Barion Pixel

Önismerettel a gyerekeinkért

Önismerettel a gyerekeinkért

Önismerettel a gyerekeinkért 2048 1366 szimplán.

Tudatos szülőként az egyik legnagyobb nehézségünk, hogy türelmesek maradjunk a gyerekeinkkel még a legnagyobb kiborulások közepette is. Így a legtöbben előbb vagy utóbb rátalálunk az önismeret útjára, amelynek segítségével megérthetjük, hogy miért nyomogatja a gyermekünk a gombjainkat, mik ezek a gombok, honnan erednek. Ez már egy hatalmas előrelépés afelé, hogy tudatosak maradhassunk, amikor legközelebb nehéz helyzetbe kerülünk. De a saját önismeretünk segítségével még ezen kívül is, más módokon is támogathatjuk a gyermekeinket. Lássuk, hogyan!

Én hiszem és tapasztalom, hogy a gyerekeink a tanítóink. “Érdekes módon” minden gyerek megtalálja azt a legfontosabb területet, ami a szüleit teljesen kiakasztja. Nem gonoszságból, nem is tudatosan teszik ezt. Én abban hiszek, hogy ilyenkor ők egy felsőbb erő eszközei, ami tudja, hogy a világon mindennél jobban szeretjük a gyerekeinket, és az ő kedvükért még azt is megtesszük, amit a sajátunkért nem. Például elkezdünk tudatosan foglalkozni azzal a nyomógombbal, mert nem akarunk legközelebb is kiabálni a gyermekünkkel hasonló helyzetben.

Hiszen ez a “gomb” valójában egy fájdalmas seb, amit persze jó mélyre temettünk, hogy ne érezzük. De tudjuk, mit tesz egy be nem gyógyult seb a szervezetünkkel… Folyamatosan gyengít, mérgez, leköti az immunrendszerünket. A nem gyógyuló fizikai sebeinkkel előbb-utóbb orvoshoz fordulunk, a nem gyógyuló lelki sebeinkhez viszont gyakran nincs más eszközünk (főleg gyerekkorunkban), mint hogy nem beszélünk róla és megpróbáljuk elfelejteni. Majd eltelik sok év, és jön a gyermekünk, aki rátapint erre a sebünkre. Meg akarja gyógyítani, de ehhez először a felszínre kell hozni, és ez nekünk fájdalmas. Meglepetésünkben és tehetetlenségünkben gyakran támadva érezzük magunkat és védekezünk, előbb-utóbb pedig elveszítjük a türelmünket. Később, bűntudattal telve keresgéljük magunkban a helyzet okát, és gyakran meg is találjuk valahol a régmúltban. És az is előfordul, hogy semmi tudatos emlékünk nincs arról, hogy mihez is kapcsolódhatnak a rossz érzéseink, amiket az adott helyzet kivált bennünk.

Bár nagy előrelépés rájönni arra, honnan is hozzuk ezt a sebet, újabb kérdés, hogy mivel, hogyan gyógyítsuk be? Számomra az AnaLog módszer nagy értéke, hogy nemcsak segít megtalálni egy helyzet gyökerét magunkban, de egyúttal meg is gyógyíthatjuk a sebet általa. Egy nagyobb témakör gyógyítása általában nem egy oldás, hanem egy oldás-sorozat során történik meg, de minden alkalom után változik valami, kicsit könnyebbnek érezzük magunkat, másként reagálunk egy adott helyzetben. Bár én a leghatékonyabbnak ezt a módszert találtam a saját életemben a nehéz helyzetek feloldására, ha éppen nincs kéznél AnaLog konzultáns, az érzéseink biztonságos közegben való megélése is közelebb vihet a megoldáshoz. Ha van lehetőségünk elvonulni sírni, kiönteni valakinek a szívünket, valóban, szabadon, őszintén megélve az érzéseket, az is gyógyító erejű lehet.

Azonban nem csak a gyerekeinkkel kapcsolatos konfliktusainkban használhatjuk az önismeretünket. Számomra nagy ajándék volt az a felismerés, hogy gyermekünk helyzetét megkönnyíthetjük a saját életében, a saját konfliktusaiban azzal, hogy megkeressük azokat az érzéseket, amiket ez a helyzet kelt bennünk és azok gyökerét is feloldjuk. Mondok egy példát: én kövér kislány voltam, sokat csúfoltak az óvodában, iskolában. Egyelőre nem történt ilyen, de ha a kislányomat elkezdenék csúfolni valamiért, akkor tudom, hogy az nagyon erős érzéseket hozna fel bennem, hiszen pontosan tudom, mennyire rossz érzés egy ilyet átélni. A saját érzelmi viharomban kavarogva nem tudnék neki segíteni, hiszen egyikünk sem lenne stabil. Neki arra lenne szüksége egy ilyen helyzetben, hogy lássa rajtam, hogy nem ingat meg, nem borít ki ez a helyzet sem, hogy tudom őt támogatni abban, hogy megbirkózzon a saját nehézségével. Ezt akkor tudom megtenni, ha a saját sebemet begyógyítottam ezzel kapcsolatban.

