A koronavírus kapcsán kialakult helyzetben Kim John Payne, az Egyszerűbb gyermekkor írója egy podcast-sorozatot adott közre honlapján. Nagyon hasznosnak találtam ezt a sorozatot, mert szokása szerint olyan dolgokra koncentrál és segít nekünk is fókuszálni, mint a kapcsolódás és a gyerekek lelki nyugalma. Bár nyilván nem a magyar helyzetre szabott ez a szöveg – nálunk az otthoni oktatás és a munka mellett nem biztos, hogy minden ötlete megvalósítható, mégis úgy döntöttem, hogy közreadom magyarul is ezeket az anyagokat. Ebben a bejegyzésben az ötödik hangfelvétel anyagát találjátok tömörítve. Olvassátok nyitott szívvel, remélem, valamiben segít Nektek a mostani helyzetben!
(Dőlt betűvel az én megjegyzéseimet olvashatjátok a szövegben.)
Megmondom őszintén, kicsit gondolkodtam azon, hogy lefordítsam-e ezt az utolsó podcastet, mert egyrészt már nagyon régóta tart a karantén, ezek a tanácsok pedig az egész helyzet elején születtek, másrészt talán itt (a képernyőknél) érzékelni leginkább, hogy távol van egymástól az amerikai és a magyar valóság. De megígértem, lefordítottam. Bízom benne, hogy találtok benne a családotok számára hasznos gondolatokat. És persze ahogy szoktam, kiegészítem ezeket a magyar helyzetre vonatkozó gondolataimmal.
A podcast-sorozat befejező része a felnőtt információ kiszűréséről szól, a gyerekek és még a kamaszok számára is. Ki kell szűrni a kisebb gyerekek esetében és észrevenni és ellensúlyozni a tinédzserek esetében.
Nyilvánvaló, hogy a kisgyerekeknek nem szabad folyamatos egymásutánban hallani ezeket a mostani, valóban nagyon ijesztő híreket. És tudom, hogy bárki, aki ezt hallgatja, tudja ezt. Mégis elképesztő, hogy a világon mennyien vannak, akiknek ez nem megy, vagy éppen csak nagyon halványan tudnak erről – ha egyáltalán -, hogy meg kell szűrni az információt. Társadalomként nem vagyunk tudatosak erre.
Az is lehet, hogy bár mi figyelünk erre, a tágabb családunk, barátaink kevésbé. Visszatérő kérdés ez: mit tegyünk a tágabb családdal, barátokkal, akik folyamatosan erről beszélnek? Két dolgot érdemes tenni:
- Figyelni arra, hogy kivel találkozunk. Ha tudod, hogy az illető nehezen szűri meg, hogy mit mond a gyerek előtt, akkor én korlátoznám a velük töltött időt, ha nem teljesen elkerülném. Később majd újra lehet kezdeni a kapcsolatot, de ha az az érzésed, hogy a frászt fogják hozni a gyerekeidre, akkor – őszintén, elsősorban a gyerekeinkhez kell hűségesnek lennünk. Nem fogom engedni, hogy a gyerekeim olyan (természetesen jó) emberekkel legyenek, akik nem tudják, vagy csak nem értenek egyet abban, hogy a kisgyerekeknek nem (nem így) kell hallania ezt.
- Próbáljatok meg előzetesen beszélni erről, például a közelebbi rokonok, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik esetében. Készítsétek fel őket a(z online) találkozás előtt, hogy nagyon oda kell figyelniük, mit mondanak a gyerekek előtt. „Tudjátok, hogy ez nekünk fontos. Tudom, hogy talán azt gondoljátok, túlféltem őket, de ebben az időszakban kérlek, hogy figyeljetek erre. A gyerekek már így is félnek, kérlek, segítsetek ebben.”
Az ilyen krízisek közelebb is hozzák az embereket. Én hiszek abban, hogy ha most megkérsz olyanokat, akik máskor nem figyelnek erre, vagy nem értenek veled egyet, a történtek súlyossága miatt a legtöbben most mégis oda fognak figyelni a kérésedre. Én személy szerint átéltem hasonlót, Ausztráliában, bozóttüzek idején. Egész településeket törölt el a tűz, házak pusztultak el, a miénket is beleértve, és az emberek ilyen helyzetben megváltoznak. Előtérbe kerül az együttérzés, az együttműködés – próbáld ki. És ha úgy érzed, hogy nem fognak ebben segíteni, még mindig elkerülheted őket.
Az Egyszerűbb gyermekkor könyvben olvashattatok három fő szabályról, amelyek segítenek megszűrni, mit érdemes kimondanunk a gyerekek előtt. Ezek most is nagyon érvényesek.
- Az első kérdés: jóindulatú? Amit mondani akarok, jóindulattal teli-e, együttérző-e. Ha a válasz igen, megfontolhatod, hogy kimondd. Ha a válasz nem, nem mondjuk ki.
