Gyerek

Gyerekkel a szabadban – interjú (1. rész)

Daniela Botto Észak-Olaszországban él a férjével és két és fél éves lányával. Instagram-bejegyzései mindig arra inspirálnak, hogy legyek hálás és érezzem a kapcsolódást az anyatermészettel. Gyakran csak azért lépek be, hogy megnézzem, közzétett-e valamit. 🙂 A bejegyzéseiből úgy látom, sok időt tölt a lányával a természetben, kirándulnak, gyümölcsöt szednek és “kincseket” gyűjtenek az erdőből, hegyi folyókban fürdenek, akár a mesében… 🙂 Hogyan lehetséges ez a mai világban, amikor olyan nehéz egy darabka érintetlen természetet találni, vagy akár időt az elfoglalt életünkben, hogy élvezzük a kintlétet? Erre kerestem a választ, amikor Danielától interjút kértem.

Honnan ered a természet iránti szereteted? Sokan (mint én is) nagyvárosban nőttünk fel, távol az erdőktől, és nagyon kevés lehetőségünk volt arra, hogy megtanuljuk szeretni a természetet és megbízni benne.

Gyerekkorom óta szeretem a természetet: minden nagyszülőm földművelő (volt), sok időt töltöttem a gyümölcsöseikben a bátyámmal és az unokatestvéreimmel játszva. Emellett a szüleimmel is sokat kirándultam hétvégenként, mivel hegyek között élünk. Az biztos, hogy nagyon szabad gyerekkorom volt! A szabad levegőn töltött idő természetes része volt a napjaimnak és ma is az; nem tudnék másként élni.

Milyen gyakran mentek kirándulni? Vannak olyan közeli helyek, ahová rendszeresen jártok? Hol tudod még gyakorolni a szabadban nevelést (outdoor education)?

Próbálok minden héten legalább két hegyi túrát beiktatni a lányommal. Rendszeresen járunk egy erdőbe, ami az otthonunktól 15 percre van autóval, itt az ösvény néhány napórához vezet, amelyeket egy művész épített. A szüleim és a nagyszüleim otthonában és gyümölcsöseiben is gyakoroljuk a szabadban nevelést, illetve gyakran megyünk a folyóhoz, amikor nem akarunk autóba ülni vagy kevesebb időnk van aznap kint lenni.

Hogyan oldjátok meg a délutáni alvást és az étkezéseket odakint? Mennyit kell készülnöd egy kirándulásra?

Amikor a lányom kisebb volt, akkor kendőben vagy hordozóban aludt rajtam. Most, hogy már két és fél éves, nem engedi, hogy hordozzam, úgyhogy általában hazamegyünk alvásidőre, vagy az autóban alszik, ha messzebbről vezetek haza. Ha elég meleg van, az erdőben vagy a folyóparton piknikezünk. Ilyenkor nagyon egyszerű ételeket hozok, mint főtt tojás, házi pizza vagy focaccia, banán vagy alma, joghurt, magvak. Nem kell sokat készülnöm egy kirándulásra, mert hozzá vagyunk szokva, és reggel már gyorsan be tudok pakolni a táskámba. Általában előző este megsütöm a pizzát vagy focacciát és megfőzöm a tojást, hogy reggel indulás előtt már minden készen legyen. Fontos tanács, ha kirándulni mentek: ne felejtsetek elég vizet és ennivalót vinni magatoknak és a gyereknek!

Mikor kezdtetek együtt kirándulni? Azt hiszem, sokan azt gondoljuk, hogy a gyerekeink túl kicsik a hosszabb kirándulásokhoz, és attól félünk, hogy végig nekünk kell majd őket cipelni…

Ez talán egy kicsit furcsán hangzik, de a lányom egy hónapos volt, amikor együtt kezdtünk kirándulni! Imádok kirándulni és a szülés utáni első hónapban nagyon hiányzott. A kirándulás által azt érzem, hogy egyensúlyba kerülök, megnyugszom és biztos alapokon állok, úgyhogy nagy szükségem volt rá a hosszú és kihívásokkal teli szülésem után. A lányom életének első évében sokat kirándultunk kendővel vagy hordozóval, most már a saját lábán jön. Persze, néha fáradt vagy rosszkedvű, és olyankor a túra nagy részében én cipelem. De általában imád szaladgálni és mindenre felmászni, mivel nagyon energikus, tüzes gyerek (Kos jegyű), így ha szabadban vagyunk, az segít neki a koncentrációban és az akaratossága kezelésében.

