Cucc

A tárgyak vannak értünk

Itt az eperszezon, ami juhúúúú! Lenke nem allergiás rá, ami még juhúbb, és az meg még ennél is juhúbb, hogy boldogan falja. Tegnap például három szemet betermelt, ez az ő méreteihez és szokásaihoz képest elég sok. De ami ma történt, az először kicsit kiakasztott, másodszorra elgondolkodtatott.

Kép forrása: https://www.flickr.com/photos/mag3737/16685654671/

Az eper és a hófehér body esete

Persze, máskor is előfordul, hogy a tányérból kiborítja az ételt az asztalra, aztán heves mozdulatokkal szétkeni, esetleg locsol rá egy kis vizet is, ledobálja, vagy az ölében nagy erőlködéssel összenyomja (ezt nem teljesen értem, hogy miért csinálja). De eddig nem nagyon találkozott olyan étellel, aminek ennyi leve van, becsorog az előke ujján egészen a feltűrt body-ujjig és eláztatja az ölébe terített konyharuhát. Amivel egy pillanat alatt kiszedhetetlen foltok kerülnek mindenre, amit csak megfog a kezével. Például a kölcsönnadrágra és a gyönyörű fehér bodyra, amit gyanútlanul ráadtam reggel. Teljes átöltözés és mosás kell azonnal, aztán meg egy pár ima, hogy kijöjjön a folt mindenből.

De a legmeglepőbb az volt, hogy ettől mennyire ideges lettem. Ismeritek azt a fajta idegességet, amikor zsigerileg borultok ki valamitől? Mint egy arachnofóbiás, amikor pókot lát. Na így éreztem magam. Pedig imádom, hogy szabad, hogy maszatol, tapasztal, gyakorol, élvezi. És Zolival is abban maradtunk, hogy csak azt nem fogjuk neki megengedni, ami veszélyes (rá vagy másra nézve). Úgyhogy éreztem, hogy ilyesmiért nem kellene szólnom, főleg nem felhúznom magam, de egyre csak ment fel a pumpa bennem. A végén úgy mostam a ruhákat, mint valami sértődött mártír. És nem akarok ilyen lenni…

Mintha Lenke komolyan hibáztatható lenne azért, mert összekeni a ruháját. Maximum én lehetek hibás, hogy nem jól öltöztettem fel. De valójában még extra védőöltözéket is kapott, nem mondhatom, hogy nem tettem meg mindent. Esetleg adhattam volna rá vegyvédelmi ruhát, 80-as méretben… 🙂 Bár nem biztos, hogy segített volna.

Félreértelmezett minimalizmus?

Kép forrása: https://www.flickr.com/photos/mrtopher/977216510/

Nem tudom, honnan bennem ez az idegesség. Sokunkat így neveltek, hogy a dolgokra vigyázni kell – bár én voltam a családban az ügyeletes Rontó Pál, aki összefirkálta a könyveket és leszedte a Barbie babák fejét. De az is lehet, hogy a minimalizmus egyfajta félreértelmezése miatt reagáltam így. “Ha nem akarok újakat vásárolni, akkor vigyázni kell a meglévő dolgainkra.” Ez felnőttként még működhet is, bár nekünk is lehetnének olyan szabad pillanataink, amikor ruhástul ugrunk be a tóba, vagy tortacsatázunk. Pont az is teszi ezeket szabad pillanatokká, hogy nem érdekel semmi, csak a jelen, nem aggódunk a ruhánk vagy más miatt. És nem erről szól a minimalizmus valójában?

Egy vendégbejegyzésben már megfogalmaztam, mit jelent számomra a minimalizmus: egyszerű élet, amelyben a tárgyak, elkötelezettségek, ingerek helyett az élmények, a valódi kapcsolatok, a kreativitás és a jelenlét áll a középpontban.