- A második kérdés: igaz? Nem feltétlenül tényszerűen igaz-e, hanem egyezik-e az értékeimmel. Egyezik-e az értékeimmel, hogy ezt kimondjam egy 5 vagy egy 9 vagy 11 éves előtt? Akarom-e, hogy lássanak engem, ahogy ilyesmit, így mondok? Itt lehet szó a hanglejtésről is, ami lehet nagyon vádló, vagy pánikkal teli. Ilyen módon megfelel-e az értékeimnek?
- A harmadik kérdés: fontos? Valóban szükséges ezt itt és most kimondanom? Történik-e bármi baj, ha nem mondom ki? És a válasz általában az, hogy nem. Nem kell ezt most mondani, ráér később is (nem a gyerekek előtt).
- Az Egyszerűbb gyermekkor új, átdolgozott angol nyelvű kiadásában (ami nyár végén jelenik meg) hozzáadtam egy negyedik kérdést: megnyugtató? Segít a gyermekemnek abban, hogy nagyobb biztonságban érezze magát ebben a családban, ebben a közösségben, ebben a világban? És ha a válasz igen, akkor átgondolhatod, hogy kimondd, de ha a válasz nem, inkább ne mondd ki. Mondd később.
A tapasztalataim és számtalan szülő tapasztalatai szerint ha alkalmazzuk ezeket a szűrőket és valóban később mondjuk ki, ami nem ment át a szűrőn, a mondandónk minősége (a családtagjaink, párunk, barátaink felé) átgondoltabb, és egyre inkább a saját haangunkon szólunk hozzájuk. Egyszerűen jobb érzés. Sokan azt jelezték vissza erre a gyakorlatra vonatkozóan, hogy segített, hogy olyan hangon beszéljenek, amelyen szeretnének. Segített, hogy olyan emberré váljanak, amilyenek szeretnének lenni. És persze ezt nagyon jó hallani. Így érdemes használnunk ezeket a szűrőket a következő hetekben, mert most valóban olyan időszak van, amikor szükség van erre.
A felnőtt világ kiszűrésének másik aspektusa a képernyőhasználat nagyon óvatos megközelítése a gyerekek és a kamaszok esetében is. Ez fontos lesz most, két okból is. Az egyik, hogy a tévében (és a rádióban is) folyamatosan a vírusról van szó. Le is teszteltem ezt az elméletet nemrég, ide-oda kapcsolgattam a tévécsatornák és rádiócsatornák közt a számítógépen. Egy sem volt, amely nem éppen a vírusról beszélt volna. A másik ok pedig, hogy a gyermeidnek több ideje lesz otthon, így folyamatosan zaklatni fognak, hogy hadd képernyőzzenek többet… Most, jobban, mint bármikor, arra van szükség, hogy sziklaszilárdak legyünk a képernyőhasználat korlátozásában. Ha képernyőmentes család vagytok, az könnyű – milyen jó, hogy felkészültetek. Ha kevés képernyőt használtok, szintén felkészültetek, hiszen ez azt jelenti, hogy a gyerekeid megszokták, hogy ti, szülők, figyeltek arra, hogy mit és mennyit néznek. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a következő időszakban inkább még kevesebbet képernyőzzetek, nem többet. Mert a képernyőn át érkező információk erőteljesebbek lesznek.
Ahogy fentebb írtam is, itt érzem a nagy különbséget a magyar és az amerikai valóság közt. Ha jól tudom, az USA-ban egyáltalán nem általános az a fajta otthoni oktatás, amit itthon bevezettek. Semmiképp sem volt az, amikor Kim ezeket a felvételeket készítette. Szintén nem feltétlen általános a középosztályban, hogy mindkét szülő dolgozzon. Így valószínű, hogy az ő fejében egy olyan családkép élhetett a felvétel készítésekor, ahol az anya a házimunka mellett tud foglalkozni a gyerekekkel, de azért a gyerekek elég jól eljátszanak akkor is, ha a szülőknek épp más dolga van.
És hát ugye tudjuk, hogy itthon a legtöbb családban nem ez a helyzet. Nem szeretném, ha ők elfordulnának az Egyszerűbb gyermekkortól, netán elítélve éreznék magukat azért, mert nőtt a képernyőidő. Szinte mindenhonnan erről hallok, az eddig képernyőmentes családok esetében is. Valójában még nálunk is több a képernyőzés, mert a nagyikkal videotelefonálunk, ami eddig nem volt jelen az életünkben. De persze lehet, hogy nehéz lekötni egy fontos telefonhívás vagy a kistestvér elaltatása közben a gyerekeket, vagy így tartanák a kapcsolatot a barátaikkal. És persze ott vannak az online órák is, már ahol vannak. Szóval ne essetek kétségbe, ha a gyermeketek most több képernyőt használ. El fog múlni.
A jó hírem az, hogy hét éves kor alatt egy-két hét alatt le tudjátok szoktatni a gyerekeket a képernyőhasználatról. Egyszerűen elfelejtik ennyi idő alatt. Úgyhogy ha egyszer ennek vége lesz, vissza tudtok majd állni a képernyőmentességre. Hét éves kor felett már mi sem javasoljuk a teljes tiltást, így azonban nehezebb lehet majd korlátokat bevezetni. A teljes tiltás bizonyos korig a legegyszerűbb út.