Hogy néz ki egy átlagos napotok?

A napi ritmusunk nagyban változik attól függően, hogy van-e órám az egyetemen. Minden héten legalább három napot töltünk kint reggeltől délután 2 óráig (ilyenkor kirándulunk, vagy a folyóhoz megyünk, vagy a gyümölcsösben játszunk). Heti két-három napot töltök az egyetemen, ilyenkor a lányom általában az anyukámmal van a szüleimnél, vagy segít nekik a gyümölcsösben. Hétvégenként egy nagyobb kirándulást szervezünk valamelyik napra, és a másik napot pihenéssel, főzéssel, vagy barátokkal, rokonokkal töltjük. Hetente legalább egyszer, általában péntek délutánra közös játékot szervezek ismerős anyukákkal és a gyerekeikkel.

Ha otthon vagyunk, általában fél 9 körül ébredünk, együtt megreggelizünk, csinálunk valami házimunkát (általában vacsorát és ebédet főzök, ha előző este nem tettem meg – valami egyszerűt, mint például főtt lencse fűszerekkel, zöldségleves, vagy kenyeret készítek, amit este megsütünk), aztán 10 óra körül elindulunk. Kirándulunk, vagy a folyóparton sétálunk. Ha meleg van, ott is ebédelünk, ha nem, akkor hazamegyünk vagy a nagynénémnél eszünk az unokatestvéreimmel. Aztán elmosogatok, rendbe teszem a konyhát / felmosok. Mesét olvasunk, aztán a kicsi iszik egy kis meleg tejet és alszik (általában két órát). Az ő alvásidejében én általában tanulok, vagy az egyetemi beadandóimon dolgozom (általános iskolai tanárnak tanulok). Amikor a kicsi felébred, teázunk és édességet eszünk, aztán együtt főzünk, mesét olvasunk, vagy egy kicsit jógázom, míg ő mesét néz. Néha meglátogatjuk az unokatestvéreimet vagy a nagyszüleimet és nyáron, amikor hosszúak a nappalok, általában még egyszer kimegyünk a játszótérre vagy sétálni. Általában 7:30-kor vacsorázunk, aztán a totyogónk fél 10 körül megy aludni, közös meseolvasás után. Ezután még sokáig fent maradok, olvasok vagy tanulok, fotókat szerkesztek vagy írok, és általában jóval éjfél után kerülök ágyba.

A bejegyzéseidből látom, hogy szereted a házi készítésű ételeket és gyakran főzöl. Hogy van időd a kirándulásra, főzésre és más házimunkára? Emellett tanulsz és dúlaként is dolgozol. Hogy fér bele mindez egy napba?

Először is: nem egy nap alatt csinálom mindezt! 😉 Nem vagyok nagy háziasszony és csak minimális időt töltök otthon takarítással. Elég kis lakásunk van, úgyhogy amikor takarítok, az is elég gyorsan, legfeljebb egy délelőtt alatt megvan. A lányom alvásideje alatt tanulok (délután 3 és 5 között) és néha, ha többet kell tanulnom, este is folytatom, amikor már elaludt. Vizsgák előtt az anyukám heti néhány délelőtt játszik a lányommal, így koncentrálhatok az ismétlésre. És igen, tényleg szeretek főzni, de általában nagyobb tételben főzök. Például hétfőn nagyobb adag rizst, nagyobb adag babot/lencsét/csicseriborsót, tojást főzök, zöldséges pitét és süteményt sütök, és ezeket az alapanyagokat esszük néhány napig friss zöldségekkel, sajttal és gyümölcsökkel. A nagy tételben főzés sok időt és takarítást spórol meg nekem, és nyugodtabb vagyok tudva, hogy ha későn is érünk haza egy kirándulásról vagy az egyetemről, legalább leves, rizs és gyümölcs van otthon vacsorára.

