Barion Pixel

Három fiútestvér és egy rendrakás története

Három fiútestvér és egy rendrakás története

Három fiútestvér és egy rendrakás története 600 400 szimplán.

Sok családban probléma, hogy ahogy nőnek a gyerekek, a játékok mennyisége kezd kezelhetetlenné válni. Annak felismerése, hogy a túl sok játék már nem támogatja a gyermek fejlődését, kreatív játékát, egy nagyon fontos lépés. Van, akinek ennyi elegendő ahhoz, hogy egy délután alatt kiszortírozza a felesleget és gyönyörű rendet varázsoljon a játékok közt. Sokan azonban nem tudják, hogyan is fogjanak neki, mit érdemes megtartani vagy eltenni későbbre, és egyáltalán hogyan szelektáljanak, ha a gyerekek mindenhez ragaszkodnak. Az Egyszerűbb gyermekkor részletes módszertant ad a játékok szelektálásához, amelyeket a szülőcsoportokon a saját tapasztalataimmal is kiegészítek. Most egy helyszíni egyéni tanácsadás történetén keresztül szeretném megmutatni Nektek, hogy hogyan szoktunk dolgozni – remélem, ez az írás is sokakat inspirál majd a rendrakásra!

Pár hete egy ötfős család otthonában jártam helyszíni tanácsadáson – azaz segíteni a játékok átválogatásában, elrendezésében. Szeretem ezt a fajta közös munkát, mert pakolás közben is tudok válaszolni a felmerülő kérdésekre, rámutatni esetleg olyasmire, amit a szülő nem vett észre, és az eredményben is gyönyörködhetek. Így nagyon örülök, hogy a karantén könnyítésével újra foglalkozhatok a munkámnak ezzel a részével is.

Krisztivel még ősszel ismerkedtem meg egy előadásomon, már akkor érdeklődött az egyéni tanácsadással kapcsolatban. Három fiúgyermek mellett valóban nem egyszerű rendet tartani, a három különböző korosztály és egyéniség igényeit viszonylag kevés játékszer segítségével kiszolgálni. Egy közeledő költözés kapcsán vált sürgetővé, hogy a játékok számát is csökkentsék, ekkor kerestek meg engem újra. Ez a helyzet tényleg jó alkalom a szelektálásra, hogy kevesebbet kelljen költöztetni, illetve amiatt is, mert a gyerekek sokkal jobban kezelik, ha egy nagy változás közepette csökkentjük a játékaik mennyiségét. Az új otthonban úgyis mindennek új helye lesz, így kevésbé hiányolják a kiszelektált tárgyakat. Krisztiék ráadásul a saját dolgaikat is elkezdték selejtezni, ezzel jó példával járva a gyerekek előtt.

Az Egyszerűbb gyermekkor azt javasolja, hogy a gyerekek távollétében szelektáljunk, és ezt az én tapasztalatom is megerősíti. Hogy miért, arról ebben a cikkben olvashatsz bővebben. Mindenesetre Kriszti is megszervezte, hogy a három kicsi ne legyen otthon, amikor érkezem. Annyit mondott nekik, hogy jön majd egy néni, aki segít neki rendet csinálni a játékok közt. Mivel legidősebb fia (5,5 éves) érzékeny, figyelmes, sok mindent számon tart, Kriszti nem volt benne biztos, hogy fog reagálni a változásra – bár tény, hogy a rendet nagyon szereti. Az én kislányom is érzékeny és sok hasonló beállítottságú gyermek szüleivel dolgoztam már együtt (úgy tűnik, ők gyakran ráéreznek arra, hogy gyermeküknek hasznos a kevesebb inger), így erre is figyeltünk a rendrakásnál. A kiszelektált darabokat egyelőre csak a garázsba vitte le Kriszti, hogy ha nagyfia mégis hiányolna valamit, vissza lehessen hozni – nem a gyerekkel akarunk kiszúrni, így ha kér valamit, visszajöhet. De valójában nagyon ritka, hogy bármit hiányoljanak a gyerekek – én igazából csak azért szoktam javasolni, hogy ne rögtön szabaduljunk meg a kiselejtezett játékoktól, mert így a szülő szabadabban dönt, könnyebben szelektál, nem kell attól félnie, hogy bármelyik döntésével “helyrehozhatatlan hibát” követne el.

Első lépésként minden játékot egy kupacba hordtunk a lakásból. (Kivéve a fürdőjátékokat és a kinti játékokat – abban maradtunk, hogy Kriszti ezeket át tudja majd szelektálni a “nagy” rendrakásunk alapján.) Ne legyenek kétségeink, az egy kupacba hordott játékok mennyisége szinte minden családban megdöbbentő lehet. Ez egy jó motiváció arra, hogy csökkentsük a mennyiséget – ugyanakkor egy jó ok is, amiért nem a gyerekek jelenlétében szelektálunk, hiszen ők ennyi döntést meghozatalában nagyon hamar elfáradnának.

Ezután kezdődött a nagy munka: minden egyes játékot kézbe véve Krisztinek döntenie kellett, hova kerüljön az adott darab. Nagy szatyrokat, dobozokat készítettünk elő a “vissza a nagyszülőkhöz”, a “le a garázsba”, a “játékkölcsönző”, a “szemét” és a “polcon marad” kategóriáinak. (Játékkölcsönző alatt azt értjük, hogy a megmaradó játékok közül sem marad minden kéznél egyszerre, néhányat elteszünk szem elől, és időnként forgatjuk. Ebben a cikkben olvashatsz róla bővebben.) Azt az elvet követtük, hogy a “nem játszanak vele, de nem tudom, keresnék-e” típusú játékok a garázsba mentek, a “néha játszanak vele” típusúak a játékkölcsönzőbe, és az abszolút kedvencek, minden nap használtak maradtak elöl. Emellett persze követtük az Egyszerűbb gyermekkor irányelveit is.