Néha abban reménykedem, hogy már eleget dolgoztam ezzel a témával (hiszen az ilyesmi az ember egész önértékelésére kihat, így már sokszor előkerült az oldásaimban), és ezért az élet nem fog Lenkén keresztül szembesíteni vele, így ő elkerülheti ezt a helyzetet. De persze rengeteg olyan téma van, amivel még nem dolgoztam, és nem is menthetem meg a kislányomat mindentől. Neki is megvannak a saját feladatai a saját életében, és nem tudom megkímélni ezektől. Az viszont biztos, hogy amit én most “ledolgozok”, azt a csomagot ő már nem veszi át tőlem, így egy kicsivel kisebb “hátizsákkal” indul a saját útjára.

Egy másik példa, ami meg is történt velünk: Lenke retteg az orvosoktól. Tudom, hogy ez azért van, mert kéthetes korában kórházba kerültünk és ott kiküldtek minket a vérvételnél, csak az ordítását hallottuk – azóta is bűntudatom van, hogy akkor ebbe beleegyeztem. De nem vagyunk tökéletesek, követünk el hibákat. Amikor Lenkét orvoshoz kell vinnem, ez a bűntudat fellángol bennem, mert tudom, hogy retteg tőle, és hasonló szenvedést fog megélni, mint akkor, bár most már legalább ott leszek vele. Tudom, hogy ameddig ez a bűntudat élő bennem, addig ő ki fog akadni az orvosoktól, ezzel emlékeztet rá, hogy ezzel még feladatom van. És persze érzi is rajtam a feszültséget, amikor azt mondom, orvoshoz kell menni. Nem tudom megnyugtatni, mert nem vagyok stabil ebben a helyzetben. Ha sikerül kioldanom, akkor leveszem az egész helyzetről a saját érzéseimet, a saját félelmemet, bűntudatomat, és tudok foglalkozni azzal, amit ő érez.

Az óvodai beszoktatásnál ez meg is történt, oldások sorozata segítségével le tudtam tenni a bűntudatomat, amit amiatt éreztem, hogy “egyedül hagyom őt” az óvodában. Bár hatalmas érzelmi viharok kísérték az óvodakezdést, amikor én meg tudtam nyugodni, ő is könnyedén beszokott. Erről egy külön bejegyzésben írtam még az ősszel.

Tehát hatalmas segítség a gyermekeinknek, amikor elkezdünk önmagunkkal foglalkozni. Nem csak az egymáshoz való viszonyunk lesz jobb, ha könnyebb elfogadni, amikor a gombjainkat nyomogatják (amik szépen lassan el is tűnnek majd – de abban bízhatunk, hogy nem maradunk önismereti feladat nélkül később sem… ;)) Hanem bármilyen élethelyzetben, nehézségben ott tudunk lenni vele stabilan, rá fókuszálva, támogatni tudjuk őt, ha nem a saját érzéseink viharából keressük a kiutat.

És félreértés ne essék: nem vagyunk rossz szülők akkor sem, ha magukkal ragadnak az érzéseink. Csak az úton járó szülők vagyunk, akik lépésről lépésre haladunk és időnként szembesülünk azzal, hogy hol van még feladatunk. Ma a szülők helyzete annyira megterhelő, hogy szinte elkerülhetetlen, hogy időről időre elborítsanak a rossz érzések, megroppanjunk a teher alatt, amit cipelünk. Ez mindenkivel így van. Néha nálam is elszakad a cérna, szerencsére egyre ritkábban, mert kéznél van egy olyan eszköz, amellyel fel tudom kutatni a nehéz érzések gyökerét és kioldani őket. Így legalább a régi dolgokat apránként ki tudom pakolni a hátizsákomból, és “csak” a jelen élet feladatait viszem tovább benne. Ha Te is rálépsz, ráléptél már az önismeret útjára, a hátizsákod előbb-utóbb egyre könnyebb lesz, egyre könnyebben tudod majd vinni, így jut majd több figyelmed a gyerekeidre és arra, hogy mi kerül az ő hátizsákjukba.

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!