Barion Pixel

Kevés játék, kreatív játék

Kevés játék, kreatív játék

Kevés játék, kreatív játék 1920 1280 szimplán.

Tudományos kutatás támasztja alá, hogy ha a gyerekek kevesebb játékkal játszanak, akkor kreatívabbak. Végre! 🙂 Egy angol nyelvű cikk fordítása következik, mert arra mutat rá, amivel az Egyszerűbb gyermekkor már évek óta foglalkozik: hogy a kevesebb – a gyerekjátékok esetében is – több.

A szülők végig gyanították ezt: azoknak a gyerekek, akiknek túl sok játéka van, könnyebben elterelődik a figyelmük, és kevesebb minőségi játékidőben van részük – írja egy friss kutatás. A Toledói Egyetem (Ohio, USA) kutatói 36 kisgyermeket hívtak egy szobába fél órányi játékra négy, illetve tizenhat játékkal. Azt találták, hogy a kicsik messze kreatívabbak voltak, amikor kevesebb játék állt a rendelkezésükre. Mindegyikkel kétszer olyan hosszú ideig játszottak, többféle felhasználási módot találva ki minden játéknak, így meghosszabbítva és kibővítve játékukat.

A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a legjobb, ha a szülők, iskolák, óvodák elpakolják a játékok nagy részét és jóval kevesebbet hagynak elöl, mindig váltogatva az aktív játékokat. Így arra ösztönzik a gyerekeket, hogy kreatívabbak legyenek és hosszabb ideig tudjanak egy dologra figyelni.

„Ez a kutatás arra irányult, hogy kiderítse, a kisgyermekek számára elérhető játékok száma befolyásolja-e játékuk minőségét” mondta Dr Carly Dauch, vezető szerző az Infant Behaviour and Development című folyóiratnak. „A megkezdett játékok magasabb száma, ami a tizenhat játékos esetben volt megfigyelhető, úgy tűnt, csökkenti a játék időtartamát és minőségét. Az elérhető egyéb játékok figyelemelterelő tényezővé válhattak.”

„Kisgyermekkorban a gyerekek fejlesztik, de még nem tökéletesítették a figyelmük feletti irányítást. A figyelmüket, és így a játékukat megzavarhatják a környezetükben található figyelemelterelő tényezők. Jelen kutatás eredményei azt sugallják, hogy a túl sok játék ilyen zavaró tényezővé válhat.”

„Amikor kevesebb játék található a környezetükben, a kisgyermekek hosszabb ideig játszanak egy adott játékkal, ami elősegíti a jobb összpontosítást a felfedezéshez és a kreatívabb játékhoz.”
Nagy-Britanniában a lakosság évente több, mint 3 millió fontot költ játékokra. A statisztikák szerint egy átlagos brit gyermeknek 238 játéka van, de a szüleik szerint csak 12 ‘kedvenccel’ játszanak napi szinten, ami a játékaiknak csupán öt százalékát jelenti.
Ám nem ez az első alkalom, hogy egy kutatás rámutat, a túl sok játék zavaró lehet. A kilencvenes években két német kutató, Elke Schubert és Rainer Strick egy kísérletet vezetett, amelyben egy müncheni óvodából három hónapra eltüntettek minden játékot. Néhány hét alatt a gyerekek alkalmazkodtak és a játékuk jóval kreatívabb és szociálisabb lett. Kutatásuk eredményeit egy könyvben publikálták, Játékmentes óvoda címmel. (Magyarul sajnos nem találtam meg.)
Joshua Becker Clutterfree With Kids (Kacatmentesen gyerekkel) című könyvében azzal érvelt, hogy a kevesebb játék azért is jó a gyerekeknek, mert az üresebb játszószoba elősegíti a kreativitást, fejleszti a figyelmet és megtanítja a gyerekeknek, hogy vigyázzanak a tárgyaikra.
„Egy gyerek nem fogja megtanulni, hogy értékelje a nála levő játékot, ha a mögötte levő polcon még számtalan más opció van”, mondta. „Ha a gyerekeknek túl sok játéka van, természetszerűleg kevésbé fognak rájuk vigyázni. Nem fogják megtanulni, hogy értékeljék őket, ha mindig kéznél van a következő. A kevesebb játék elősegíti, hogy a gyerekek leleményesebbek legyenek, mivel a problémákat csak az elérhető alapanyagok segítségével oldják meg. És a leleményesség olyan ajándék, amelyben határtalan lehetőségek rejlenek.”
A kutatás az Infant Behaviour and Development című folyóiratban jelent meg.

Nekifognál a játékok rendbetételének? Szeretnél gyakorlati útmutatást kapni, hogy milyen elvek mentén érdemes válogatni és rendezni a játékokat? Érdekel, hogy hogyan tudod elfogadtatni az új rendszert a gyermekeiddel? Szeretnél konkrét lépéseket tenni az egyszerűbb hétköznapokért? Akkor ajánlom Neked az Egyszerűbb gyermekkor online szülőcsoportot, amelyben mindezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!