Menet közben kialakult egy hatodik kategóriánk is: a felnőtt dolgoké. A legtöbb családban általános, hogy a gyerekek kölcsönveszik, majd beépítik a játékaik közé a felnőttek tárgyait: fakanalat, nyakláncot, dobozt, post-it tömböt, stb. Krisztiéknél azonban ez a kategória kiegészült a szülők saját gyerekkori játékaival, amelyekkel a gyerekek nem játszanak túl gyakran, azonban érthető módon kiselejtezni sincs szívük. Ha már 20-30 évig képes voltál épségben megőrizni egy játékot, nyilván fontos Neked – sőt, elképzelhető, hogy az a típusú ember vagy, akinek a tárgyak nagyon sokat jelentenek, mindegyikükhöz valamilyen kedves emléked kötődik. Krisztinél is ezt éreztem, ezért mindamellett, hogy meghallgattam és elfogadtam a tárgyakhoz kapcsolódó érzelmeit, a fókuszunkat újra meg újra tudatosan a feladatunkra irányítottam: ténylegesen mennyit játszanak vele a gyerekek? Most értettem meg, milyen hasznos is lehet, ha a rendrakásnál jelen van valaki, aki érzelmileg nem kötődik a szelektálandó tárgyakhoz. Végül abban maradtunk, hogy a szülők régi játékait egyelőre félretesszük, ezek sorsáról Kriszti később fog dönteni, de a gyerekek játékszereinek számát nem fogják szaporítani.

Miközben Kriszti meghozta az olykor nehéz döntéseket, én a keze alá dolgoztam: a hasonló típusú játékokat egy helyre gyűjtöttem, a készletek elvándorolt darabjait megkerestem. És persze segítettem a döntések meghozatalában. Menet közben azt is kitaláltuk, a jelenlegi lakásban hol legyen a játékkölcsönző helye (optimális esetben ezt a gyerekek nem érik el – az a cél, hogy ne tudják önállóan kipakolni, a tartalma ne adódjon hozzá a kéznél levő választási lehetőségekhez). Végül két fehér doboz került a játékospolc tetejére, a plüssök kölcsönzőjét pedig egy magas előszobai polcra rejtettük.

A legfontosabbak visszakerültek a polcra: a lego (ennek mennyiségét Kriszti már korábban is elkezdte csökkenteni a játékkölcsönző elvén), néhány társas és kirakó, 10-12 darab kisautó, egy kincsesláda, egy jelmezes doboz és még néhány babajáték. A polc mellé került a nagy duplós doboz, egy hasonló nagy, de ritkábban használt vonatsín-készlet helyére. A plüssök egy külön padban laknak, ezek mennyiségét megfeleztük, így a “bunkerépítő eszközök” (párnák, takarók, stb.) is melléjük fértek. A játékkonyha eszközeit is csökkentettük, egy részüktől megszabadultunk, illetve a kölcsönzőbe kerültek. (A játékkonyhákban általában könnyen felhalmozódik mindenféle, amit a gyerekek a konyhából kérnek el.) A kreatív eszközök helye a fiúk szobájában az íróasztalban volt, ezt Kriszti a távozásom után tette rendbe. Emellett még a tízhónapos kisfiú játékaihoz nem nyúltunk – abban maradtunk, hogy ezt Kriszti majd egyedül átválogatja, hiszen ilyen idős korban ezt még sokkal egyszerűbb megtenni.

Elégedetten szemléltük az eredményt – három fiúnak ennyi játék, átláthatóan elrendezve igazán optimális. De a legjobb rész még csak ezután következett: este Kriszti megírta, hogy fogadták a fiúk a rendbe tett játékospolcot!

“De szép rend vaaaan!” “Még a kocsik is el lettek rendezve!” “Anya, olyan, de olyan szép rend van, hogy feleségül venném ezt a rend-nénit! Olyan szép rendet csinált!”

Amikor a favonat-készlet hiánya feltűnt a legidősebb fiúnak, Kriszti elmagyarázta neki, hogy a garázsban van, mert ritkán játszanak vele, de bármikor felhozza, ha kérik, így nem foglal helyet a lakásban. Az öt és fél éves nagyfiú nagyon elégedett volt a helyzettel. Kriszti a játékkölcsönző használatát is elmagyarázta, ez az ötlet is tetszett a fiúknak. Végül a nagyfiú még hozzá is járult a rendrakáshoz: előhozta a duplós doboz eltűnt fedelét, rápakolta a másik duplo-dobozt, majd azt mondta: “Na, most már ez is szép rendben van.”

Mindig szívet melengető hallani ezeket a visszajelzéseket a gyerekektől is. Minden alkalommal megerősít abban, hogy a gyerekek is azt élvezik, ha rend van, csak számukra túl nagy feladat az elszaporodott tárgyakat kezelni – ugyanakkor az elengedés is legtöbbször nehéz nekik még ebben a korban. (Ezért is szelektálunk a gyerekek nélkül.) Jó érzés az a tudat is, hogy a rendezettebb játékospolccal, a kevesebb kéznél lévő játékkal támogatjuk őket a szabad játékban, segítjük kreativitásuk kibontakozását.

Hálás vagyok, hogy Kriszti meghívott az otthonába, hogy együtt haladjunk végig ezen a folyamaton. Ha Te is szeretnél élni ezzel a lehetőséggel, egyeztessünk: Budapest bizonyos kerületeiben és Vác környékén tudok vállalni hasonló rendrakást. Ha pedig egyedül vágsz bele, megköszönöm, ha megosztod, milyen lett az eredmény!

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!