Talán láttátok néhányan a facebook oldalamon, hogy elkezdtem egy képzést, amely Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvéhez kapcsolódik. Van, akinek ez talán nem meglepő, hiszen már tavasszal létrehoztam a facebookon egy csoportot e könyv kapcsán. Ugyanakkor itt a blogon még egyáltalán nem írtam az Egyszerűbb gyermekkorról. De most megteszem. 🙂 Megpróbálom leírni, mi fogott meg benne, mi az, ami miatt a jövőben ezzel szeretnék foglalkozni.
Stressz és egyszerűsítés
A címe alapján azt gondoltam, egy minimalista szemléletű gyereknevelési könyvet veszek a kezembe. Ami már önmagában is eléggé tetszene. 🙂 De ahogy olvastam, rá kellett jönnöm, hogy itt még ennél is többről van szó: a szerző Waldorf-pedagógus is, és így a könyvet áthatja egy mélyebb szellemiség. Nem a minimalizmusból indul ki, hanem abból, hogy mi a jó a gyerekeinknek, mi a jó az egész családnak, a szülőket is beleértve.
Kim John Payne úgy jutott el az Egyszerűbb gyermekkor koncepciójához, hogy fiatalon délkelet-ázsiai menekülttáborokban, később pedig angliai családsegítőként foglalkozott gyerekekkel. Bár az általa megismert gyerekek háttere nagyon is különbözött, hasonló tüneteket mutattak: nyugtalan, folyamatosan éber, túlzottan irányító, szorongó viselkedést. A menekülttáborban élő gyerekeknél egyértelmű volt, hogy poszttraumás stressz szindróma jeleit láthatja, de az angliai középosztálybeli gyerekeknél, akiket nem ért semmilyen komolyabb trauma, nem értette a jelenséget. Lassan azonban kezdett rájönni, hogy a folyamatos apró stresszhatások, amelyek szünet nélkül érik a gyereket, ugyanazt eredményezik, mint egy nagy trauma – a fentebb leírt viselkedésformákat. A gyerekeket, akikkel angliai munkája során találkozott, egyszerűen a mai felgyorsult világunk velejárói juttatták ilyen állapotba.
Ezért kezdte el kidolgozni az egyszerűsítési eljárást, amit bárki bevezethet a hétköznapjaiba, hogy a gyerekeiről levegye valamennyire ezt a terhet. Könyvében négy területet emel ki: a fizikai környezet egyszerűsítését, az időbeosztást, a ritmust és a felnőttvilág kiszűrését. Végeztek egy kísérletet is, amelyben 55 figyelemzavaros gyerek életét egyszerűsítették jelentősen ezen a négy területen. Azok közül, akiknek tanárai és családja betartották a javasoltakat, 68% meggyógyult minden gyógyszeres kezelés nélkül! Számomra ez varázslatos. 🙂
Nem csak a tárgyakról van szó
Kim John Payne könyvében gyakran hangsúlyozza, hogy a gyerekek a szabad játék által fejlődnek igazán, nem pedig a fejlesztő játékok, ismeretterjesztő filmek/programok, különórák, vagy a lehető legtöbb könyv által. A könyv elején a gyermekkor szentségének megóvásáról beszél, arról, hogy a mai társadalom mintha háborút indított volna a gyermekkor ellen. Mi, szülők, pedig próbálunk lépést tartani, nehogy a gyerekünk lemaradjon a versenyben. Eközben sokszor elfelejtjük, hogy a gyerek dolga a játék, hogy a természetben és a családjával töltött idő felbecsülhetetlen számára, és hogy hét éves kora előtt egy mesevilágban kellene élnie.
Számomra például meglepő volt, de a könyv elolvasása után már logikus, hogy azzal sem teszek a lányomnak feltétlen jót, ha „tudatos” szülőként részletesen mesélek neki arról, mit tesz az ember a környezettel és embertársaival. Neki ez még túl sok információ, és szorongást ébreszt benne. Végül is, ha belegondolok, nem is értem, hogy bennünk felnőttekben miért nem ébreszt folyamatos szorongást az, hogy merre tart a világunk. Valószínűleg már ki tudjuk ezt szűrni és tudunk másra koncentrálni, vagy egyszerűen elvonja a figyelmünket a sok teendő. De a gyerekeknél ez másképpen működik.
Nagyon tetszik a könyvben, hogy bár egy teljes fejezetet szentel a fizikai környezet egyszerűsítésének, nem áll meg itt, hanem sokkal nagyobb terjedelemben beszél a gyerekeink idejéről, a rohanásról, egy közös családi étkezés vagy lustálkodás erejéről, a megpihenés fontosságáról, a rengeteg információról és ingerről, amik a gyerekeinket nap mint nap elérik.
