Cucc

Napi 15 perc Konmari – a második hét: elektromos kütyük, fürdőszobai apróságok

Pontosan egy hete, Lenke születésnapján indítottam el a “napi 15 perc Konmari” kihívást, aminek a lényege, hogy a Konmari-módszer szerint haladva a komono, azaz a vegyes apróságok kategóriájától kezdve, ezt nagyon kicsi alkategóriákra bontva napi 15 percet haladok a selejtezéssel. A kihívás kezdetéig kétszázan, mostanra majdnem háromszázan csatlakoztak a kapcsolódó facebook-csoporthoz. Ez így aztán igazi kihívás nekem, hogy ennyi ember számít a következő bejegyzésemre. Úgy tűnik, működik nálam ez a fajta nyomás, mert a héten egész jól haladtam, és kezd elérhető célnak tűnni, hogy egyszer minden, MINDEN át lesz selejtezve a lakásban.

Kép forrása: https://www.flickr.com/photos/43499845@N00/21312141182/

Az első hétről szóló bejegyzésemet itt találod.

Jelentem, a napi 15 percet sikerült tartanom, egyedül szombaton nem fért bele a napba, de aznap nem is kellett volna selejteznem (a kihívás csak a hétköznapokra vonatkozik), csak előre akartam dolgozni, mert nyaralni megyünk. Meglepő a számomra, hogy már nincs is olyan sok kategória hátra. Ez a komono számomra a kacatok végtelen tengerének tűnt, de így, hogy minden nap egy kicsit haladok vele, kezdek rájönni, hogy nincs is olyan sok belőle. Nem mondom, hogy tökéletesen végzem a selejtezést, mert mindig felbukkan egy-két tárgy, amit elfelejtettem, de akkor ezekkel igyekszem rögtön elbánni.

És ugyanakkor fel is lelkesít, hogy végre haladok, olyannyira, hogy a(z egyetlen hármasban töltött júliusi!) hétvégénk jelentős részét tette ki, hogy a konyhapultot kicsit átrendezzük, hogy helyet szabadítsunk fel. Persze, tudom, hogy Konmari szerint minden tárolási megoldás csak ideiglenes, amíg végére nem értünk a selejtezési folyamatnak és ezért nem szabad tárolókat venni. De mivel egyszer már átselejteztük a konyhai eszközöket, sejtem, hogy sokkal kisebb nem lesz, a konyhánk meg nagyobb nem lesz… És nem is szekrénybe való tárolókat vettünk, csak egy új edényszárítót, ami kevesebb helyet foglal a pulton és egy sínt a falra. De már az is nagyon lelkesít, hogy ha egyszer elkészülünk a konyhával, az megmutatja, hogy kicsi konyhában, főzni szerető (azaz sok cuccal rendelkező) emberek is képesek rendet tartani.

De térjünk vissza a jelenbe: a héten az elektromos dolgokkal és a fürdőszobai apróságokkal foglalkoztam a kihívás keretében. Lássuk, hogyan haladtam!

Első nap: kütyük

Ide tartoznak a telefonok, tabletek, digitális fényképezőgépek, zenelejátszók, külső winchesterek, és rengeteg olyan dolog, amit én el sem tudok képzelni. 🙂 Mi ezt egyszer már átválogattuk, és egy év alatt azért nem szaporodtak el nagyon, hiszen általában egyik kütyü sem két fillér. Akkor arra emlékszem, hogy megváltunk mindenféle nem működő lejátszótól és egy teljesen jó digitális fényképezőgéptől is, hiszen a telefonom már jobb képet csinál annál… A mostani körben már kevés dolog volt csak, ami az enyém, Zolinak persze több kütyüje van. Neki egyébként van fotós felszerelése is – ha más is szeret fotózni és sok a kapcsolódó holmija, akkor azt javaslom, hogy azokat a hobbiapróságok kategóriánál válogassa majd át. Ott több idő lesz az ilyesmire, másrészt addigra még gyakorlottabbak leszünk az örömelv alapú selejtezésben. Hiszen minél közelebb áll valami a szívünkhöz, annál nehezebb dönteni felőle, annál több gyakorlatot igényel a döntés. A hobbink eszközei pedig általában elég közel állnak a szívünkhöz. 🙂

Kiselejteztem a szénmonoxid-szűrőt, mert pár hónapja derült ki számomra, hogy ezeknek is van lejárati ideje, ráadásul a miénk nem is tartozik a megbízhatóan jelző típusok közé. Mennie kellett a digitális képkeretünknek is, mert nem használom, és rájöttem, hogy Lenkét sem akarom ilyesmivel lekötni vagy ingerelni. Egy régebbi telefon dobozát is őrizgettük még, nem tudom, miért. Csináltam egy “kérdéses” csoportot, ahová egy recsegős, de szeretett úti hangszóró (meg lehet javítani?), és Anyukámtól kölcsön kapott dolgok kerültek – ezeket félretettem, hogy Zolival megbeszéljem. És maradt egy wifi-router, külső winchester, egy tartalék telefon (már legalább háromszor-négyszer kellett valakinek, mióta “tartalékos”), hosszabbítók (többet is találtam azóta, mint ami a képen van) és a mostani telefonom doboza.

