Ezzel a címmel máris ronthatnám Marie Kondo hitelét, mivel könyvében azt állítja, ha egyszer végigcsináltad a rendrakást az ő módszerével, soha többé nem kell újra megcsinálnod, nem esel vissza. Sajnos én nem értem a végére a szülés előtt, ezért is futok neki most újra. Így legalább itt a blogon is tudom dokumentálni a folyamatot. Ebben a bevezetőben megpróbálom összefoglalni a Konmari módszer lényegét, majd az első lépésről írok, amit a 2017-es „konmarizás” során tettem.

Ahogy már korábban írtam, bő egy éve találkoztam először Marie Kondo könyvével, aminek magyarul a Rend a lelke mindennek címet adták. Ez a fiatal japán nő a rendrakás „fanatikusa”, és azt állítja, hogy ismeri a rendrakás tökéletes módszerét, amivel nem eshetünk vissza. Van egy sajátos, magabiztos stílusa: „ennek ez a módja”, „ezt csak azt csinálja így, aki nem ismeri a rendrakás helyes módszerét”, és hasonló mondatokat olvasni a könyvében. Ugyanakkor azt is írja, hogy az ügyfelei közül valóban nem esett még vissza senki – még ha rendetlenség is lesz, legfeljebb fél óra alatt össze lehet pakolni. Ez az eredmény és a már-már felháborító határozottság érdekessé tette nekem a módszert, így tovább olvastam.

A módszernek van néhány alapvetése. Az egyik, hogy előbb selejtezz, utána pedig találj helyet minden egyes tárgynak. Valóban, nálunk sokszor az a gond, hogy sok mindennek nincs helye, nem tudom, hova tegyem el. A selejtezés alapelve, hogy ne azt döntsd el, mit akarsz kidobni, hanem azt, hogy mit akarsz megtartani: azt, ami a szíved mélyén örömet okoz. Ez nem azt jelenti, hogy múltbeli emlékek miatt nem akarsz tőle megválni, vagy hogy „egyszer majd még jó lesz valamire”. Ez egy érzés, amire én is csak most, a második körben éreztem rá igazán: számomra ez olyan érzés, mintha a szívem tájékán valami megremegne és jó érzést teremtene, amikor a kezembe fogom az adott tárgyat. Ez furcsán hangozhat, de azt hiszem, mindannyiunknak vannak ilyen tárgyai, és ez sem azt jelenti, hogy a tárgyak kultuszában élünk. Egyszerűen csak van kedvenc pulcsink vagy kiskanalunk. KonMari (ez a beceneve az írónak) azt javasolja, hogy csupa ilyen dologgal vegyük körül magunkat, így az otthonunk valóban minket fog tükrözni, és boldogabbak leszünk ebben a térben.

Valahol ő mégis kultikus tisztelettel fordul a tárgyak és az otthonok felé, a könyvében legalábbis erről ír. A rendrakás előtt térdre ereszkedik, és a ház segítségét kéri, hogy megérezzék, mit tartsanak meg, és minek hol legyen a helye. Tapasztalatai szerint így hatékonyabb a folyamat. 🙂 Köszönetet mond a táskájának, hogy egész nap támogatta, és este elteszi pihenni. A zoknik feltekerését bűnnek tartja, mivel így ezek a kemény munkát végző ruhadarabok pihenés helyett is csak ki vannak feszítve… A kiselejtezett tárgyaknak pedig hálásan köszönetet mond az addigi szolgálatukért és minden jót kíván nekik az útjukon. Ez az ő világnézete. Elsőre az átlagembernek kicsit soknak tűnik, hogy minden egyes tárgyával udvariaskodjon. De van abban valami szép, hogy hálásak tudunk lenni a tárgyakért is, amik körülvesznek bennünket, megkönnyítik az életünket. Sőt, a hála a szépsége mellett gyakorlati hasznot is hoz az életünkbe, hiszen aki hálás, elégedettebb is, és egy minimalistának ez nem hátrány. 🙂

Mindenesetre nekem ez is tetszik a könyvben, hogy elénk tárja az ő kis világát, még ha az furcsa is lehet mások számára. Az is megfogott benne, hogy a rendrakás céljának a boldogságot tekinti, nem számokat ír elő vagy racionális szabályokat. Lehet, hogy valakit a racionalitás ragadna meg igazán, de nekem úgy tűnik, tényleg ez a hatékonyabb, így a könyv személyre szabott megoldást ad. Ha attól vagyok boldog, hogy sörösdobozokat gyűjtök és rájuk nézve ragyog fel a szemem, akkor abból lehet ezer is otthon, nem fogok kacatként tekinteni rájuk. Nehéz elképzelnem, hogy tudnék olyan szabályok szerint élni, hogy legyen x mennyiségű könyvem és y mennyiségű ruhám.

