Barion Pixel

Geréb Ági ajándéka

Geréb Ági ajándéka

Geréb Ági ajándéka szimplán.

Geréb Ági börtönbe megy. A hír sokkolt. Annyira, hogy félredobtam az összes teendőmet és tervemet, mert úgy éreztem, valamit tennem kell, ezt nem hagyhatom. Régen éreztem így magam, pedig sok igazságtalanság történt az utóbbi időben. És nem hittem volna, hogy pont az otthonszülés témája hozza majd ezt ki belőlem, hiszen pár éve még nem is értettem, mire ez az egész felhajtás. De amióta találkoztam Geréb Ágival és a kislányomat otthon szülhettem meg, azóta értem, micsoda ajándékot adott ő nekünk, magyar nőknek, és a személyiségével micsoda ajándékot ad folyamatosan a körülötte lévőknek. Még ha ez nem is a blog profilja, még ha nem is szültél, szülnél otthon, olvasd el kérlek a történetemet.

Ismered azt az érzést, amikor tudod, hogy nagy emberrel állsz szemben? És nem azért, mert híres. Egyszerűen érzed, hogy annyi erő, tudás, mélység van benne, hogy szinte a falhoz szorít, hogy először nem is tudsz megszólalni tőle. Ilyen érzés volt nekem Geréb Ágival találkozni, beszélni. És minél többet beszéltem vele, annál inkább biztos voltam abban, hogy különleges emberrel van dolgom. Találkoztam már életemben bölcs emberekkel, megvilágosodottakkal. Bár Ági nem spirituális úton jár, ugyanaz árad belőle. Az az erő, az a bölcsesség, hogy követi a szívét, bármi is legyen. Őt nem lehet megtörni. (Bízom benne, nagyon bízom benne!)

Mindeközben egyszerű, természetes, barátságos, látszólag nem zavarja, hogy az otthonába sétáltunk be ismét vagy tízen. Férfiak, várandós nők, gyerekek. Mesél, átadja a tudása egy részét, és én csak ámulok. Ja, hogy ez a célja az orvosi vizsgálatoknak a várandósság alatt? Ja, hogy ott ez fog velem történni? Ja, hogy ez csak választható? Mindig is jó nőgyógyászhoz jártam, de mégis éreztem, hogy most, néhány hetes várandósan futószalagon vagyok kezelve, irányítva vagyok, nem kapok információt, hogy mi miért történik. “Nem baj, majd lesz valahogy. Csak tudja az orvos, hogy mit csinál. Bár kicsit kiábrándító, hogy milyen gyorsan lekezeli azt, hogy bennem egy új élet növekszik, de hát ez érthető, nap mint nap ezt látja.” (Hány anyuka történetét hallottam, ami így kezdődött, és ott végződött, hogy az orvos a kérés ellenére gátmetszést csinált, hogy nem szülhetett olyan pózban, ahogyan szeretett volna, hogy a csecsemősök a kisbabáját tápszerrel etették, miközben neki folyt a teje…)

Gondoltam, nem vetem el az otthonszülés lehetőségét sem. Nem vagyok egy nagy gyógyszerpárti, és főleg nem szeretem, ha a szabadságomat korlátozzák bármiben. Ha meg tudnak győzni, hogy az otthonszülés van olyan biztonságos, mint a kórházi, akkor otthon szülök. És meg tudtak győzni. (Nem akartak meggyőzni semmiről, de rákérdeztem.) Röviden azzal az elvvel, hogy a szülés során minden beavatkozás újabb beavatkozást von maga után. Ha burkot repesztenek, ha beadnak valamit, ha kicsit rátágítanak a méhszájra, akkor már valami megborul, amit a folyamat egy későbbi pontján ellensúlyozni kell, ezért kell a kórházi eszköztár nagyon sok esetben. (És innen származik a “kisfiam/kisunokám már nem élne, ha nem kórházban születik” kezdetű történetek jó része is.) Jelenleg nagyon komolyan van szabályozva, hogy ki szülhet otthon: életkor, hányadik szülés, volt-e már császár, veszélyeztetett-e, hol vagyunk a kiírt időponthoz képest. Normál esetben a szülés lezajlik magától, minimális beavatkozással, ha pedig komplikáció van, irány a kórház – akkor van rá szükség. (Tőlünk öt percnyire van egy kórház.)