A negyed órát bőven sikerült tartani: két perc volt összeszedni, öt perc átválogatni, még öt perc lefotózni (például a digitális képkeretet szeretném eladni vagy elajándékozni), és este még Zolival meg kellett beszélni a kérdéseseket. A kölcsöncuccokat visszaadjuk, a hangszórót megpróbálja megjavítani. Persze még az is idő lesz, amíg a kiselejtezett (vagy visszaadandó) dolgok kikerülnek a lakásból. Az elektromos hulladéktól, ha környezetbarát módon szeretnénk megszabadulni, akkor vagy a hulladékudvarokban adhatjuk le őket, vagy bizonyos cégek át is veszik, mi például az Extreme Digitalhoz fogjuk vinni a szénmonoxid-érzékelőt.

Második nap: elektromos vezetékek

Konmari szerint a vezetékeket az alapján válogassuk át, hogy tudjuk-e, mihez tartozik. Sokszor előfordul, hogy egy eszköz már régen elromlott, de mondjuk a hozzá tartozó USB-kábelEz is elég egyszerű volt, mert bár elég sok vezetékünk van, a legtöbbről tudjuk, hogy mihez tartozik, vagy mire használható. Amiről pedig nem tudom, azt nem dobhattam ki rögtön, mert Zoli valószínűleg tudja. Így három kategóriát csináltam: 1. tudom, mire való és kell, 2. a kölcsöncuccokhoz tartozik, amiket vissza akarok adni, 3. Zolit meg kell kérdezni, hogy miért van ilyenünk. (Jut eszembe, nem tudom, átnézte-e végül őket. Meg is kérdezem ma este.) A fülhallgatókat is a vezetékekkel együtt válogattam át, bár nekem csak egy van, a többi Zolié.

Ennél a kategóriánál nem írtam fel részletesen az időt, de az biztos, hogy az egész folyamat inkább az 5 perchez közelített, mint a 15-höz. Ebben mondjuk sokat segít, hogy Zoli minden vezetéket összetekerve tárol, ami a képen is látszik. Lehet, hogy még dobni fogunk egyet az átláthatóságon, ha wc-papír gurigákba tesszük a kábeleket, így megvalósulhat az állítva tárolás. Az ötletet az instagramon találtam:

Harmadik nap: adathordozók, üres CD-k, DVD-k, memóriakártyák, elemek

Szintén egy rövid, egyszerű kategória a számomra, de mégis külön válogattam át, hátha másnak több van ezekből és kitölti a negyed órát is. Konmari ezt a kategóriát úgy írja le, hogy minden, aminek elektromos “szaga” van. Nagyon bírom az ilyen megfogalmazásait, mert elképzelem, milyen érzékeny lehet ez a nő a tárgyak kisugárzására, és ez valahol tök szép. A fotón is látszik, hogy alig volt valamit válogatni. Itt négy kategória lett: amit vissza kell adni, ami kidobós (használt elemek, a korábban kiselejtezett fényképezőgép régi aksija), amit megtartunk (tölthető elemek, memóriakártyák), és ami kérdéses (két DVD, amin nem tudom, mi van, lehet, hogy üresek). Az elemek, akkumulátorok kidobásánál figyeljünk rá, hogy ez veszélyes hulladék, nem szabad a szemétbe dobni, de rengeteg helyen lehet szárazelem-gyűjtőt találni.

Negyedik nap: kozmetikumok

Nem gondoltam volna, hogy pont a kozmetikumok kategóriájánál fogok kicsúszni a 15 percből, hiszen itt már sokszor selejteztem. Pár éve még voltak felhalmozott parfümjeim, amiket megvettem akciósan, meg olyan krémjeim, amiket már sosem fogok használni. Tavaly is selejteztem, elajándékoztam kapott szappanokat például. Idén több régóta kibontva álló tusfürdőtől is megváltam. És mégis… Egyrészt elképedtem a vastag porrétegen, ami fedte ezeket a dolgokat – nincs fürdőszobaszekrényünk, egy nagyobb polcot használunk, aminek a legalsó polcán vannak a tartalék kozmetikumok… Másrészt azon is elcsodálkoztam, hogy előkerült például egy tavaly vett naptej és napozás utáni krém, amiről teljesen megfeledkeztem, és idén vettem újat. Mondjuk jobb is, mert ezek már lejártak.

