Cucc · Lelki

Konmari a gardróbszekrényben és egy kis lelki vonatkozás

A Konmari-módszer szerint a ruhák közt kell kezdeni a selejtezést, mivel ezek esetében elég könnyen el tudjuk dönteni, hogy örömet okoz-e egy adott darab vagy sem. Az biztos, hogy az alapos átválogatás nekem nagy örömet okozott. 🙂

img_2116
A felsőim (nagy része) a KonMari 2017 után

Már többször írtam, hogy nálam éve óta tart a gardróbselejtezés. Csak egy darabig abba a hibába estem, hogy mindig vettem új ruhákat. 🙂 Szerencsére egy nyolchónapossal a hátamon elég nehéz ruhát próbálni, így most tényleg nagyon ritkán vásárolok, legfeljebb a netről. Persze ha már aszerint szortírozzuk a tárgyainkat, hogy mi okoz örömet, akkor ugye így is kéne vásárolnunk, és ezt az internetes vásárlásnál nem olyan könnyű eldönteni (nem tudjuk a kezünkbe fogni, felpróbálni az adott ruhadarabot), szóval ezzel is vigyázni kell.

A ruháimat egyszer már átválogattam a Konmari-módszer szerint is, aztán a várandósság miatt jöttek be új ruhadarabok, illetve van egy pár olyan ruhám, amiben nem könnyű szoptatni, ezeket még ősszel félretettem. Most nagy lendülettel átnéztem mindent, és végre felfedeztem magamban a valódi “örömet okoz”-érzést, amit korábban sosem. Tényleg van egy kis boldog remegés a szívem tájékán ilyenkor. De talán úgy is ki tudom fejezni, hogy mikor meglátom azt a ruhadarabot (bár KonMari szerint szigorúan kézbe kell venni), legszívesebben felkiáltanék, hogy “jaj, ezt de szeretem!” Így viszonylag kevés ruhadarab maradt, de még mindig bőven elég.

Öt évvel ezelőtt, amikor szekrényt kellett vennem, két darab 200x100x60 centis gardróbra volt szükség a négyfiókos komód és az előszobaszekrény mellett, hogy elférjenek a ruháim… Aztán selejteztem párszor, közben Zoli ruhái is idekerültek, költöztünk… Lenke születése előtt vettünk még egy feleakkorát, 50 centi széleset, mert a komódban most már Lenke dolgai vannak. Most az én ruháim ebben az 50 centisben vannak, plusz van egy fél fiók az egyik szekrényben a fehérneműknek és néhány hosszabb ruha, kabát lóg még a másikban, amit gardróbnak használunk, meg kendők, sapka-sál-kesztyű az előszobában. Nagyon-nagyon-nagyon jó érzés! Mintha óriási teher került volna le rólam. Lassan ott tartunk, hogy Zolinak több ruhája van, mint nekem…

img_2113
A szekrényem most (legalul most még selejtezett dolgok vannak, később itt lesznek a szezonon kívüli ruháim – ezt a részt direkt nem fotóztam)

De ami még ennél is jobb érzés, az az, hogy bármit veszek fel, máris szinte bearanyozza a napomat. 🙂 Nem kell a kedvenc darabokat különleges alkalmakra tartogatnom. És ez azt is jelenti, igen, hogy a kinyúlt, kopott ruháktól is elbúcsúztam, nincs “itthonra még jó lesz” felkiáltás. Igen, néha kakis lesz valamelyik szeretett szoptatós trikóm, de kimosom, nem marad foltos. És embernek érzem magam itthon is, nem pedig felmosórongynak. 🙂 Nagyon sokat számít.

Hozzá kell tennem, hogy a képen látható hajtogatás csak részben konmaris, és hogy az sem felel meg a módszernek, hogy több helyen vannak a ruháim, mert KonMari szerint legyen minden dolgunk egy helyen. Viszont azt is írja, hogy minden tárolási megoldás csak ideiglenes, amíg nem végeztél a teljes selejtezéssel. Még bármi lehet, lehet, hogy a cipőim beköltöznek a konyhaszekrénybe, mint ahogy egy ikeás inspirációban láttam… 🙂 (Na jó, az nem lehet, mert a konyhaszekrényből nekem sosem elég, higiénikus sem lenne és akkor sem lennének egy helyen a ruháim. De értitek.) Az is konmaris ötlet, hogy dekoráljuk belülről a szekrényt azzal, amit nagyon szeretünk. Nekem ez most egy fotó, ami kifejezi a jelenlegi lelkiállapotomat (lány vasútállomáson, egy bőrönddel és lufikkal), illetve egy finn festő képéről készült képeslap. (Egy időben a múzeumokban az engem legjobban megragadó képekről mindig vettem képeslapot. Lehet, hogy majd még más is előkerül.)

img_2115

A mostani konmarizásnál olyan ruháktól is elbúcsúztam, amit más boldogan megvett, tehát szépektől, jó állapotúaktól, amiket évekig szerettem és örömmel hordtam, de valahogy már nem dobogtatják meg a szívemet. Jó érzés, hogy más még használja, szereti. Ez is nagyon tetszett a Konmari-könyvben: azt írja, a tárgyainktól hálával búcsúzzunk el, köszönjük meg, amit értünk tettek  és kívánjunk nekik jó utat. Ez tényleg sokkal jobb nekem is, mint undorral dobálni őket egy kupacba, hogy na végre megszabadulok tőlük.

Mostanában Lenkével is játszom ilyet, ha eszembe jut: “Köszönjük, mosógép, hogy kimostad a ruháinkat!” “Köszönjük, pelenka, hogy felfogtad a pisit!” “Köszönjük, szék, hogy megtartottál!” Az ő gyermeki világába szerintem teljesen belefér ez és így talán megszokja, hogy hálás legyen az apró dolgokért is.

És még egy észrevétel: januárban sok mindent tisztáztam, ennek az lett a vége, hogy rájöttünk, az eddigi “munkahelyem” (japán kézrátételes gyógyítás) most nem az, ahol lennem kell. Azt hiszem, ez már egy ideje így lehet, mert nagy megkönnyebbülés volt végre elengedni. Azóta csak úgy söprődnek ki a dolgok a lakásból, amik addig senkinek sem kellettek: el tudok adni néhányat, az ingyen vihetőket végre elviszik, a Közösségnek őrzött könyvek is máshoz költöznek, lesz TÉR!!! És jönnek be az új ötletek, élmények, érzések, emberek, amiknek és akiknek itt és most van a helye. Nagyon érdekes ez az egész folyamat, már azt sem tudom, melyik az ok és melyik az okozat, de tényleg nagyon jó érzés, hogy kezd egyszerűsödni az életünk ebből a szempontból. Persze mindig vannak kihívások, de úgy érzem, egyre inkább önmagam tudok lenni ezekben is. Szóval én abszolút látom a fizikai egyszerűsítés lelki vonatkozásait és fordítva. Mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy vágjon bele! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.