Amire érdemes figyelnetek, az, hogy nem véletlenül adja Kim ezt a tanácsot, a képernyőhasználat rengeteg ingert jelent a gyerekek számára, miközben passzív szerepet vesznek fel, nem mozognak, nem fedezik fel a világot a tapasztalás útján. Ezért ha különösen feszültnek látjátok a gyerekeiteket, érdemes lehet mégiscsak elgondolkodni a képernyőhasználat korlátozásán, ha meg tudjátok oldani. A saját kislányomon látom, hogy akár a videotelefonálás, akár a mesehallgatás után tele lesz feszültséggel. Egyszerűen nem természetes egy majdnem négyévesnek, hogy ennyit üljön egy helyben, ráadásul sok információ is éri el ilyenkor.
Egy másik dolog, amit néhány család meglépett, hogy a gyerekek nem nézhetnek tévét, stb., csak felvételt, DVD-t, filmeket. Így a gyerekek információi a vírusról a szülőkön keresztül érkeznek – a megfelelő időben, a megfelelő módon, odafigyeléssel. A képernyőt pedig megnyugtató, biztonságot adó dolgokra használják – ez lehet akár egy régebbi film is, amelyeknek még lassabb a tempója. A gyerekek biztonságérzetét nagyban befolyásolja a film képeinek váltakozása. Mert ha a képernyőn villog és mozog minden, az a „fuss vagy üss” reakciót váltja ki a gyerekben. És ez is a cél. A modern filmek nagyon hatásosak, mert tudják, hogy ha sok enyhén fenyegető, gyorsan változó képet mutatsz, akkor megragadod a gyermek figyelmét. És ugye ez a cél. Ez hozza létre ezt a reakciót. Feszültségből eleve túl sok van a levegőben. Miért akarnánk ezen tovább rontani azzal, hogy nem megfelelő filmeket, képeket nézetünk a gyerekeinkkel?
Ha tudsz, most (jobban mint bármikor) figyelj arra, amit a gyermeked a képernyőn néz. Nincs képernyőzés a hálószobákban, nem vonulunk el egy sarokba, minden nyilvános, hogy közbe tudj lépni és lekapcsolni. És a legtöbben, akik ezt hallgatjátok, a gyerekeitek már valószínűleg megszokták, hogy te vagy a tök bunkó anya/apa, a tök fura ember, mert megszűröd a képernyőhasználatukat. 🙂 Ha problémád volt a képernyő limitálásával – és kinek nem? – és szeretted volna, hogy kevesebb képernyőzés legyen, itt a legjobb pillanat, a tökéletes kifogás, hogy meglépd. Ránézel a kamaszodra, kiskamaszodra, és azt mondod: „senkinek nem lesz hasznára, ha ezt nézitek. Ebben az időszakban nem kell, hogy ránk ijesszenek a képernyőn át. Kaphatunk információt, megígérem, hogy nektek is átadom, de most közel kell lennünk családként, nem pedig elvonulva a szobánkba, mindenki a saját képernyőjével. Társasozzunk, kirakózzunk, olvassunk együtt, legyünk együtt. Ez kemény” – ezt most úgy képzeld el, mintha egy kamasznak mondanád – „és ha ilyen kemény időszak van, akkor családként, együtt kell végigcsinálnunk. És ehhez nem jó, ha elvonulunk a szobánkba mobilozni. Ha olvasni akarsz, elvonulni, hajrá, nem kell folyamatosan együtt lennünk” – a kamasz itt forgatja a szemeit… De úgy találom (felneveltem két tinédzsert, egyikük még velünk él), hogy csodás intuitív együttérzés ébred fel bennük, ha ilyen nyíltan beszélünk hozzájuk.
Ha pedig mindez véget ér, fontold meg nagyon, hogy hogyan és mennyire tértek vissza a képernyőzéshez. Ez tökéletes pillanat lehet arra, hogy képernyőmentessé váljatok, vagy hogy folytasd a határozott korlátok fenntartását a képernyők kapcsán.
A végére értünk ennek a podcast-sorozatnak. Gondolok rátok! Mindenkinek meleg, kapcsolódásban teli időszakot kívánok.
Én pedig a podcast-sorozat lefordításán túl azzal szeretnélek segíteni Benneteket a jelen helyzetben, hogy az online szülőcsoportot havidíjas közösséggé tettem, így már egy rendelt ebéd áráért csatlakozhattok, és addig maradtok, ameddig szeretnétek. Vagy elsajátítjátok az Egyszerűbb gyermekkor lényegét a videók és a feladatok által a saját tempótokban, akár néhány hét alatt, vagy kihasználjátok a csoporttal járó többi előnyt: a folyamatos egyszerűsítést elfogadó közegben, kétheti online találkozót, kérdezési lehetőséget, kedvezményeket. Részleteket itt találtok. Kitartást kívánok Nektek ebben az időszakban!
