Anyaként a világ elvárja tőlünk, hogy gondoskodjunk a családunkról: a gyerekeinkről, az otthonunkról, a férjünkről, az ételről, esetleg a kertről. De mit is jelent a valódi gondoskodás és mi szükséges hozzá?
A magyar nyelv értelmező szótára szerint gondoskodni annyit tesz, mint:
1. Gondot visel vkire, anyagilag ellátja, létfenntartását biztosítja.
2. Úgy intézkedik, hogy vminek a végrehajtása, elintézése megtörténjék, v. hogy ez vmilyen módon menjen végbe.
3. Beszerez, előteremt vmit.
Az anyai gondoskodás leginkább az első kategóriába tartozik – vagy leginkább egyikbe sem. Hiszen a munkánknak elhanyagolható része az, hogy a gyerekek létfenntartását biztosítjuk! Ennél egy (elég jó) anya jóval többet tesz: gondoskodunk a gyermekünk testi és lelki egészségéről, a szellemi, érzelmi igényeiről, a programjairól, a játékszereiről, a kapcsolatairól, hogy csak néhány dolgot említsek. Persze folyamatosan akadályokba, nehézségekbe ütközünk, elkeseredünk, és biztosak vagyunk benne, hogy nem felelünk meg az “elég jó anya” fogalmának.
Pedig nem csoda, hogy időről időre elakadunk egy olyan világban, ahol még az értelmező szótár szerint is annyit jelent gondoskodni a gyerekünkről, hogy ételt teszünk elé és van fűtött szobája. Persze sok esetben ez is nagy erőfeszítés eredménye, ugyanakkor ez a definíció nem is említi azt a lágy, befogadó hozzáállást, ami a valódi anyai gondoskodás sajátja. A gondoskodáshoz a női oldalunkat kell használnunk, amelyet a mai világunkban nagyon elhanyagolunk. Gyerekkorunk óta azt tanuljuk, hogy verseny van, meg kell felelni, eredményeket felmutatni, gyorsnak és hatékonynak lenni. A befelé fordulás, lecsendesedés értelmetlen, értéktelen. Az érzelmeinkkel, saját testi és lelki igényeinkkel foglalkozni felesleges. A világ férfias értékek szerint él – számomra ezt tükrözi ez a definíció is, ami szerint a gondoskodás anyagi, fizikai jellegű.
Még mielőtt azt gondolnád, itt férfi és női nemről beszélünk, nézd meg az alábbi képet, ami tisztázza, mit is jelen a női (yin) és férfi (yang) minőség. Amikor azt mondom, „nőies” vagy „férfias”, mindig erre gondolok.
Mivel kevés példát, bátorítást kaptunk a női oldalunk megéléséhez, még mi nők, anyák is férfias értékrend szerint “mérjük magunkat”: számokban, eredményekben, kipipált teendőkben. Pedig mindannyiunknak volt már olyan tapasztalata, amikor lehet, hogy nem voltunk túl hatékonyak, viszont sikerült ráhangolódnunk a gyermekünk igényeire és az is lehet, hogy gyönyörű élményben volt részünk.
A valódi gondoskodás ugyanis nőies – befogadással kezdődik. Jelen kell lennünk hozzá, észrevennünk, mire van szüksége a másiknak és (ha önazonosak tudunk lenni benne) aszerint cselekednünk.
Az a nagymama, aki fejedelmi lakomával várja az unokáit, de annyira kimerül a főzésben, hogy már se kedve, se ereje beszélgetni, játszani – az én értelmezésem szerint nem gondoskodik az unokáiról. Próbálja kifejezni a szeretetét azon a módon, amit ismer, de nem kérdezi meg, hogy az unokáinak mire lenne szüksége. Persze nem hibáztathatjuk – ő még egy jóval keményebb világban nevelkedett, ahol sokkal kisebb tér jutott az érzelmeknek, a szeretet kifejezésének és elsődleges volt, hogy a munka el legyen végezve, legyen étel az asztalon. De nekünk már van lehetőségünk másképp (is) gondoskodni a gyermekeinkről.
Az anya, aki meglátja gyermeke tünetei mögött a lelki okot, és igyekszik arra (is) választ adni – gondoskodik.
Az anya, aki képes félrehúzni az ételt a tűzről, hogy jelen legyen gyermeke mellett, aki éppen kiborult – gondoskodik.
Az anya, aki szuper kreatív játékötletekkel készült, de mivel látja, hogy a gyermeke szívesebben tapicskol a sárban, mosolyogva elengedi az elképzeléseit – gondoskodik.
Az anya, aki észreveszi kisbabáján, hogy mikor éhes, és akkor ad neki enni – gondoskodik.
Ez nem jelenti, hogy a gondoskodás egyenlő a saját elképzeléseink elengedésével. A valódi gondoskodás csak akkor működik, ha mi is jól vagyunk benne. Nem tudunk nyitott szívvel figyelni a másik emberre, ha közben szenvedünk. És még ha az adott pillanatban nem is szenvedünk – nem tudjuk fenntartani ezt a kíváncsi állapotot, ha kimerítjük magunkat.
Ezért sincs sok helye a férfias megközelítésnek az anyai gondoskodásban. Mert ha csak férfias (eredményorientált) módon közelítünk az élethez, akkor könnyen kimerülünk. Önmagunkról is gondoskodnunk kell, figyelni a saját, belső jeleinkre. Észrevenni, amikor valami kezd sok lenni. És ha gondoskodunk magunkról, erősítjük a női oldalunkat, egyre könnyebb lesz befogadni azt, ami körülöttünk történik és alkalmazkodni hozzá. És ebbe belefér, hogy néha elegünk van és kiakadunk? Abszolút. Ugyanúgy, ahogy a gyermekünknek is elege lesz és kiakad időnként. Emberek vagyunk, vannak érzéseink. A gondoskodásba ezek elismerése és megengedése is beletartozik.
Talán túl nagy kihívásnak tűnik, hogy egyszerre gondoskodjunk önmagunkról és másokról, hogy megtaláljuk ebben az egyensúlyt. Érdekes, de én azt tapasztalom, hogy minél inkább sikerül valódi lágysággal és szeretettel, bűntudat nélkül gondoskodni magunkról, annál könnyebb gondoskodni a gyerekeinkről. Ez a két dolog a látszat ellenére nem válik külön, nem kell közöttük választanunk. Ugyanazok a dolgok akadályozzák mindkettőt: saját sebeink, amik nem engednek bennünket megállni, figyelni, lecsendesedni. Hiszen tudjuk: minél jobban vagyunk, annál nyugodtabbak a gyerekeink is. És minél inkább fel vagyunk töltődve, annál gyakrabban tudunk odafigyelni az ő igényeikre is. Apró lépésekkel haladva, újra meg újra a lassú, nőies minőséget választva, foglalkozva az önismeretünkkel elindulhatunk azon az úton, amely ehhez a befogadó, valóban gondoskodó állapothoz vezet.
