Az utóbbi hetekben sokszor felmerült a kérdés, hogy hogyan tudjuk minél egyszerűbben intézni a családi karácsonyi ajándékozást, hogy a gyerekek ne legyenek elhalmozva a játékokkal, mégis mindenki elégedett legyen. Ezért most leírom, nálunk hogyan alakult az ajándékozás, és hogyan lettem vele egyre elégedettebb, amióta Lenke megszületett.

Nálunk elég nagy a család – a párom oldaláról már csak a négy nagyobb gyerek miatt is, az én oldalamról pedig az unokatestvéreimmel, nagynénéimmel is ajándékozunk. Mielőtt Lenke megszületett, már tudtam, hogy nem szeretném, ha ő is ebben a rendszerben kapná az ajándékokat, ugyanis

az évek során, ahogy egyre több gyerek lett a családban, egyre kaotikusabb lett a karácsony.

Hatan vagyunk unokatestvérek, összesen tizenkét gyerek van, akik karácsonykor minden családtól (plusz nagynénik, nagybácsik) kapnak ajándékot. Amikor közösen összejöttünk, ez gyerekenként kb. 5-6 ajándékot jelentett (mert a közelebbi családjukkal külön ajándékoztak, és mert azért volt, hogy többen összeálltak egy ajándékra). De ez is azt jelentette, hogy átlagosan 60 darab ajándék lett volna ott az ilyen karácsonyokkor. A gyerekek nem tudták követni, hogy kitől kapták az ajándékokat, de még azt sem, hogy mit kaptak. Ők igazából, úgy láttam, az első kettővel boldogan eljátszogattak volna, de folyton újabbakat kellett bontani, hogy ugye mindenki ajándéka sorra kerüljön. Senki sem direkt alakította így, úgy vált kezelhetetlenné az ajándékok száma, ahogy egyre több gyerek lett. Szerintem a szülők sem örültek már ennek, mindenki látta, hogy sok ez a gyerekeknek.

Lenke az első karácsonyakor fél éves volt. Ekkor tettem az első próbálkozást az ajándékozás témájában. Megírtam a családnak egy e-mailben, hogy minket nem zavar, ha nem adnak ajándékot, de ha nagyon szeretnének, írtam egy listát, arról válasszanak. Ezen ekkor még teljesen praktikus dolgok voltak: mosható pelenka, lábszárvédő, előke és hasonlók. Nagyon hálás lehetek, hogy a kérésünket mindenki tiszteletben tartotta, és választott valamit a listáról, vagy ajándékkártyával lepett meg. De még így is érzékeltem, hogy idővel ez nagyon sok ajándék lesz Lenkének, mert a nem ajándékozás mindenkinek furcsa volt, senki sem választotta ezt a lehetőséget.

A második karácsonykor már sejtettem, hogy nem fog hosszú távon jól működni, hogy Lenke kimaradjon az ajándékozásból, de ekkor még csak másfél éves volt, így próbálkoztam. Egyesével megkerestem minden unokatesóm családját, hogy mit szólna, ha nem adnánk egymás gyerekeinek ajándékot. Így senki sem maradna teljesen ajándék nélkül (hiszen a nagyobb gyerekek már megszokták, hogy kapnak), mégis kevésbé lennének leterhelve a gyerekek. (Ekkorra egyébként már megvolt az Egyszerűbb gyermekkor tanácsadói végzettségem is, szóval tényleg tudtam, mit jelent a túl sok játék…) Volt, aki szeretett volna ajándékozni, ezt tiszteletben tartottam, és megbeszéltük, mit vegyünk a gyerekeknek. Volt, aki benne volt, hogy csak aszalt gyümölcsöt vagy hasonlót ajándékozzunk. Összességében elégedett voltam, bár ez nagyon munkás volt így, mindenkivel külön egyeztetni. Ezen a karácsonyon a legidősebb unokatesóm már elkezdte nagyobb körben is pedzegetni, hogy valamit kezdeni kéne az ajándékozás témájával.

Bedobtam, hogy jövőre akár vehetnénk egy nagy közös ajándékot is,

hiszen ez az ötlet már mások részéről is felmerült korábban.

