Anyaként (szerencsére) egyre többet halljuk, hogy foglalkozzunk önmagunkkal is, legyen énidőnk, pihenjünk. Üres kancsóból nem lehet tölteni, ha anya jól van, mindenki jól van. Abszolút ezt vallom én is. Mégis néha nagyon nehéznek érezzük, hogy ez megvalósuljon. Annyi az elvárás, nehezítő körülmény, hogy az, hogy eleget alszunk-e, vagy van-e tíz percünk, amiben meghalljuk a gondolatainkat, végül valahogyan háttérbe szorul.
Ma egy AnaLog oldásban szembesültem ennek a helyzetnek egy nagyon alapvető okával, ami valószínűleg a legtöbbünkben benne van:
“nem akarok gondot okozni”
Tehát, ha kényelmetlen volt a ruha és nem akartad (volna) felvenni, gondot okoztál. Ha wc-re kellett menned, amikor már nem volt idő, alkalom, gondot okoztál. Ha több pihenésre lett volna szükséged, és ezért megbetegedtél, hogy ne kelljen iskolába menni, gondot okoztál. Így különböző negatív tapasztalatokon keresztül megtanultuk, hogy ne figyeljünk a saját testünkre, a saját igényeinkre, mert akkor gondot okozunk, annak pedig még rosszabb következményei vannak (például mérgesek lesznek a szüleink).
Figyelhet-e egy anya a saját igényeire?
Hány ilyen döntést hozunk meg naponta, amikor egy egyszerű mozdulattal áthúzzuk a saját igényeinket? Hiszen ezt tanultuk egész gyerekkorunkban – akkor vagyunk jók, akkor kapunk szeretetet, elismerést, ha a háttérbe szorítjuk a testünktől, lelkünkből érkező jelzéseket, összeszorítjuk a fogunkat és csak csináljuk. És hányszor lett ebből rossz élményünk végül? A mai AnaLog oldás kiinduló képe például: a mászókára felmászó gyereken szétszakadt a nadrág és mindenki előtt megszégyenült. Ugyan a nadrág már reggel is szorított, de nem akart gondot okozni azzal, hogy erről egyáltalán szól a szüleinek, mert egyrészt úgyis ő lenne a hibás, miért nem tűri el, másrészt úgysincs pénz másik nadrágra. Nyilván ez az élmény egy hosszan tartó szociális szorongást alapozott meg nála.
De nem is kell ilyen messzire mennünk a múltba: mindannyiunknak van olyan élménye, amikor fáradtan, kialvatlanul, leesett vércukorral elvesztettük a türelmünket, ami után napokig kínzott a bűntudat.
Mit tehetünk?
Számomra a legjobb megoldás a gyerekkori minták fokozatos kioldása, ami által eltűnik a hatásuk az életünkből. Ha erre nincs anyagi vagy időbeli keret, akkor fontos, hogy legalább tudatosítsuk ezeket a mintákat, és engedjük meg magunknak az ezzel kapcsolatos érzéseinket akár páros vagy csoportos meghallgatásban, akár egyedül. Kezdjünk el figyelni az igényeinkre és nézzük meg, mi történik. Van bennem feszültség ettől? Esetleg “valahogy” mindig éppen akkor történik valami tényleg kivédhetetlen, amikor magamra csuknám az ajtót? Ez is lehet egy jel, egy lehetőség az élettől arra, hogy szembesüljek ezekkel az érzésekkel és kezdjek velük valamit.
A cikluskövetés egyik nagy ajándéka számomra, hogy legalább havonta néhány napig abszolút tudatában vagyok annak, hogy ez itt most a pihenés és a saját igények ideje. Amióta figyelem önmagamat annak tudatában, hogy hol tartok a ciklusomban, egyszerűen szembesülnöm kellett vele, hogy ha a menstruációm idején kerülök olyan helyzetbe, ahol nyomás van rajtam (ez lehet akár egy egyszerű családi vendégség is, ahol “csak” figyelni kell mindenkire), annak általában rossz vége lesz. Ez segít, hogy most már úgy osszam be az időmet, hogy ezekre a napokra töltődést, csendesülést, oldást tervezzek magamnak, ne új kihívásokat. Érdemes szerintem ezzel kezdeni az igényeinkre figyelést, hiszen havonta néhány napon keresztül sokkal könnyebb ezt megtenni, mint 0-24-ben. Ebben is érdemes kis lépésekkel haladni – jusson eszünkbe, sokszor nem az visz előre, ha nagy elvárásokat támasztunk magunkkal szemben és “összeszorítjuk a fogainkat”.