Így megváltam azoktól a dolgoktól, amiknek már lejárt a szavatossága – van olyan, amin konkrét dátum van, van, amin csak az, hogy felbontástól számított meddig jó. (Sokáig nem tudtam, hogy a kozmetikumokon a kis krém rajza a 6M, 12M, 24M feliratokkal ezt jelzi, hogy hány hónapig használható a termék a felbontástól kezdve.) Aztán pár dolog repült “úgysem fogom használni” felkiáltással. Ezek egy része továbbajándékozható, például kézműves szappan, amik viszont megint sokára kerülnek ki a lakásból, mire mindenkit megkérdezek, akit érdekelhet… Lassan ki kell alakítanom egy kosarat az ilyesminek, mert el fogják lepni az egész lakást.

A képen csak azokat látjátok, amik megmaradtak: samponok, fogkrémek, fürdősó, testápoló, parfümök (ezeken nem láttam lejárati dátumot), dezodorok, naptejek, sminklemosó, szappan. A parfümök tekintetében kicsit fényűzőnek érzem magam, mert van három is, és most egyiket sem használom, mert nem akarom, hogy a szoptatásba bezavarjon a szokatlan illat. De mindhármat szeretem, és lassan szerintem már vissza fogok térni hozzájuk.

Ötödik nap: sminkek, körömlakkok

Ez szinte az egyetlen kategória a héten, ahol az örömelv is szerepet játszik a válogatásban, nem csak a használhatóság. Persze itt is selejteztem az alapján, hogy mi járt le, de nem csak számított a döntéseimnél. Egyrészt meglepődtem rajta, hogy találtam bontatlan sminktermékeket is, amik így még nem jártak le, mivel a felbontástól számít a szavatossági idejük. Ezek között tehát válogathattam – volna, de nem tettem, mind megtartottam, hihi! (Nagyjából két szemceruzáról beszélünk.) Másrészt volt olyan termék, amin nem láttam szavatossági időt – ezeket az örömelv (és a “ránézésre nem jó” elve :P) alapján válogattam.

Harmadrészt: tudom, hogy nem szép dolog a saját bőrömmel szemben, de megtartottam a már lejárt sminktermékek közül is néhányat. Részben azért, mert most kb. félévente egyszer festem ki magam, erre nem érdemes mondjuk új púdert venni, amit aztán dobhatok ki egy év múlva megint, amikor lejár. És részben azért, mert volt, amit egyszerűen annyira szeretek, hogy nem bírtam kidobni… Ezt sem hittem volna. Úgy képzeltem a sminkek átválogatását, hogy minden lejárt, megy ki a kukába, marad egy szempillaspirál és egy szemceruza, és kész. De úgy tűnik, a színek szeretete ezen a területen is megvan még mindig – bankos koromban minden főszínhez volt ékszerszettem és sminkpalettám. Most sikerült a szemhéjpúderek egy részétől megválni, de némelyiknek annyira szép színe volt, hogy nem tudtam. Hát, így állunk – az első képen az összes szemhéjpúder, a második pedig, amit megtartottam. (Bocs, a képeken látszik, hogy annak már nem álltam neki, hogy a port is letörölgessem róluk…)

Időben ez a kategória 15 perc körül volt, mert a lejárati dátumokat itt is kellett bogarászgatni. Szerintem azért nem volt sok sminktermékem, körömlakkom meg végképp (amiknél mondjuk lehetne jó sokáig ellenőrizgetni, hogy melyik száradt be). A terhességem alatt egy átlátszó, viszonylag “egészséges” lakk kivételével az összestől megváltam, mert sajnos a körömlakkokban nagyon sok méreg van – végül is, lakk – és nem akartam várandósan ilyesmivel terhelni a szervezetemet. Azóta vettem kettőt, de csak gyakorlati okokból, mert muszáj volt eltakarni valamivel a körmömet. Mindenesetre sosem volt ezer színű körömlakkom, és valószínűleg már nem is lesz. 🙂

Ez volt a heti munkám a Konmari módszerrel. Ötször tizenöt perc, és rendben vannak a digitális cuccaim és majdnem a teljes fürdőszoba (még a következő hétre csúszott a fürdőszobai egyéb eszközök kategóriája). Nagyon jó érzés így haladni! 🙂 Remélem, másnak is segítenek a tapasztalataim. Ha velem tartotok, akár csak részben is, nagyon örülnék, ha írnátok róla a facebook csoportban, vagy akár itt, hozzászólásban. Kíváncsi vagyok, Nektek milyen élményeitek vannak!

<< Az első hét  –  A harmadik hét >>

Mentés

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.