Barion Pixel

Napi 15 perc Konmari – a negyedik hét: kreatív hobbi, ágyneműk és törölközők, szatyrok

Napi 15 perc Konmari – a negyedik hét: kreatív hobbi, ágyneműk és törölközők, szatyrok

Napi 15 perc Konmari – a negyedik hét: kreatív hobbi, ágyneműk és törölközők, szatyrok 560 315 Faragó Ági

Pár hete elhatároztam, hogy akkor is befejezem a lakásunk Konmarizását, ha csak napi 15 percem van rá. Az első három kategórián (ruhák, könyvek, papírok) már túl voltam, így a komono (vegyes apróságok) kategóriáját kezdtem el felosztani nagyon kicsi, 15 percben elvégezhető részekre. A munkám eredményét minden héten megosztom itt a blogon, így egy hét csúszással lehet hozzám csatlakozni. E héten egyre vegyesebb apróságokkal foglalkoztam: a kreatív hobbieszközök befejezésével, ágyneműkkel és törölközőkkel, és a szatyrokkal. Utóbbi nagyon banálisnak hangzik, de a mi lakásunkba nagyon nagy változást hozott, hogy átnéztem.

A Napi 15 perc Konmari kihívás korábbi bejegyzéseit itt találod:

Első hét: CD-k, DVD-k, írószerek

Második hét: elektromos kütyük, fürdőszobai apróságok

Harmadik hét: fürdőszoba, kreatív hobbi

A héten egyébként a Napi 15 perc Konmari több sebből vérzett. Lenke fogzik, oltást kapott és beteg lett, így a múlt héten nem volt napi 15 percem még erre sem. Olyan elképzelhetetlen, hogy így legyen, de tényleg megtörtént… A kevés alvás miatt sem kreatívan alkotni (=blogot írni), sem lelkesíteni (=facebook-csoportozni), sem rendet rakni nem volt erőm, még ha voltak is szabad perceim. De sokszor alvásidőben én is együtt aludtam Lenkével, vagy csak feküdtem mellette, mert felébredt volna, ha kijövök. Úgyhogy persze ma jutottam odáig, hogy a lemaradásom nagy részét bepótoljam. Ma viszont vagy négy órán át áramszünet volt nálunk, nem tudtam bekapcsolni a gépet, hogy megnézzem, milyen kategóriákat írtam fel magamnak feladatként, mobilról pedig valamiért nem sikerült megnyitni. Úgyhogy ezért is kezeltem valamennyire szabadon a mostani selejtezést, és persze megírni is kevesebb időm jutott így.

Egyébként a Zen Habits-féle motiváló ötletek közül az elszámoltathatóság nálam tényleg nagyon működik. Ismeritek azt az érzést, amikor olyan szinten elmaradtok valamivel, hogy már nem is tudjátok, hol tartottatok, hol vegyétek fel a fonalat? Én e héten idáig jutottam. De a facebook-csoportban már több, mint 600 ember van, úgyhogy mégsem tehettem meg, hogy nem írok semmit és igenis fel kellett vennem a fonalat még most is. Még ha kicsit késve teszem is ki a bejegyzést. Szóval mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy bármilyen szinten, de tegye elszámoltathatóvá magát a céljaival kapcsolatban. Legyen legalább egy ember, akinek be kell számolnod, hogy hogyan haladsz, és aki komolyan is veszi, vagy legalábbis neked fontos az, hogy legyen miről beszámolnod neki.

Lássuk, én a héten hogyan haladtam:

Első nap: kreatív hobbi – papír és egyéb alapanyag

Ezt a kategóriát még az oltás előtt, kedden sikerült átnéznem. Ahogy legutóbb is írtam, ezek a kategóriák elég egyéniek, mert egy férfinak például biztosan nincs öt alkategóriára bontható kreatív hobbikészlete. 🙂 Mindenesetre ez ad egy alapot, hogy én milyen kategóriákkal haladok, ezt aztán a saját életetekre, a saját cuccaitokra szabhatjátok. Például akinek nincs ennyi kreatív hobbieszköze, az nyugodtan nekieshet a szerszámoknak, mert azokkal én nem fogok foglalkozni – ugyanis egyik sem az enyém. Vagy talán volt egy-két saját cuccom, kalapács meg ilyesmik, de most már Zoli a szerszámok univerzális kezelője. 🙂

Tehát, a papír és más alapanyagok. 🙂 Én ebben a kategóriában néztem át a színes papírokon kívül a szalmapálcikákat, hungarocell gömböket, dekortapaszokat, kartonokat és a szappankészítéshez való alapanyagokat. Be kell vallanom, innen nem dobtam ki sok mindent, így „utána” fotó nem is készült. A kartonok nagy részének intettem búcsút – ezek pl. házhoz rendelt ruhák csomagolásaiból lettek eltéve, „majd egyszer jól jönnek” alapon, de már évek óta nem használtam belőlük. Úgyhogy most a nagy részüknek menni kellett. A dekortapaszokat az örömelv alapján selejteztem és egytől búcsúztam el, ez már meg is találta a helyét. A papírokat leginkább csak mappába rendeztem, hogy könnyebben átlátható legyen, és a szalmapálcákat is végre összefogtam egy befőttes gumival. (Hány év kellett ehhez, amíg összevissza hányódtak a kreatív dobozban…?) Azért valami változott, ha nem is sok minden.