Olvastam egy amerikai bába könyvét – ő arról írt, az általa vezetett szüléseknél az orvosok tétlenül álltak, hülyén érezték magukat, hogy de hát minek vannak ők itt, itt nincs is rájuk szükség, hadd csináljanak már valamit. Az itthoni kórházakban szabadon tehetik “a dolgukat”, repeszthetnek burkot, vághatnak, nyomhatnak, hogy haladjon a dolog végre.

Az én szülésem sokáig tartott és nehéz volt nekem is, a kislányomnak is, a páromnak is és a bábáknak is. Komoly fizikai megerőltetés volt a segítőimnek is, két éjszakán át nem aludt egyikünk sem. Akkor még nem éreztem át, micsoda áldozat volt, hogy az egyik bábám a kilenc hónapos kislánya mellől jött el, hogy segítsen, és nálunk töltötte a hétvégét. (Egyszer a férje áthozta a kislányt a városon, hogy tudjon szopizni.) Már ott tartottunk, hogy mondták a bábák, hamarosan el kell indulni a kórházba, mert nem haladunk. Erre felerősödtek a fájások és egy órán belül megszületett Lenke, egészségesen. (Bár akkor még nem volt neve. A törvény szerint elég öt napon belül anyakönyveztetni, így várhattunk egy pár napot, hogy megismerhessük.) A feje a mellkasára volt hajtva, így érkezett. Ezért tartott ilyen sokáig. Elgondolkodtam már sokszor, hogy megérte-e. Hogy a kórházban pikk-pakk felvágtak volna, Lenkét kikapják, és túl lettünk volna az egészen.

De megérte. Megérte, mert most tudom, hogy erre is képes vagyok. Megérte, mert az élmény átalakított. Megérte, mert a kislányom az első óráját a mellkasomon tölthette és velem alhatott az első éjszakától kezdve. Megérte, mert biztonságos, barátságos, meleg közegbe született. Megérte, mert azokkal a baktériumokkal találkozott először, amik között az első heteit, hónapjait is töltötte. Megérte, mert kezdettől fogva a szüleivel tölthette minden percét. Megérte, mert így nem volt magányos, nem sírt elhagyatottan, nem zavarták vérvételekkel, vizsgálatokkal, éles fényekkel, hideg eszközökkel az e világra érkezése utáni első élményként.

Ezt a lehetőséget adta nekem Geréb Ági. Nekem, és több ezer nőnek. A döntés szabadságát, a lehetőséget, hogy a szülésem a maga tempójában történjen, hogy gyógyító élmény lehessen mindannyiunknak. És több millió nőnek adta azt a lehetőséget, hogy a férje jelen lehessen a szülésnél, hiszen ő kezdett el először leendő apukákat csempészni a szülőszobákba 1977-ben – amiért fél évre kitiltották a szülőszobáról, majd hamarosan elkezdték bevezetni az apás szüléseket.

Mintha most is ez történne, csak durvábban. Ági behozott valamit a magyar köztudatba, ami a legtöbb országban normális – Hollandiában például csak a komplikált szülések zajlanak kórházban. Tanítványaival együtt elérte, hogy mára törvényi keretek szabályozzák az otthonszülést – ezért hálás vagyok, mert én illegálisan nem szültem volna itthon. És most börtönbe küldik két elveszített kisbaba miatt. Szörnyű lehet egy ilyen pici, friss életet elveszíteni a szülőknek és a bábának is. Elmesélte a történetüket, nem volt mit tenni. Illetve egyiküknél lehetett volna, ott a kórházban halt meg a baba. (Nem is a szülők pereltek, ők látták, hogy Ági mindent megtett.)

