Már a kezdetektől gyanús volt nekünk, hogy Lenke szupererzékeny – nagyjából onnantól, hogy újszülöttként álmában a levegőbe kapott a villanykapcsoló kattanásának hangjára. Persze sokáig csak figyeltük, és próbáltunk nem akasztani rá semmilyen címkét. De amikor pár hónapos korától kezdve még a saját féltestvérei érkezése után is kellett neki 10-20 perc, mire letehettem a karjaimból, kezdett egyre biztosabb lenni, hogy ő érzékenyebb, mint a legtöbb gyerek. Amikor elkezdtem ismerkedni az Egyszerűbb gyermekkorral, még nem is kapcsoltam össze a fejemben, hogy mekkora segítség lesz ez Lenkének. Most már egyre inkább tapasztalom.
Az Egyszerűbb gyermekkor felé valójában a minimalizmus iránti érdeklődésem vitt. A saját életemben már tapasztaltam, hogy a kevesebb tárgy és program hatására fel tudok lélegezni, így kíváncsi voltam, hogy a gyerekek esetében is működik-e ez. Arra nem is számítottam, hogy itt nem csak minimalizmusról lesz szó, hanem egy átfogó elvről, amely szerint a gyerekeinket körülvevő közeget rendezzük. Ha ezt az elvet elkezdjük a gyakorlatban is megvalósítani, akkor kevesebb inger fogja érni gyermekeinket, amely által ők egy nyugodtabb, kiszámíthatóbb gyermekkort élnek meg, amelyben biztonságban, a maguk tempójában fejlődhetnek. Ennek eredménye pedig a kevesebb kiborulás, „hiszti”, túlpörgés.
Ez minden gyereknél így működik, mivel a jelenlegi világunk zaja (minden értelemben) egyszerűen túl sok, néha még a felnőtteknek is. Ugyanakkor egy szuperérzékeny gyerek esetében, aki jóval több ingert fogad be, mint kevésbé érzékeny társai, nagyon látványos lehet az Egyszerűbb gyermekkor által ajánlott megoldások hatása. Hiszen ők jóval kevesebb inger esetén is ki tudnak borulni, túl tudnak terhelődni – és amikor csökkentjük az ingereket, feltűnően kiegyensúlyozottak lesznek. Az Egyszerűbb gyermekkor abban is segít, hogy az ingerek csökkentése ne azt jelentse, hogy gyermekünk egész nap a négy fal között játszik és összesen egy-két emberrel találkozik. (Sokan úgy látják, ilyenkor nyugodt szuperérzékeny gyermekük, ezért jobb megoldás híján ezt az utat választják.)
Az Egyszerűbb gyermekkor négy pillér mentén dolgozik. Ezek mentén próbálom meg most én is összefoglalni, hogy mi hogyan élünk, és hogy a szokásaink bevezetése hogyan hatott a kislányunkra.
Fizikai környezet
Ez a leginkább kézzelfogható terület, ahol sokan érezzük, lehetne min változtatni. Sok szülőtől hallom, hogy elkeseríti őket az a rendetlenség, ami nap mint nap uralkodik a gyerekek szobájában vagy az egész lakásban. Ez a sok vizuális inger, választási lehetőség a gyerekeket is zavarja, így nehezebben koncentrálnak egy játékra. A megoldás a kevés kéznél levő játék, amivel éppen hogy nem elveszünk gyermekünktől, hanem teret és időt ajándékozunk neki. Ennek ráadásul egy szerencsés mellékhatása, hogy még ha az összes játékot is kipakolja gyermekünk, maximum 10 perc alatt rendet lehet rakni.
Nálunk 4-5 könyv van kéznél egyszerre (Lenke imád olvasni, de egyszerre elég neki ennyi, ezekben el tud mélyülni, aztán cserélem őket), 4-5 játék, és szekrényajtó mögött még valamivel több. (Ezek így alapból nem adódnak hozzá a terhelő vizuális ingerekhez.) Emellett még van egy varázspalló, egy babakocsi és egy kis asztal székekkel, papírral, ceruzával. Jelentem, hogy lehet ennyi játékkal élni, sőt, jó így élni! 🙂 És nem csak nekem, hanem Lenkének is.
Nemrég születésnapja volt, és kapott három új játékot, amik viszont eléggé be tudták tölteni a nappalit. Amíg nem pakoltam el néhányat a játékai közül, minden nap fogta a duplós dobozt és nagy robajjal kiborította a földre a többi játék mellé, aztán otthagyta. Ez például egy tipikus túlterhelt reakció, feszült lett a túl sok játéktól, és a feszültségét ő dobálással, kiborítással jelezte. (Vannak olyan gyerekek is, akik mindenáron, szinte kényszeresen rendszerezni próbálják a rumlit és kiborulnak, ha valami nem úgy van, ahogy ő rendezte vagy rendezni szeretné.) Pár napja rendet csináltam, most ő is kevésbé dobálja szét a dolgokat.
