Nagyjából másfél hete volt egy napunk, amikor Lenke nem volt hajlandó szopizni. Én korábban már olvastam a szopási sztrájkról, így annyira nem ért váratlanul. Nagy szerencsénk volt szerintem, hogy egy nap alatt megoldódott. Ugyanakkor rá kellett néznem az életünkre, hogy mi okozhatta ezt a jelenséget Lenkénél, és azt találtam, hogy van min változtatni. Érdekes módon minden tanulság az egyszerűbb élet felé mutat… Leírom, hogyan történt és mikre jöttem rá, hátha másnak is segít.

Már nem is tudom, hogyan találtam rá erre az írásra a La Leche Liga honlapján még hónapokkal ezelőtt, de megkönnyeztem. Arra gondoltam: na, ez aztán szörnyű lehet, hogy az ember nem tudja táplálni a kisbabáját és tehetetlen. Főleg, amikor még nem eszik mást a baba, csak anyatejet. Ez az írás a kisbaba szemszögéből mutatja be a szopási sztrájkot. A babának van egy rossz élménye (fáj a torka, amikor nyel) és utána bár nagyon szeretne, nem mer újra szopizni, nehogy megismétlődjön. Ilyen fizikai okokkal nálunk is volt már egy-egy rosszabb délután vagy este, de aztán szerencsére elmúlt. Ami most történt, annak viszont elsőre semmilyen kézzelfogható okát nem találtam.

A szopási sztrájk

Lenke délutánonként az ölemben alszik 2,5-3 órát (ilyenkor tudok blogot írni, hehe). Még így is gyakran ébred, de gyorsan szopizik és visszaalszik. Kb. egy órája aludt, amikor felébredve nem kérte a cicit, elfordult tőle és sírt. Úgyhogy felkeltünk, volt már ilyen. Délután és este még szopizott, de a kevés alvás és a rossz időzítések miatt (Zoli a három gyerekével épp altatáskor jött meg) én már sejtettem, hogy sírva-ringatva elaltatás lesz ebből, és úgy is lett. Arra viszont nem gondoltam, hogy éjjel sem fogom tudni majd visszaaltatni cicin, és valamin a ringatva altatás is megbukott (kb. egy parkettareccsenésen). Úgyhogy három órás ébrenlét következett mindhármunknak, nagy sírásokkal, a cicitől minden alkalommal, minden pózban elfordulva. Csak játékokkal tudtuk kizökkenteni a sírásból Lenkét, ilyennek még nem is láttam. Végül fecskendővel beleerőltettünk egy kis vizet (pohárból még nem tudott inni, most tanult meg), ez a szomjoltás mellett eléggé meglepte ahhoz, hogy meg tudjon nyugodni és el tudjuk ringatni végre. Szerintem az is segített, hogy nem sokkal előtte kétségbeesésemben zokogva kértem tőle bocsánatot, mert tudtam, hogy sok mindent csinálhattam volna másképp, amivel talán elkerülhettük volna ezt a helyzetet.. Akkor láttam a szemében, hogy megérti, amit mondok neki.

Másnap mellszívót szerveztem ezerrel, közben vizet kapott megint fecskendőből és lédús ételeket. Próbálkoztam óvatosan a cicizéssel, de nem kérte és ilyenkor nem is jó erőltetni. Az éjszakai ébrenlét miatt tovább aludt, a napirendünk is elcsúszott. Végül a hátamon elvittem sétálni, majdnem három órán át mászkáltam vele, aminek a nagy részét átaludta. Hazaérve egész nagy nyugi volt itthon, Zoli két gyerekkel filmezett, a harmadik olvasott. Óvatos pelenkázás (nem akarata ellenére) és nézelődés után uzsonna következett, amikor megpróbáltam csőrös pohárból itatni. Rájött, hogy kell, de amikor ivott belőle, nagyon ideges lett. Akkor gondoltam rá, hogy talán zavarja, hogy nem tej van benne. Magunkra zártam a hálószoba ajtaját és megpróbáltam megint megszoptatni, és akkor elfogadta! Micsoda megkönnyebbülés volt! Arra gondoltam: az ember mennyiszer „szenved” tőle, hogy jaj, már megint szopizni akar ez a gyerek, de valójában milyen csoda ez, micsoda érték, amit majdnem elvesztettünk most! Nagyon hálás voltam Lenkének, hogy ilyen ügyesen megoldotta ezt. De azt hiszem, megértettem az okokat és azóta ezekre is próbálok figyelni.

Ugyanis a szopási sztrájknak nem csak fizikai okai (betegség, az anya menstruációja, fogzás) lehetnek, hanem lelki is. A kisbaba ezzel próbálja felhívni anyukája figyelmét arra, hogy valami nem jó neki. Nálunk semmi „extra” nem történt, de egyrészt sok minden összejött, másrészt az is lehet, hogy mostanra sokallt be Lenke valamitől.