Nekem azért is különösen fontos a sok inger kérdése, mert egyre inkább arra gyanakszom, hogy Lenke szuperérzékeny. Aki nem ismerné ezt a kifejezést, annak röviden csak annyit írok, hogy minden ötödik ember születik szuperérzékenynek, tehát a jelenség egyáltalán nem ritka. Csak sokan azt mondják rájuk, hogy „túlérzékenyek”, „félősek”, „mimózák”, „hisztisek” – miközben arról van szó, hogy egyszerűen erősebben érik el őket az ingerek, így hamarabb is telítődnek velük, és esetleg olyan dolgok zavarhatják őket, amik másokat nem. Például a ragacsos kéz, a szúrós ruha, a homok a cipőjükben. Visszahúzódóak lehetnek új helyzetekben és új emberekkel, több idő kell nekik, amíg megfigyelik a helyzetet és befogadják a sok új ingert. Így az ő számukra az egyszerűsítés hatalmas segítség lehet.
Gyakorlati megközelítés
Az Egyszerűbb gyermekkor olvasása óta kicsit másképpen nézem a világot. Ha be kell mennem Lenkével egy bevásárlóközpontba, ahol minden üzletből másik zene szól, ahol rengeteg a mesterséges fény, ahol minden felirat a figyelmünkért verseng, és ebbe a versenybe egyre többen vonnak be kivetítőket, képernyőket is, akkor próbálom minél gyorsabban elintézni a teendőmet. Hiszen persze, kell az inger a gyereknek, de ennyi információtól még én is nagyon hamar elfáradok, nemhogy ő. Amikor játszóházba mentünk, figyeltem a zene hangerejét, a tevékenységek váltakozásának tempóját, a játékok mennyiségét, milyenségét. Amikor együtt vagyok Lenkével, próbálok a lehető legteljesebben jelen lenni, a telefonomat csak szükség esetén nyomkodni, és a laptopot is nagyon keveset használni. Persze ezen a területen van mit fejlődnöm, mivel elég „kocka” 🙂 vagyok és sokat használom ezt a két kütyüt. De azt már sikerült nagyjából bevezetnem, hogy étkezésnél nem nézek a telefonomra és nem veszem fel, ha csörög. Így ha ezt szokja meg Lenke, később is tudni fogja, hogy ez biztosan egy olyan időszak a napban, amikor csak egymásra figyelünk, és ilyenkor bátran mesélhet majd bármiről, mert tudja, hogy figyelni fogok rá.
Nagyon megragadott az, hogy ennyire egyszerű megoldásokkal ennyit javíthatunk a gyerekeink életén. Hogy egy „problémásnak” kikiáltott gyereknek is sokszor csak egy kis szünetre, pihenésre van szüksége, kiszállni a mókuskerékből. (Nem gondolnánk, hogy ezek a kifejezések – mókuskerék! – gyerekekre is érvényesek, ugye…? Pedig mennyire!) Hogy a legjobb szándékkal vásárolt játékok és könyvek tömkelege nemhogy fejleszti, hanem elnyomja őket. És hogy ha segítünk nekik visszatérni egy természetesebb állapotba, ahol sok időt tölthetnek a szabadban, kreatív játékkal, akkor önmagukhoz segítünk nekik visszatérni. Így a szélsőséges viselkedésből visszatalálhatnak a maguk kis egyéni lényéhez, sőt, kiderülhet, hogy az extrém viselkedésük valójában azt mutatta meg, hogy miben tehetségesek.
Nagyon jó szívvel ajánlom ezt a könyvet bárkinek, nem csak azoknak, akiknek szuperérzékeny vagy viselkedészavaros gyerekük van, mert a felgyorsult világ mindannyiunkat érint. Ráadásul most lehetetlennek érzem, hogy röviden leírjam, mennyi mindent ölel fel ez a könyv, hány témát érint, mi mindenen gondolkodtat el. Én azt gondoltam, ráérek Lenke idősebb korában elolvasni ezt a könyvet, de mióta olvastam, nagyon örülök, hogy mégis ilyen korán megtettem, mert a játékok kezelése tényleg csak egy kis része annak az átfogó képnek, amit a könyv ad. Ez egy új szemlélet, amit így van időm kialakítani és gyakorolni, mielőtt az életünk bonyolultabbá válna. Ez az új szemlélet hozzásegít ahhoz, hogy gyerekeinknek legyen ideje és lehetősége valóban gyereknek lenni.