Be kell vallanom, hogy nálunk a kis lakásban azért sokszor elhatalmasodik a rendetlenség még mindig – a felnőtt dolgok miatt. És amikor még a párom gyerekei is itt vannak nálunk, akkor aztán tele a nappali. (Másfél szobás lakásban öt-hat ember…) Valószínűleg ha tudnám a rendet tartani, akkor még nyugodtabb tudna lenni Lenke is. De nekem valahogy mindig máshol van a prioritás, például itt a blognál. 🙂 A játékaira viszont nagyon figyelek.
Ritmus
A kedvenc fejezetem! Arra világít rá, hogy a kiszámíthatóság nagyon fontos a gyerekeknek, és hogy apró rituálékkal segíthetünk nekik, hogy a tipikusan nyűgös időszakokat áthidaljuk, az egész napot nyugodtabbá tegyük. Mivel egy szuperérzékenynek eleve stresszesebbek a napok, nekik életmentők az ilyen kis kapaszkodók. Hamarosan fogok egy külön bejegyzést is írni arról, hogy nálunk milyen rituálék működnek.
Most csak egy dolgot szeretnék kiemelni. Pár hónapja Lenke még a szokottnál is félősebb lett, az utcán, ha csak szembejött egy ember, fel kellett venni. (Ennek egyébként az az alapja, mint a Szuperérzékeny gyerekek című könyv kapcsán rájöttem, hogy utálja, ha az utcán idegenek hozzászólnak, hozzáérnek. Neki még kellene idő, hogy felmérje, ki is ez az ember, feldolgozza azt a sok információt, amit kap róla. De ugye jön a kedves idős néni, és ugyulu-bugyuluzik, én pedig ebben sajnos nem voltam elég határozott, hogy leállítsam. Ennek lett az eredménye, hogy ha csak közelített valaki, inkább felkéredzkedett a karomba, mert nem tudta, mire számíthat.) Esténként legalább egy óra volt elaltatni, folyamatosan beszélt olyan dolgokról is, amik hetekkel azelőtt történtek, mintha túlcsordulna benne a sok esemény emléke. Először az időbeosztásunkon egyszerűsítettem, erről mindjárt írok lejjebb. Ettől Lenke valóban kicsit nyugodtabb lett, esténként könnyebb volt elaltatni.
Majd a párom elutazott öt napra. Ilyenkor, amikor valami szokatlan helyzet várható (akár utazás, akár vendég jön, akár mondjuk Apa vagy testvér elutazik, vagy ovi-bölcsi-iskolaszünet, költözés) érdemes megerősíteni a rutinokat, mert adnak egy kiszámítható vázat a napoknak. Így még a nagy változás közepette is van mibe kapaszkodnia a gyereknek, van valami, ami állandó. Én is ezt tettem a párom utazása kapcsán, mert azt vettem észre, hogy sok rituálénk valahogy kikopott a hétköznapokból. Eleinte ezeknek az volt a funkciója, hogy egy-egy tevékenységre „rávegyék” Lenkét, mint a pelenkázás, kézmosás, asztalhoz ülés, és amikor ezek már jól mentek, el-el felejtettem magát a rituálét. Az utazás előtt pár nappal elkezdtem újra figyelni a rituáléinkra, és már a párom távollétében hatalmas változásokat láttam Lenke viselkedésében. Ekkor volt először, hogy nem kéredzkedett le a mászókáról, ha más gyerek is felment rá, és most először tapasztaltam meg azt is, hogy a gyerek nekiindul a forgalmas kereszteződésnek a kismotorral, és hátra sem néz. (Miközben én valakivel beszélgettem, akit fél éve nem láttunk! Máskor ilyenkor jött fel a karomba, le sem lehetett tenni.) Egy hatalmas fejlődési ugrás volt ez neki. Elképzelhető, hogy maga a félős korszak is a fejlődési ugrás közeledtét jelezte, de nem tudok amellett szó nélkül elmenni, hogy a rutinok megerősítésével mennyire egybeesett ez a változás.
Időbeosztás
Az Egyszerűbb gyermekkor egyik alapvetése, hogy a szabad játék az egyik legjobb fejlesztő és feszültségoldó eszköz a gyerekek számára. Erre, és az elegendő pihenésre, akár „bambulásra” (amikor a gyerekek feldolgozzák, ami történt velük) időt kell hagyni. Mivel a szuperérzékeny gyerekek több ingert fogadnak be, több időre van szükségük ahhoz is, hogy ezeket feldolgozzák, tehát náluk nagyon fontos a csendes pihenő, a nyugodt, babrálós tevékenységek megengedése.