KonMari többször utal arra könyvében, hogy a rendrakásnak lelki vonatkozásai is vannak, illetve olyan változásokat is hozhat az életünkbe, amire talán nem látunk racionális magyarázatot, mégis sok ügyfelénél megfigyelhető, például, hogy aki költözni szeretne, a rendrakás után megtalálja a tökéletes házat. Arról is ír, hogy sokaknak méregtelenítési tüneteik lesznek a rendrakás során. Mivel én is hasonló lelki átalakulást tapasztaltam, örülök, hogy ezt a kissé megfoghatatlan oldalt is megmutatja a könyv.

A KonMari módszerben a selejtezésnek is megvan a maga sorrendje: a ruhákkal kell kezdeni, majd a könyvek és a papírok következnek, ezután a vegyes apróságok (japánul komono), majd az érzelmi értékkel bíró tárgyak. A ruhák KonMari szerint a legkönnyebben kiválogatható kategória, innen haladunk fokozatosan a legnehezebb, az érzelmi értékkel bíró tárgyak csoportja felé. A következő bejegyzéseimben arról fogok írni, hogyan megyek most végig ezeken a kategóriákon, mik a nehézségek, tanulságok.

De előbb jöjjön a legelső lépés, amit korábban kihagytam, pedig a könyv szerint kulcsfontosságú. Talán ezért is nem fejeztem be…? Azonnal bele akartam vágni a selejtezésbe, pedig KonMari szerint az első lépés, hogy képzeljük el, milyen otthont szeretnénk. Mivel egy kisbaba mellett bőven jut idő az elmélkedésre, ez alkalommal elképzeltem, és meg is osztom Veletek. 🙂

A mi másfél szobás lakásunk nem túl tágas, de szeretném, ha az lenne, vagy legalább annak hatna. Mivel előfordul, hogy heten vagyunk itt akár napokig, szükség lenne a térre. Szeretném, hogy a lakás világos legyen, és legyen benne sok zöld növény. Szeretném, hogy Lenke játékait pár mozdulattal el tudjuk pakolni, hogy mindennek meglegyen a helye, csak az legyen elöl, amit használunk is. Amikor a héten megint kitessékeltem egy poloskát, úgy fogalmaztam meg mindezt, hogy olyan lakást szeretnék, ahol nem tudnak elbújni a poloskák. 🙂 Persze az imádott színeimről nem szeretnék lemondani, és annyira nem is tudok, hiszen vannak színes bútorok. Szeretném, hogy a színek továbbra is harmonizáljanak a szobákban, mondjuk ezzel eddig sem volt gond, de most már látom, hogy az eddigi barna-zöld hálószoba és lila-piros nappali helyett barna-piros hálót és lila-zöld nappalit szeretnék. Ezt nem lesz gond szerintem megoldani, mert csak kiegészítőket kell cserélni. Szeretném, ha nyugodt és elégedett tudnék lenni a lakásban, ha már majdnem egész nap itt vagyok. 🙂

Inspiráció-keresgélés közben bukkantam Yvonne Eijkenduijn képeire és blogjára, amik azt hiszem, elég jól bemutatják, hogy milyen terekben érezném jól magam: tágas, világos, egyszerű, de mégis bohókás, vidám, könnyed. Ez a hollandos életérzés amúgy is közel áll hozzám egy ideje. Arra is rájöttem, hogy az amszterdami lakásom hangulata is pont az, amire vágyom, csak ott nem voltak növények, mert háromhavonta más bérelte. Vajon ez mit jelenthet? 🙂

Az amszterdami lakásom 2009-ből