A KSH adatai szerint “Magyarországon 2010-ben (…) ezer élveszülöttre (…) 5,3 csecsemőhalálozás jutott”. Ági statisztikája 3500 otthonszülésből két haláleset, azaz ezer élveszülöttre 0,6 csecsemőhalálozás – bár ez sem igaz így, hiszen egyikük később halt meg a születéskori oxigénhiány nyomán fellépett károsodásai miatt. Ezek szerint majdnem kilencszer kevesebb babát veszített el az átlagosnál. Úgyhogy ha van olyan nőgyógyász, aki ugyanennyi év alatt nem veszített el még babát, az jelentkezzen. A többi megy a börtönbe Ágival együtt?

Sajnos az az érzésem, hogy ez (is) politika. Húzd meg magad, ne állj ki az ügyedért, ne szállj szembe a megszokottal, ne legyenek egyedi gondolataid. Konzervatívabb gondolkodók számára pedig az üzenet, hogy “itt rend van, megvédjük az országot”. Igen, a hálapénzt követelő szülésztől is, aki jelen sem volt a szülésnél? Az önmagukat mindenhatónak tekintő orvosoktól, az anyai ösztönt, természetes folyamatokat semmibe vevő, a nőket megalázó bánásmódtól is?

“Én nem gondolom, hogy a nők otthon szeretnének szülni. A nőknek egy igen kis töredéke szeretne otthon szülni. Inkább az látszik rajtuk, hogy a szabad választást, az információn alapuló szabad döntést szeretnék, merthogy felnőttnek, kompetensnek tekintik magukat sokan, és azt szeretnék, hogy más is felnőttnek, kompetensnek tekintse őket, és azt szeretnék, hogy rájuk bízzák a saját gyereküket.”
(Geréb Ági az indexnek 2017. áprilisában)

Gondolkodom, hány olyan anyával beszéltem, aki nem érezte úgy, hogy megalázták a kórházban, hogy kifejezett kérése ellenére tettek vele vagy a kisbabájával valamit? Hogy orvosi indokokra hivatkozva befolyásolták a döntésében, amik kimaradtak a zárójelentésből. Hogy sebezhető állapotában durván odaszóltak, kötelezték valamire, megríkatták. Hány olyan anyával beszéltem, akinek emberileg pozitív élmény volt a kórházi szülés? Nem mondom, hogy eggyel sem. De a többségnek sajnos fájdalmas emlék a szülés, amit fel kell dolgoznia. Nem mondom, hogy nekem nem kellett feldolgozni azt a sok órát, amit vajúdással töltöttem, az elcsigázottságot, hogy olyan lassan haladtunk előre. De eközben olyanok voltak mellettem, akik a legnagyobb tisztelettel bántak velem, akik figyeltek rám, akik elviselték, ha dühös voltam, akik borogattak, takarítottak, fogták a kezem és néztek a szemembe, hogy már nem tart sokáig a fájás. Még most is sírok, ha arra gondolok, mit kaptam tőlük. És ezt Ágitól is kaptam.

Sajnos már nem járhatott szülésekhez, amikor Lenke érkezett. Néhány videón viszont láttam, hogyan kísért szülést. A legnagyobb alázattal kuporgott a szülő nő lábánál, teljesen átadva magát a folyamatnak, ugyanakkor folyamatosan figyelve az anyát, mire van szüksége. Az igazán nagy emberek alázatosak, ha a megfelelő erővel találkoznak. A bíróság, a politika, a börtön nem ez az erő, nem alázatot érdemel, legfeljebb együttműködést.

Biztos, hogy ezt az embert akarjuk börtönbe zárni? Az orvost, pszichológust, anyát, nagymamát, több, mint tízezer baba világra hozóját, a nők jogaiért küzdő szülészt? Meghurcolták, megalázták, eltiltották a hivatásától, míg más országban a hasonló, úttörő bábák állami kitüntetést kaptak. Szabadságot adott rengeteg nőnek, és most ő nem lehet szabad? Nem, ezt egyszerűen nem lehet hagyni.

Biztos, hogy teszünk valamit, és amint kialakul, hogy mi lesz ez, arról hírt fogok adni itt a blogon. Köszönöm, hogy elolvastad!

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!