Barion Pixel

“Az ünnep azé, aki várja”*

“Az ünnep azé, aki várja”*

“Az ünnep azé, aki várja”* 1710 2560 szimplán.

Tegnap adventi koncerten jártunk, és ez több szempontból is felébresztette bennem a várakozás témakörével kapcsolatos gondolatokat. Ma a várakozás bizonyos szempontból szitokszó: a telefonközpontokban bemondják, hogy mennyit kell még várni, a bankban dühöngünk, ha nem halad a sorszámunk, és hát az is elég felháborító ugye, ha valaki nem reagál a fészbúkon nap közben. Mondom ezt úgy, hogy én is tudok rettentő türelmetlen lenni. Ma az idő az egyik legdrágább dolog, hiszen nagyon szűkös, véges erőforrás. Mindeközben azt gondolom, a várakozás nagyon is értékes lehet. Talán épp a várakozásban találhatjuk meg azt, ami miatt annyira nagyra értékeljük az időnket.

Az időt nem pazaroljuk, minden percét kihasználjuk, betervezzük, megszervezzük. Aztán este fáradtan rogyunk a kanapéra, mert persze a pihenést, az üres időket nem terveztük be. Ha véletlenül várnunk kell valahol, akkor elő a mobiltelefonnal, vagy jobb esetben a könyvvel, használjuk ki ezt az időt is valami “hasznosra!”

Egyedül maradni az érzéseinkkel, gondolatainkkal nagyon ijesztő lehet, ezért inkább kitöltjük a “szabad” perceinket.

Meg amúgy is, sietünk, hogy mindent el tudjunk intézni, és a végén még esetleg maradjon idő egy kis pihenésre, nyugalomra. De nem éppen ezt adhatja meg nekünk a várakozás? Néhány perc pihenést, nyugalmat, akár a hétköznapokban is?

Ebben a világban, ahol mindenki a várakozás ellen küzd, sokan a gyermekeiket is igyekeznek megkímélni ettől a “rossz” tapasztalattól. A jelenben élő gyerekek persze mindent MOST akarnak, és sokszor egyszerűbbnek látszik megadni nekik, amire vágynak. És persze tényleg, miért kínozzam, amikor meg is adhatom neki, amit kér? Ebben nincs is hiba, addig, amíg valóban könnyen tudok válaszolni az igényére, nem megy szembe azzal, amit számára vagy a családunk számára egészségesnek, jónak tartok. Ha azonban a kérése már túllép egy ilyen határt, érdemes arra is gondolni, hogy a várakozás akár hasznos, sőt, örömteli is lehet, ezért nem muszáj mindenáron rögtön megadni, amit kér a gyermekünk. Ha hetente új játékot szeretne, meg lehet vele várni a karácsonyt. Ha az édesség fogyasztását szeretnénk kicsit korlátozni, bevezethetjük, hogy a család szombatonként megy a cukrászdába, akkor lehet nassolni. Ha a képernyőidőre szeretnénk jobban figyelni, bevezethetjük, hogy vasárnap reggelenként lehet mesét nézni.

A gyerekeken rengeteget alakít, erősít, ha néha várniuk is kell.

A kislányom három éves, idén kapott először valódi adventi naptárat. (Nagyon büszke vagyok rá, az ötlet egy komment továbbgondolásából született: minden nap két fotót kap az elmúlt évből, és hozzá egy kis kézzel készült albumot, ahová beragaszthatjuk ezeket.) Az első reggelen hatalmas sírás volt, hogy nyissuk ki az első borítékot. Mi ezt egy esti rituálénak terveztük, de végül beláttuk, hogy felesleges várnunk, hiszen ezzel a naptárral nyilván örömet akarunk neki szerezni. Úgyhogy megegyeztünk, hogy hétvégén reggel, hétköznap este nyitjuk a borítékokat (általában amikor Apa hazaér). Ehhez viszont tartjuk magunkat. Időről időre, főleg, ha unatkozik (ugye), kéri, hogy bontsunk még egy borítékot, vagy az aznapit hamarabb, de erről el tudjuk terelni. Most már, egy hét elteltével ráállt ő is, hogy várja az esti borítékbontást, és boldogan nézegeti az összegyűlt fotóit.