Az interjút terjedelme miatt két részletben fogom közölni. A második részből megtudhatjátok többek között azt is, hogy egy nagyváros lakóiként hogyan kerülhetünk közel a természethez. Számomra nagyon inspiráló Daniela és családja élete és segít abban, hogy megértsem: nem kell túl nagy szervezés ahhoz, hogy többet legyünk gyerekeinkkel a természetben. Remélem, Titeket is inspirál majd ez a két bejegyzés!

Gyerekkel a szabadban – interjú (1. rész)” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Tetszik!
    Én is sokkal többet szerettem volna természet-közelben lenni veletek, mint amennyit lehettem.
    Most a telek pótolja ezt a hiányt tavasztól őszig (többnyire csak hétvégén), de így is megnyugszom ott, kikapcsol teljesen a városi nyüzsgésből
    Biztos vagyok abban, hogy a gyerekeknek csak jót tehet, ha sokat vannak kint a “zöldben”!

  2. Nagyon inspiráló volt ez a cikk! Másnap gyorsan neki is láttam a példakövetésnek. Most pedig némi ventillálás következik, bocsánat.

    Adott két gyerek, egy 8 hónapos és egy 2,5 éves. A 8 hónapos délelőtti alvása előtt szerettem volna elindulni… és vissza is érni, ha nem alszik el (csak egy kisebb sétát terveztem). A nagylány persze húzta az időt, valamiért nem öltözik olyan gyorsan és céltudatosan, mint egy felnőtt 😀 Meg persze szeret a ruhák között is válogatni, hiába készítettem ki neki valamit. Lassan haladunk. Indulás előtt muszáj neki pisilni (már nem pelusos), és Balázsnak is (a kicsi) pelust cserélni, nehogy már pisisen menjünk sétálni, netán aludni. (Főleg, mert mosipelus.) Szóval nem sikerült időben összekészülni. Sebaj, majd hátha alszik séta közben, feláldozom a hasznos időt, és másképp lesz hasznos. De persze emiatt tök nyűgös, még nehezebb öltöztetni, mint amúgy.
    Gondoltam, hordozni fogom a kicsit, úgy egyszerűbb levinni a millió lépcsőn, meg felvenni a saját cipőmet. Két pulcsit vettem fel, hogy legyen esély, hogy rámférjen. Egy kiscipőt is rászuszakoltam a lábára, hogy ne fagyjon szét (nincs sajnos lábfejes anorákja, meg az amúgyis felhúzódhatna hordozás közben, nyomhatná a lábujját, nem jó). Hát nem sikerült felvenni a hátamra, a hordozó háti részét nem tudtam felhúzni eléggé, így lengedezett szegény. Oké, akkor babakocsi. Kiscipő le. Nekem már nincs idő átöltözni, a Nagylány már vár, meg neki is segíteni kellene a cipőt felvenni, mert épp most nem megy neki. Vagyis a gumicsizmát veszi, pedig mondtam, hogy most ne azt vegye…
    Balázs nyűgös. Hova rakjam az előtérben, hogy fel tudjam venni a cipőmet? Egy fekvős babaülésbe. Kinyomja magát, alig bírom becsatolni, közben üvölt. Nagylányon cipőcsere. Én is felveszem az enyémet. Feszült vagyok, nem viselkedem valami szépen. Ajtó zár, Balázs kiold, ölbevesz, következő ajtót nyit, futóbringa a kézbe, mert az is kell, ajtó zár.
    Egyik kézbe a 10 kilós másodszülött, másikban a bringa. Első adag lépcsőn le, kapu nyit , kisétál, kapu zár (közben bringa le-föl vétel). Le az autóhoz, ott bringa le, ajtó nyit, babakocsi ki, félkézzel kinyit, Balázst beszuszakol, elrendez, legalább annyira, hogy gyorsan el tudjunk gurulni (mert az úton vagyunk, nincs máshol hely). Nagylány birtokba veszi a bringát, átgurulunk a szomszéd elé, Balázst elrendezem, indulunk! Huh, beszív, kifúj, nyugi. Megyünk. Senki nem üvölt.
    Kb. 3 perc után bringa a babakocsin lóg, sétálunk. Majd a séta alatt sok időt töltöttem ácsorgással, míg a Nagylány fölfelé sétált, ahová én nem tudtam babakocsival követni, csak vártam. Szétfagytam. Hazafelé a szomszéd háza előtt Balázs bealudt. Felcuccolni, felcipelni a babakocsival. Vetkőzni, kiságyba be. Kis nyugi.
    Ezt még gyakorolni kell…