Úgyhogy szép dolog, hogy ne vásároljunk feleslegesen és az is kedves gondolat, hogy bánjunk a tárgyainkkal tisztelettel, de azért ne a saját felszabadultságunk árán. Volt egy barátom, akinél nem volt szabad papuccsal rálépni a fehér szőnyegre és a hifijéhez nem nyúlhattam hozzá, bár egy idő után együtt is laktunk. Ha kölcsönadott egy könyvet, azt nem volt szabad teljesen kinyitni, hogy olyan maradjon, mint új korában. (Én meg elfogadtam ezeket – mi mindenre képes az alacsony önbecsülés!) Ő jutott most eszembe saját magamról. A tárgyak vannak értünk és nem mi a tárgyakért. A tárgyak nem lehetnek fontosabbak, mint maga az ÉLET! Ezt egyébként akkoriban tudtam, de akkor még nem érdekelt a minimalizmus. Úgy tűnik, ebben a megváltozott világnézetben (és megváltozott élethelyzetben) újra kell tanulnom néhány korábbi alapvetést, beleilleszteni a mostani világképembe.

Tárgyak és emberi kapcsolatok

Most visszakerestem egy hírlevelet, amit minimalista utam kezdetén kaptam. Ez volt a címe: “Az emberek fontosabbak, mint a tárgyak.” Egy Mike Burns nevű emberke küldte, akinek a honlapján most már sajnos nem találok semmit. Bár elsőre kicsit elcsépeltnek tűnt nekem ez a téma, a levélből kiderült, hogy ők gyereknevelési elvként alkalmazzák. Ha a tesók veszekednek valami miatt, ha valami összetörik, ha egy filmben valaki kihasználja a másikat, mindig ezt mondják nekik. Ő is jó kis kihívást kapott, amikor a gyerekei véletlenül összetörték a kedvenc Kindle-jét. Mindenki feszülten figyelt, hogy mit fog mondani, de az olyan sokat hajtogatott mondat visszacsengett a fülébe a legjobb pillanatban. Így a gyerekeinek a saját példájával mutathatta be ezt az elvet (“az emberek fontosabbak, mint a tárgyak”) azzal, hogy nyugodt tudott maradni, bármennyire is sajnálta a kütyüt.

És valójában mi is megkapjuk a magunk kihívásait, hiába tűnik olyan evidensnek ez a mondat. Hányszor veszünk össze valakivel egy összetört tányér, egy összekoszolt fürdőkád, egy elrontott játék, egy leevett ruha miatt? Bár néhányszor a saját munkánkat siratjuk ebben, de az az érzésem, gyakran inkább csak a mások feletti hatalom gyakorlására használjuk az alkalmat. Ha vigyáz valamire, azt teszi, amit én akarok. Ha tönkreteszi, és szóvá teszem, rosszul fogja érezni magát és kedvesebb lesz velem, mert “tartozik ezzel”. Így akarjuk megkapni másoktól a figyelmet? Megéri? Nekem nem. És ez a mai eset segített, hogy erre mostantól tudatosabb legyek.

Azt szeretném, hogy Lenke szabadon játszhasson, fedezhesse fel a világot, sarazhasson és zsírkrétázhasson és segíthessen a főzésben, még ha ez háromszoros takarítást jelent is. Persze egy fokkal előrelátóbb leszek és nem adok rá hófehér bodyt, ha eper a tízórai. 🙂 De azt hiszem, akkor sem fogom szégyellni magam, ha nem sikerül kiszednem a foltokat a ruháiból. Legalább látszik rajtuk, hogy élünk.

Mentés

A tárgyak vannak értünk” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. “és a hifijéhez nem nyúlhattam hozzá”
    Szerintem az az alap, hogy a nők nem nyúlhatnak hozzá a komolyabb Hi-Fi-hez. Az ugyanis nem az ő játékuk.

    1. Nekem egyáltalán nem alap. A volt barátomat a tárgyakhoz való extrém kötődés példájaként hoztam fel, de nyilván nem ő az egyetlen, aki így gondolkodik. 🙂

  2. “nem érdekel semmi, csak a jelen, nem aggódunk a ruhánk vagy más miatt. És nem erről szól a minimalizmus valójában?” Nem, ez inkább a mindfullness szerintem…

    1. Lehet, akkor csak számomra jelenti ezt. 🙂 Bennem eléggé összefonódott a kettő: akkor van értelme a minimalizmusnak, ha a jelenlétet teszi lehetővé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.