Az eredmény, hogy vizuálisan megjelenik a számára, hogyan közelítünk a karácsonyhoz, és tanulja a várakozást, türelmet is, ami egy igen hasznos dolog lesz az emberi kapcsolataiban, de azt gondolom, a saját magához való viszonyában is.

 

De nem csak hasznos a várakozás, lehet örömteli is. A bevezetőben említett koncertről nagyjából két hete szóltunk a kislányomnak először. Ez volt az első koncertélménye, ráadásul tudta, hogy sok barátja ott lesz, az énekesnőt is ismerjük személyesen. Nagyon izgatott lett, és azóta nem telt el nap, hogy ne említette volna, mennyire várja. Terveket szövögetett róla, foglalkoztatta a képzeletét. Tudom, mert meséltem neki, hogy lesz egy kis tánctér a székek és a színpad között, ő pedig pár nappal később már azt mesélte nekünk, hogy székekkel lesz körülrakva ez a tánctér.

A kis fejében egy képet alkotott róla, dolgozott a fantáziája.

Számomra ez csodálatos. Ráadásul nem egy napig örült ennek a koncertnek, hanem hetekig. Bár be kell, hogy valljam, volt egy kis hátulütő is, mert a koncert napján annyira pörgött, hogy elég nehezen indultunk el, feszültség is volt, el is késtünk. De azt hiszem, akkor is ennyire izgult volna, ha aznap szólunk neki róla. Sőt. Azzal a kiszámíthatatlanságot erősítettük volna az életében, hiszen akár pozitív, akár negatív, ilyen nagy élményre fel kell készülni.

A koncerten az énekesnő kiemelte a lemezük záró dalának fontos üzenetét: “Az ünnep azé, aki várja”. Úgy éreztem, a kislányom példáján keresztül ezt egyre inkább értem.

Ha lélekben készülünk valamire, ha minden napba csempészünk egy kis csodavárást, akkor maga a várakozás fog értéket adni az élményünknek.

Most, amikor tele az óvoda, iskola vírusokkal, mindenki kimerült, próbálja megszervezni az ünnepeket, beszerezni az ajándékokat, nagyon nehéz lehet ezt az ünnepi, készülődős hangulatot megteremteni – de megéri. Ha még nincs adventi naptárunk, szokásunk, még mindig kitalálhatunk valami egészen egyszerű dolgot. Akár csak a kanapéra kucorodni minden este, vacsora után, beszélgetni, fotókat nézegetni, gyertyát gyújtani. Ha van adventi naptárunk, rituálénk, használjuk ki minél inkább a lehetőségeit, minden nap hangolódjunk kicsit az ünnepre. Az adventi időszakban szerintem az is fontos, hogy ne egy meghosszabbított karácsony legyen, minden nap ajándékkal és hatalmas élményekkel. Ez egyrészt nagyon megterhelő, másrészt akár “immunissá” is teheti a gyereket karácsonyra: eltelítheti a sok élmény és ajándék, elveszítheti az érdeklődését az ünnep iránt.

Úgyhogy inkább koncentráljunk a lassításra. Ha megtehetjük, vegyünk ki szabadságot, kérjük ki a gyereket az óvodából, iskolából, mint az egyik kedves ismerősöm tette. A gyerekek is elfáradtak már szeptember óta, nem beszélve az idei szombati munkanapokról, amikor olyan napokat “dolgoznak le”, amik a karácsonyi szünetre esnek. Nekik is, nekünk is jár(na) a pihenés! Akár engedjük el a házimunkát, persze csak ha ez nem zavar minket – én most már sok mindennel vagyok úgy, hogy majd karácsony előtt kitakarítom, addig minek… Kicsit engedjük el az elvárásainkat önmagunk felé, hogy ne kimerülten essünk be a fa alá huszonnegyedikén.

Gondoljuk át, mi jelenti az értéket számunkra karácsonykor, milyen ünnepet szeretnénk teremteni a gyerekeink és magunk számára. Erre készüljünk, erre hangolódjunk. Találjuk meg a várakozás pillanatait az életünkben. “A várók nem várnak hiába.”*

*Részletek Szabó T. Anna Az ünnep azé, aki várja című verséből

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!