Amikor közeledett a következő karácsony, már november közepén írtam a családnak, hogy én szívesen megszervezném, hogy minden gyerek egy nagy ajándékot kapjon. Megkérdeztem, ki mennyit szánna rá, végül megállapodtunk egy egységes összegben, és mindenki beleegyezett ebbe az ötletbe. Egy táblázatban összesítettem, hogy ki kinek milyen értékben ad (a gyerekek számától függően), így tudtuk nettósítani a pénzmozgásokat. (Éljen a bankos múltam! :)) Az ötlet működött, minden gyerek egy darab ajándékot kapott, amit a szülei gondoltak ki (és szereztek be) az adott összegben, esetleg azt egy picit kiegészítve. Mi sajnos mindig késve érkezünk ezekre a családi karácsonyokra, mert ugyanazon a napon ünneplünk a párom családjával is. Amikor megérkeztünk, addigra már mindenki kibontotta az ajándékát, de ami várt minket, az teljesen más volt, mint korábban.

Sokkal nagyobb csend, nyugalom – a gyerekek vagy elmerültek a kapott ajándékban, vagy egymással játszottak, beszélgettek.

Lenke egy babaházat kapott, amit Anyukámmal fedezett fel. Ő ugye szuperérzékenyként rosszul viseli a sok embert maga körül, de ez az egy szem ajándék őt is teljesen lekötötte, boldoggá tette.

Ami ehhez a megoldáshoz kellett:

1. A (szinte) teljes család elégedetlensége a korábbi ajándékozási rendszerrel
2. Valaki, aki vállalja a szervezést
3. A család rugalmassága a szokások elengedésében
4. Idő – három év volt, mire teljesen átalakultak a karácsonyi ajándékozási szokások

Az egy nagy ajándék előnyei:

1. A gyermekünk nem terhelődik túl már az ajándékok bontogatása közben a túl sok választási lehetőség által
2. Valami olyan nagyobb ajándékot kap, amit máskor nem biztos, hogy megvennénk neki, a sok „apróság” helyett
3. A szülő találja ki számára az ajándékot, aki a legjobban ismeri, így
4. Ez az ajándék ráadásul olyasmi, amire vágyik, és ami emlékezetes lesz a számára
5. Nem kell gondolkodni, hogy melyik ajándékot kitől kapta – mindenkitől 🙂
6. Végeredményben sokkal kevesebb szervezés a szülőnek és az ajándékozónak is.

A családunknak ez a része igényelte a legtöbb energiát az ajándékozás egyszerűsítéséhez, de szerintem csak azért, mert itt kellett a legtöbb embert közös nevezőre hozni, összeszervezni. Nagy szerencsém van azzal, hogy a családunkban mindenki elfogadja a többi ágon is, hogy az általunk írt listáról választanak ajándékot, és többen össze is állnak egy ajándékra. Tudom, hogy ez sok családban nincs így, nagyon sok olyan példát hallok, ahol egy rokon, legtöbbször a nagyszülő nem fogadja el a szülők kérését, és mást vagy mást is vesz a gyereknek, mint amit kértek neki. Ez nagyon nehéz helyzet lehet, és tavaly össze is gyűjtöttem néhány ötletet arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet erről a témáról jobban kommunikálni, ha nem érti a család, miért neveljük egyszerűbben a gyermekeinket. Sajnos azt is be kell látni, hogy másokat nem tudunk megváltoztatni, ha ők nem akarják, és ilyenkor a legjobb megoldás az elengedés lehet, ami még így is nagyon nehéz. Ebben az egyéni önismereti munka segíthet, amelyben life coachként igyekszem minden hozzám fordulót támogatni.

A legközelebbi bejegyzésemmel is ebben a témában igyekszem majd segíteni, hogy a karácsonyi ajándékozás ne egy stresszes folyamat legyen. Most szombati workshopomon pedig nem csak az ajándékozásról fogunk beszélni, hanem arról is, hogy mitől lesz az ünnep olyan lassú és meghitt, amilyennek szeretnénk. Ha érdekel a téma, szeretettel várlak november 30-án délelőtt, Vácon, a Fészekben!