    Hogy megy amúgy a téli séta olyan gyerekkel, aki már szobatiszta? (de mondjuk nem tudja még a jelzés után sokáig visszatartani a pisit)
    Mert olyanra már gondoltam, hogy a Nagylánynak is nyomtatunk pisilőt (olyan sheweeszerű cuccot, van 3D nyomtatónk), és akkor azzal lehetne, ha megtanulja használni, de mondjuk kertvárosban nem venném elő. Csak erdőben. És akkor a kakilás is ott van, télen hogyan? Meg hát a peluscsere sem nagyon megy akárhol, akármilyen időben, de akkor, ha nincs kaki, két órát ellehetünk kint, az már nem rossz.
    Amúgy mindig rájövök, hogy ha kevesebbet vagyunk otthon, kevesebb házimunka is termelődik, szóval megéri elmászkálni, nem kell attól tartani, hogy akkor úszni fog a ház! 🙂
    Várom a 2. részt!

    1. Szia! Hát először is, én mindig csodálom a többgyermekes anyákat… Nem lehet egyszerű a két (vagy több) gyerek igényei közt zsonglőrködni a mindennapokban! Az én lányom még nem szobatiszta, és egyedül van, úgyhogy csak másoktól tudok ötleteket adni. EC-ző anyuka mondta, hogy addig nem fázik meg a gyerek, míg pisilnek egyet a játszótér mellett. (EC esetében ugye még nem feltétlen tudja tartani a gyerek, csak jelez és vinni kell.) Lehet egyébként papírbilit is kapni, még a DM-ben is láttam. A tesós történetedhez csak annyi jutott eszembe, hogy a hordozás ilyenkor életmentő lehet. Kár, hogy nem tudtad felvenni a hátadra. Ha még nem beszéltél hordozási tanácsadóval, szerintem érdemes lehet, akár elmenni egy hordozós klubba, ha csak kisebb kérdésed van. Ha a kicsi a hátadon van, sokkal könnyebb a nagyot kezelni, meg felvinni a lakásba a kidőlt gyereket, stb… További sok sikert kívánok, szerintem nagyon ügyesen csinálod és egyre jobban beleszoksz majd!

  3. Na, nem adtam fel. De átraktam délutánra a sétákat, mert akkor együtt alszanak, jobban el tudunk készülni, én is fel vagyok már pörögve.
    A hordozónk egy Manduca csatos hordozó, nem nehéz a használata, nincs sok állítási lehetősége, így egy nyugodtabb pillanatban megnéztem, hol és hogyan lehetne még állítani, hogy a hatalmas téli hacukában is felférjen a hátamra. Sikerült a dolog! 🙂 Úgyhogy már túl vagyunk egy sikeres hordozós sétán (meg egy babakocsison, mikor itthon volt az apja).
    Én is csodálom a (még) több gyerekeseket, de azt is tudom, hogy nekem egy gyerekkel is meggyűlt a bajom, és ugyanúgy megvoltak a buktatók. Most már legalább van tapasztalat és némi magabiztosság is 🙂 És a mostani kicsi nem üvölt végig, majd tesz úgy odakint angyalian, mintha mindig is ilyen lenne 😀
    Várom nagyon a cikk folytatását! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.