A sztrájk okai

Ugye Zolinak van négy gyereke az előző kapcsolatából, akik közül hárman (a negyedik egyetemista) kb. kéthetente hétvégén jönnek hozzánk. Már nem kicsik, szóval nincs óriási felfordulás, és a lányok imádják Lenkét, de azért csak hatan vagyunk ilyenkor 45 négyzetméteren. És persze a testvérek között vannak feszültségek, bármennyire is szeretik egymást, ami nálunk itthon viszont elég ritka. Szóval ez is szokatlan lehet Lenkének. Lenke két hónapos kora körül kezdtek újra kéthetente jönni a tesói (illetve a két középső lány heti egy este is jön általában), szóval már jó ideje, de azt hiszem, könnyebb lenne Lenkének, ha mindig itt lennének, mert akkor ezt szokta volna meg. Ez, hogy egyszer csend és nyugalom van itthon, egyszer meg zsúfoltság, még nekünk is nehéz valamennyire, ha jobban belegondolok.

Ráadásul én gondoltam, hogy ilyenkor hadd legyen a tesóival, amikor csak lehet, én meg legalább el tudok intézni ezt-azt. A lányok meg megtanulták, hogyan tereljék el Lenke figyelmét, hogyha vissza akarna jönni hozzám. Ők tök jól bánnak vele, de így utólag ránézve Lenke azt látja, hogy nem csak megváltozott az otthonunk, de Anya még itt is hagy.

Erre az alaphelyzetre jött még, hogy a héten beteg voltam és fáradt, nehezemre esett őt felvenni, néha ideges is lettem emiatt. Ugyanis ő az átlagosnál többször kérte, hogy vegyem fel. Utólag kiderült, hogy mozgásfejlődési ugrás miatt, de ezt akkor nem tudtam. Mondjuk gondolhattam volna, hogy oka van, de ehelyett hallgattam azokra, akik arra biztattak, hogy ne vegyem fel, amikor kér rá, mert így tanul majd meg kúszni. Mivel beteg voltam, a hét második felében Anyukám is többször jött segíteni, ez is új volt Lenkének.

Csütörtökön este itt volt a két lánytesó és nagyon pörögtek, kipihenve a tavaszi szünettől. Lenke is pörgött velük, és legalább egy órával később került ágyba a szokottnál. Ehhez jött még pénteken délután valaki Lenke alvása alatt, aki – szívességből – szeretett volna valamit beadni, de csak akkor tudtam volna neki ajtót nyitni, ha Lenkét felébresztem. Kicsit agyaltam csak rajta, aztán amellett döntöttem, hogy hadd aludjon Lenke, de tíz perc múlva ébredt magától.

Még azt a hibát is elkövettem, hogy pénteken este egyszer nem adtam neki cicit, amikor kért. Mondtam neki, hogy mindjárt itt van Apa a tesóival, és akkor úgysem akar majd szopizni. Pár perc múlva rájöttem, hogy attól még elkezdhetné, de akkor már nem kérte.

A tanulságok

Érdekes, hogy a tanulságok mind egy egyszerűbb élet felé mutatnak, és ezért is írok erről ide a blogba. Szerintem az alábbi területeken érdemes változtatnunk az életünkön ahhoz, hogy Lenke jobban érezze magát.

Legyen kiszámíthatóbb az életünk. Mivel azon nem lehet változtatni, hogy a tesók csak időnként vannak itt, próbálok úgy összességében nagyobb biztonságot adni Lenkének. Például kiszámíthatóbb napirend által. Ebben sokat segít Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyve.

Legyek Lenke mellett a nehezebb helyzetekben. Mostantól a tesós hétvégékre nem tervezek be semmi teendőt, ott leszek a közelében, ha kellenék. Én viszem majd sétálni ilyenkor is, és szopizni úgy fog, hogy elvonulunk a hálószobába.

Legyen nyugodtabb az életünk. Kicsit visszavettünk most a programokból is, mert Lenke már attól is ideges lett a szopisztrájk óta, ha valakivel telefonáltam. Meg az is fontos, hogy amikor ilyen zsúfoltan vagyunk itthon, én maradjak ugyanolyan nyugodt, mint amikor ketten vagy hárman vagyunk.

Válaszoljak, ha hív. Ha kér, hogy vegyem fel, vegyem fel, és majd kis ringatás után újra letehetem. Ha keres, akkor ne eltereljük a figyelmét, hacsak nincs valami sürgős, hanem legyek ott neki.

Hallgassak az anyai ösztöneimre. Ha mások tanácsától minden szőrszálam égnek áll, ne próbáljam megfogadni. Nagyon rossz érzés volt arra gondolni, hogy ne vegyem fel, ha kéri, de nagyon fáradtan már egy fokkal szimpatikusabb lett ez a tanács… (Amúgy ez nem azt jelenti, hogy minden nyikkanásra ugrok. Azóta rájöttem, hogy érzésre meg tudom különböztetni azt a nyögést, amire fel kell venni és azt, amivel még lehet hagyni játszani, mert túl lesz rajta.)

Legyek hálás. Értékeljem, hogy szoptathatom a lányomat, értékeljem, hogy velem akar lenni. Értékeljem, hogy próbál felém kommunikálni és értékeljem, hogy rugalmas.

Az a legjobb az egészben, hogy az utóbbi másfél hétben, amióta jobban figyelek Lenkére, rájöttem, hogy hogyan végezzem el a feladataimat. Sokkal hatékonyabb vagyok, mint eddig voltam. 🙂 Hétvégén még egy nagy átrendezés-rendrakás is sikerült a lakásban. Furcsa, mert azt hinné az ember, hogy kevesebb dologra lesz időm így. De azt hiszem, most is csak az kellett, hogy elfogadjam, Lenke igényei fontosabbak, és megtanultam alkalmazkodni hozzájuk.