünk lett.

További kellemes, minél egyszerűbb adventi készülődést kívánok mindenkinek!

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!