Második nap: képek, újságkivágások, kreatív könyvek és újságok, szalvéták

Ez egy elég tág kategóriának tűnik, de végül is húsz percbe belefért nekem, pedig papírból rengeteg volt. Ti is szoktátok azt csinálni, hogy mielőtt kidobnátok egy újságot, kitépitek belőle a hangulatos fotókat, vagy a vagány mintákat, hogy majd dekorálásnál felhasználjátok? És én használom is, tényleg. Egy ideje már beláttam, hogy én a papír alapú dolgokkal tudok jól kreatívkodni. De most mégis ebben a kategóriában volt a legnagyobb változás. Az örömelv mentén selejteztem, és nagyon kevés papír maradt, amit ténylegesen szeretek. A szalvéták nagyobb részét szintén ezen az alapon szórtam ki. A kreatív könyvek és újságok között pedig egyetlen darab maradt, ami örömet okoz. Igazából nincs értelme szerintem azért tartogatni egész könyveket, mert van bennük egy-két jó ötlet, amit lehet, hogy majd egyszer megvalósítok. Már annyi kreatív ötletet lehet találni az interneten is, hogy nyugodtan bízhatok benne, hogy nem szalasztok el semmit ezeknek a könyveknek a kiselejtezésével.

Harmadik nap: ágyneműk és törölközők

Ebben a kategóriában nem készült fotó, mert nem is hordtam egy helyre a dolgokat. Ugye ezeknek egy része mindig használatban van, illetve ezt már alvásidőben csináltam, így a hálószobát nem nagyon akartam felforgatni. Igazából nekünk nincs sok felesleges ágyneműnk – Konmari arról ír, hogy sokaknak bepenészedik a tartalék lepedő a csomagolásában, meg a vendégeknek félretett ágynemű. Hát nálunk nem ez a helyzet, mert kéthetente három, néhanapján négy szállóvendégünk van. 🙂 Úgyhogy aktívan használunk minden ágyneműt, és ezért sajnos van olyan is, amit nem szeretek (még olyan igazi, régi, súlyos retró paplan), de most nem tudjuk lecserélni. Annyit megtettem, hogy a takarókat és díszpárnákat is átnéztem, és a már kevésbé szeretett párnákat előzetes egyeztetés alapján a gyerekek ágyneműtartójába tettem, mert ők azokkal szeretnek aludni. Egy pokrócot és néhány törülközőt is kiselejteztem, illetve Lenkétől is egy takarót és néhány kifogót. (Minek van nekünk 4 db…?) Így maradt neki két törölközője, két vékonyabb és egy vastagabb takarója, egyébként meg mindenből éppen csak annyi, amennyit használunk és egy váltás. Illetve három pokróc és öt díszpárna. Ez szerintem nem sok, csak annyiban, hogy a 45 négyzetméteres lakásban hat (Lenkével együtt hét) emberre való ágyneműt és törölközőt kell tárolni. Jut eszembe, a gyerekek törölközői is kiborítanak, olyan állapotban vannak. Láttam nagyon olcsó törcsiket, talán ezeket sikerül lecserélnünk hamarosan.

Negyedik nap: nejlonszatyrok

Tényleg annyira nem tűnik fontosnak, hogy az ember még a szatyrait is rendben tartsa, de valójában minőségi változást hozhat az életünkbe (és a lakásunk hangulatába). Nálunk például eddig az előszobai cipősszekrény alsó rekeszét foglalták el, amit most szeretnénk kimenő fiókká alakítani. Ezért is vettem előre ezt a kategóriát. Konmari azt javasolja, hogy egy papírzsepis doboz felében tároljuk a szatyrokat, annyi bőven elég. Én ennél egy kicsit többet tartottam meg: egy papírzsepis dobozba kerültek az erősebb szatyrok (összehajtva, állítva) és egy régebbi mosogatógép-tablettás dobozba a vékonyabb, könnyen elnyűhető szatyrok, amit mi például eltalált kakifogó papír és popsitörlő (=másoknál kakis pelenka) hermetikus elzárására szoktunk használni. Innen ki lehet őket húzni egyszerűen és úgysem kell méret vagy bármi szerint válogatni köztük. Azért elég felemelő ilyen kis helyen látni azt a sok szatyrot (azaz annak egy részét), ami korábban hatalmas helyet elfoglalt. (A fotókon a nejlonszatyrok és a papírszatyrok együtt látszanak.)

Ötödik nap: papírszatyrok és egyebek

A papírszatyrok tárolására irattartó papucsot javasol Konmari, így egyszerűen annyit tartottam meg, amennyi egy ilyenbe belefért. Nyilván az elnyűttebbeket kidobtam, ennyi is bőven elég lesz. Voltak még visszazárható zacskóink is (sosem tudtam, hol vannak, most megtaláltam), ebből méretenként 5-5 darabot tartottam meg, a többi megy vissza a feladónak, azaz Anyukámnak. Még annyi van hátra, hogy az előszobában fellógatott, amúgy kicsire összecsomagolható, mosható bevásárlószatyrokat is összecsukjam és egy dobozban helyet találjak nekik. Szerintem sokkal rendezettebb lesz így az előszoba is.

És Ti hogy haladtok? Kíváncsi vagyok a tapasztalataitokra! Osszátok meg itt kommentben, vagy a kapcsolódó facebook-csoportban!

<< A harmadik hét  –  Az ötödik hét>>

Mentés

Mentés

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!