Január hetedikén írtam egy bejegyzést a facebook oldalamra, mert úgy éreztem, késésben vagyok: nem kezdtem még el ezerrel pörögni, workshopokat hirdetni, inspirálni az embereket a változásra – vagy éppen meglovagolni a január eleji vágyukat az új kezdetre? Nem kezdtem el, mert kimerült voltam és vágytam befelé fordulni, magammal foglalkozni. Lassan azt is megértettem, hogy valószínűleg nem egyedül érzem így magam, a január valójában erről szól.
De azért így utólag visszanézve kicsit vicces az, hogy január hetedik napján, az új év negyedik munkanapján már úgy éreztem, el vagyok késve. Hova rohanunk ennyire? Persze a magam részéről tudom a sietség okát, hiszen a január „hagyományosan” (mai világunkban) annak az időszaka, amikor mindenki új életet kezd, végre belevág a sportolásba, leszokik a dohányzásról és rendet tesz az otthonában. Egy segítőnek ilyenkor kell ott lenni és támogatni az embereket a változásban, nem? De én képtelen voltam belekezdeni a munkába, és hamisnak éreztem volna, ha másokat arra ösztönzök, hogy igen, most változtassanak, juhú, itt az új év! Nem… én még aludni szerettem volna, és nem vágytam másokkal beszélgetni.
A napokban találkoztam egy cikkel, amely pont arról írt, amit én is érzek ezzel a januárral kapcsolatban. Hogy nem természetes ilyenkor magas fordulatszámon pörögni – sőt, megalapozhatja a kimerülésünket tavaszra. Gondoljunk csak bele: ilyenkor még a természet is alszik. Későn kel és korán megy le a nap. Régen az emberek a gyertya fénye mellett ilyenkor nem is tudtak sok mindent csinálni, csak beszélgetni, aztán hamar ágyba bújni. Pihenni a tavaszra, nyárra, őszre, amikor viszont rengeteg volt a munka – amikor szintén a kelő nappal ébredtek.
Ahogy írom ezt a bejegyzést, észreveszem magamon, mennyire óvatosan kell kerülgetni a pihenés témáját, nehogy valaki úgy érezze, lustának bélyegzem. Le kell írnom, hogy aki télen pihent is, az nyáron azért dolgozott. Hogy ha esetleg ma valaki önellátó, akkor jól megérdemelt pihenését tölti, ha ilyenkor kicsit kevesebb a munkája. Arra számítok, hogy valaki a bejegyzést olvasva dühösen rám fog szólni, hogy „de hát ilyenkor is rengeteg a munka”. Mintha a pihenés szégyen lenne a mi kultúránkban. Annyira megtanultunk ebben is szembe menni a természettel, függetleníteni magunkat évszaktól, napszaktól, „kihasználni az időt” minden jóra, hasznosra. Mintha a pihenés nem lenne hasznos. Mintha nem attól lennénk türelmes szülők, figyelmes barátok, hatékony dolgozók, hogy néha magunkkal is foglalkozunk, vagy hogy eleget alszunk.
Persze szülőként egyáltalán nem biztos, hogy akkor tudunk aludni, amikor szeretnénk. Vagy hogy eleget tudunk aludni, amikor szeretnénk. Tudom, náthásak a gyerekek, éjjel keltek a köhögésre, orrot szívni, gyereket megnyugtatni. Aztán egy héttel később kezditek Ti a köhögést és éjszaka arra ébred fel a gyerek, ha együtt alszotok. Kimerítő. Mintha a szülőség nem lenne önmagában is kimerítő. Ezért is írom ezt a bejegyzést: Neked, aki nem alszol eleget, még fontosabb, hogy amikor van egy pici időd, akkor ne a ruhákat hajtogasd össze – elfogy az a nagy halom előbb-utóbb úgyis. 🙂 Ha teheted, ne végezz házimunkát, amikor a gyerekek végre alszanak! Töltődj, hogy legyen miből adni nekik! Figyelj arra, hogy mire van szükséged, vigyázz magadra! Bármennyire is mást sugároz feléd a mai világ, a társadalom, az anyósod, a szomszéd néni: pihenni nem szégyen. Pihenni nagyon fontos. És ha nincs kedved, erőd most új életet kezdeni, tornázni, diétázni, nyelvet tanulni, az is teljesen rendben van.
Úgyhogy idén én is csak január végén, február elején indítom a szülőcsoportjaimat, kezdem a coaching munkát, folytatom a tanulást – amikkel remélem, segíthetek másoknak is a lassításban. Addig próbálok vigyázni magamra, olvasni, egyedül lenni, aludni, önismerettel foglalkozni, barátnőkkel beszélgetni, töltődni, tervezni. Időt hagyni magamnak, hogy kitaláljam, merre tovább, mit szeretnék idén megteremteni az életemben. Lassan már formálódik. 🙂
