A KonMari-módszer szerint a második selejtezendő csoport a könyvek. Ez sokaknak érinthetetlen terület, pedig legtöbbünknek a könyvek azok, amiket csak egyszer „használunk”, a legnagyobb kedvenceinket és néhány kézikönyvet kivéve. Lássuk, mit mond KonMari a könyvek selejtezéséről, és nálam ez hogyan sikerült.
KonMari szerint a tárgyak arra vágynak, hogy szolgálhassák a tulajdonosukat. Ha elfelejtve porosodnak valahol, és csak illendőségből tartjuk meg őket (mert „könyvet nem dobunk ki”, vagy mert ajándékba kaptuk), nem boldogok. És persze mi sem vagyunk boldogok egy olyan térben, ahol olyan tárgyak súlya nehezedik ránk, amik miatt lelkiismeret-furdalásunk van.
A könyvekkel kapcsolatban KonMari elég szigorú: azt mondja, ha eddig nem olvastad el, akkor nagy eséllyel nem is fogod, szabadulj meg tőle. Ha tényleg annyira szeretnéd elolvasni, majd megveszed újra. Ez elég drasztikusan hangzik, de az biztos, hogy én egy kiselejtezett könyvemet sem sírtam még vissza. Azaz egy volt, amit kerestem, de egyrészt azt már olvastam, másrészt kölcsön akartam adni valakinek, harmadrészt nem én selejteztem ki, hanem a természet… Erről majd mindjárt írok bővebben.
Az örömtesztnél is azt javasolja Mari, vegyük kézbe a könyveket, de ne kezdjük el fellapozni őket. Gondolom, azért, mert akkor meggyőznénk magunkat, hogy szükségünk van rájuk, míg a valódi örömet már akkor is megérezzük, amikor csak a kezünkben tartjuk őket. Sok könyvnek az a szerepe az életünkben, hogy egyszer elolvassuk, vagy hogy félig elolvassuk. Ha ezt a szerepét egy könyv már betöltötte, felesleges az útjába állni, el lehet engedni és ha kell, majd újra megtalál minket. A könyveknél szerintem sokan tapasztaljuk, hogy akkor jönnek az életünkbe, amikor szükségünk van rájuk. Ha időben el is engedjük őket, helyet csinálhatunk az újnak.
Szép… De vajon tényleg mindegyiket forgatnád?
A felhalmozó időszakomban rengeteg könyvet vásároltam, erről már írtam. Ezek nagy része spirituális könyv volt, és bekerültek a közösségi könyvtárba, amikor az hozzám került, amikor főállású gyógyító lettem. Ezt aztán a természet kiselejtezte, bár nem éppen tartalom vagy minőség szerint: egyik nyáron egy nagy zivatarban elárasztotta a szennyvíz az alagsori kezelőhelyünket, ahol a könyvek is voltak két alacsony polcon. Az alsó polcon levőket mind ki kellett dobni. Lehet, hogy jobb lett volna, ha mi magunk válogatjuk őket át és nem várjuk meg, hogy egy ilyen esemény megtörténjen, de egy ilyen közös könyvtárat nagyon nehéz selejtezni, hiszen nincs egy tulajdonosa, aki a saját ízlése és a könyvek felett érzett öröme alapján megmondhatná, melyik menjen és melyik maradjon. Ezért is örülök, hogy most, hogy kiléptem a Közösségből, máshová kerülnek ezek a könyvek, mert legtöbbjük már nem okozott örömet nekem, mégis itt volt a helyük a nappalinkban.
A várandósság alatti KonMari-körben a könyvek átválogatása volt számomra az egyik legizgalmasabb tapasztalat. Gondolom, mindenkinek bizonyos témák köré csoportosulnak a könyvei. Számomra a könyvek örömelv szerinti selejtezésénél derült ki, hogy az egyik ilyen téma már abszolút nem érdekel. Feltűnt viszont, hogy az összes művészeti és útikönyv boldogsággal töltött el. Én ekkor jöttem rá, hogy tényleg jó kis önismereti folyamat lehet a selejtezés is, hiszen teljesen új dolgokat tudtam meg magamról.
A mostani kör inkább érdekes volt a számomra. Többször is előfordult, hogy például egyazon festőről szóló két könyv közül az egyiknél éreztem az öröm bizsergető érzését, a másiknál nem. Ezt párszor leellenőriztem, de mindig ugyanaz történt, így megadtam magam az érzésnek, és a nem bizsergetőknek búcsút mondtam. Most valahogy sok szakácskönyvtől is elköszöntem, mert rájöttem, hogy a legtöbb receptet már így is az internetről vadászom, felesleges a polcaimon tárolni egy csomó olyat, amit nem is használok. Pár receptet lefotózok majd még, és szerintem létrehozok egy online gyűjteményt fotózott, e-mailen kapott és a neten megtalálható receptekből. Szerintem a pinterest lesz erre alkalmas, de majd megírom, ha megcsináltam.
A nálam kölcsönben levő könyveket nem számítva maradt 29 darab könyvem, ennyi:
Az összes könyvem
Egészen jó érzés, hogy ilyen kevés könyvem maradt. Hozzátenném, hogy én szeretek mobilról könyvet olvasni, elő is fizettem egy online könyvtárra, amik így bármikor kéznél vannak, mégsem húzzák le a(z amúgy is hírhedten súlyos) táskámat és nem tömik tele a könyvespolcaimat. Ráadásul ott sok olyan könyv is elérhető angolul, amiket magyarul ki sem adtak (például minimalista vagy gyereknevelési könyvek). Tudom, hogy van, akinek szüksége van a könyvek illatára, a papír súrlódásának hangjára. El tudom képzelni, hogy nekik rengeteg könyv örömet okoz, és mondjuk a ruhák vagy a serpenyők kevésbé, így az ő rendjük egészen másképp fog kinézni, mint az enyém. Ha mégis helyszűkében vagyunk, akkor javaslom, iratkozzunk be a könyvtárba. Pár éve nagyon lelkes látogatója voltam a Központi Könyvtárnak, szuper hangulata van a polcok között bóklászásnak és az olvasóteremnek is. Könyvszagolgatóknak melegen ajánlom. 🙂
A végére pedig egy kis szösszenet az életünkből: pár hete Zoli megjegyezte, hogy milyen jó, hogy egyre kevesebb cucc van itthon. Érezhető a különbség! 🙂 Pedig a vegyes apróságoknak még neki sem álltam.