Ahogy fentebb írtam, nálunk tavasszal itt kellett a leginkább változtatni, amikor hirtelen Lenke olyan rosszul kezdett aludni, hogy minden este egy órán át pörgött, dumált. Ahogy végiggondoltam az Egyszerűbb gyermekkor pilléreit, rájöttem, hogy kicsit sok programot szerveztem magunknak. Én társasági lény vagyok, szeretek emberek között lenni, és hajlamos vagyok túlszervezni a naptáramat. Lenke nem ennyire extrovertált típus. Szinte minden délelőtt volt valami programunk, és ahogy bejött a jó idő is, és már délután, este is kimentünk, Lenke besokallt. Ekkor egyébként az élet is úgy hozta, hogy Lenke szobatisztulni kezdett (ami egy hét megfigyelést, balesetezést jelentett, főleg otthon), aztán beteg lett, közben az én programjaimat is sorra lemondták. Ránk fért egy jó kis lassítás, egymásra hangolódás. Az alvási probléma nagyon hamar megoldódott, a félősség pedig, ahogy fentebb írtam, a megerősített ritmustól állt helyre.
A felnőtt világ kiszűrése
Ez a pillér a gyerekeket elérő információkra vonatkozik. Bár az agyuk gyakran tényleg úgy működik, mint egy kis szivacs – vagy éppen ezért -, lehet túl sok az információ is a számukra. Többféle szűrőt is lehet alkalmazni itt: egyrészt kiszűrhetjük, ami őket nem érinti (pl. felnőtt beszélgetések), ami szorongást okozhat nekik (pénzügyek, betegség, baleset, ha csak érintőlegesen hallanak róla), és azt is, ami még nem nekik való (pl. másodfokú egyenlet megoldóképlete 4 évesen ;)). A képernyők szerepe itt nagyon fontos, innen rengeteg információ áramlik a gyerekek felé, amiknek jó része felesleges vagy káros (hírek, reklámok), nem beszélve a képernyők egyéb hatásairól (pl. passzivitás, az agy jutalomközpontjának ingerlése, az ingerküszöb megemelése, a belső képalkotás torzítása).
Az Egyszerűbb gyermekkor hét éves kor alatt nem javasolja a képernyők használatát. Ezt szuperérzékeny gyerekeknél nagyon komolyan kell venni, mert őket egyszerűen elárasztja az a rengeteg információ, ami akár csak egy mai mesefilmből is rájuk zúdul. (Még egy 12 éves gyereknek is 4 másodperc kell, mire felfog egy képet. De a mai rajzfilmekben ennél sokkal gyakrabban váltakoznak a különböző beállítások.) Nálunk nincs mesenézés, a kislányom a kikapcsolt laptopot nyomkodhatja, és tudja, hogy a bekapcsoló gombot nem szabad megnyomnia, különben elveszem. A telefonomat „hallózásra” használhatja, különben elveszem. Az apukájával szoktak „Lenkeképet” nézni néha a bilin. Sajnos ez egy rossz szokás, de néha órákig nem megy el vécére, így örültünk, hogy bármivel rá tudtuk venni. Azért mindig próbáljuk elterelni ettől az ötlettől, sokszor el is felejti, így reméljük, hogy hamarosan kikopik ez a szokás. Így arról nincs tapasztalatom, hogy milyen, amikor mesét néz… Ugyanakkor azt tudom, hogy szuperérzékeny gyerek létére ő nagyon kiegyensúlyozott és nagyon kevés a kiborulás még így a dackorszakba érve is. Ez sok mindennek lehet a következménye; az egyik szerintem a képernyőmentesség.
Tudom, hogy sok szülőnek a napi negyed óra mesenézés az az idő, amit önmagával tud tölteni, és amire nagy szüksége van a szuperérzékeny gyermeke mellett. Meg lehet próbálni, hogy először az Egyszerűbb gyermekkor összes többi területén dolgozik az ember, és amikor a szülőnek már van más lehetősége is szusszanni egyet, akkor szüntetni be a mesenézést is. Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy a képernyőhasználat egyrészt aláássa a többi pillért (a reklámok a kevesebb játék ellen hatnak, a képernyőzés a pihenés és a szabad játék ellen), másrészt túlterheli a gyereket, aki megpróbálja majd valamilyen módon levezetni a benne felgyűlt feszültséget. Tehát lehetséges, hogy bár nem lesz meg az a 15 perc nyugalom, összességében mégis könnyebbek lesznek a napjaink, főleg, ha az Egyszerűbb gyermekkor többi területére is figyelünk. Idővel talán a napi 15 perc „szünetünk” alatt gyermekünk gyurmázni, rajzolni vagy olvasni fog! 🙂
Ha szeretnél segítséget kapni az Egyszerűbb gyermekkor pilléreinek bevezetéséhez a családod életébe, egyéni tanácsadás keretében szívesen segítek! Ősztől pedig szülőcsoportjaim, workshopjaim is újraindulnak. 🙂 Szeretettel várok minden érdeklődő kérdést, e-mailt! Remélem, hogy az Egyszerűbb gyermekkor módszere minél több családhoz eljut, mert kiegyensúlyozó erejére mindannyiunknak szüksége van.
