Barion Pixel

Kevesebb játék, határtalan lehetőségek

Egyszerűbb gyermekkor és a fizikai környezet

A cikk eredetileg a SlowBlogon jelent meg.

A fizikai környezet az Egyszerűbb gyermekkor leginkább kézzelfogható területe, így sok szülő szereti itt elindítani a családi élet egyszerűsítését. Főleg, hogy gyakran magát a szülőt is zavarja a rendetlenség, a rengeteg játék, amelyek a lakás minden zugába elérnek. Ugyanakkor nem szeretnénk a gyermekeinket megfosztani semmitől, nem szeretnénk, ha valamiben hiányt szenvedne, ezért gyakran nem merünk nekiállni a játékok selejtezésének. De vajon mennyiben támogatja a sok játékszer a valódi játékot? Hogyan támogathatjuk gyermekünket abban, hogy kiegyensúlyozott gyermekkort élhessen meg, amelyben mégis fejlődik és egy sikeres, boldog felnőttkort alapoz meg?

A fizikai környezetről szóló előadásaimat azzal a gondolattal szoktam indítani, hogy képzeljük el, ötven éve hogy élt egy gyermek. Hány játéka volt, és mivel, hogyan játszott? Nagyon egyszerű játékai lehettek: építőkocka, baba, autó, hintaló, labda, néhány könyv. Viszont sokat járt át a szomszéd gyerekekhez, és gyakran csatangoltak együtt a környéken, építettek bunkert, másztak fára. Ma legtöbbünknek megvan a lehetőségünk arra, hogy ennél jóval több mindent vásároljunk gyermekeinknek, de nekik valójában nincs szükségük túl sok játékra. Azt, hogy valami szükséges, a szülői gondoskodásra alapozva próbálják meg velünk elhitetni – hiszen ki tagadna meg egy “fejlesztő” játékot gyermekétől?

Illetve egyre inkább jellemző, hogy a szülőket megkerülve a gyerekekre próbálnak hatni különböző marketingeszközökkel, hiszen ők egészen 8-12 éves korukig nem értik a reklámok szövege mögött megbúvó rejtett célt.

Egyszerű információközlésként élik meg, hogy “ez a legjobb”, “mindenkinek ilyen kell” vagy “gyűjtsd össze mindet!” A pénztáraknál számukra szemmagasságban elhelyezett édességek, apróságok megszerzéséért minden erejüket latba vetik, és a fáradt szülő gyakran enged, hiszen ez csak egy apró figura, elfér a lakásban. Majd két nappal később, éjjel a vécére menet a kis figurára lépve gondolatban felülvizsgálja ezt a döntését – nem túl szép szavak kíséretében…

De komolyra fordítva a szót: miért baj, hogy próbálják nekünk eladni azokat a játékokat, amelyekre valójában nincs szüksége a gyermekünknek? “Elfér, lesz sok választási lehetősége, mi szülők meg valahogy majd csak túléljük azt a 10-15 évet, ami ezzel a rumlival és rengeteg kiadással jár… Inkább legyen sok, mint túl kevés.” Megértem, hogy sokszor így érezzük, talán felidézve, hogy gyermekkorunkban hogy vágytunk egy játékra, amelyet nem kaphattunk meg. Ugyanakkor a vágyakozás is jó dolog: egy irányt jelöl ki, megmutatja, mi érdekel bennünket valójában, mi az, amire várni is hajlandóak vagyunk. (Bár ma már egyre nagyobb hatása van a “mindenkinek ilyen van” érvnek is, ami a közösséghez tartozási vágyunkat elégíti ki, de a saját személyiségünkről nem sokat árul el.) Ha gyermekünknek nem veszünk meg mindent azonnal, türelemre taníthatjuk, és segítünk abban, hogy megismerje önmagát. Emellett megmutatjuk neki, hogy a világ nem körülötte forog (ahogyan azt a reklámok is sugallják): előfordul, hogy nem teljesülnek a kéréseink, és ezzel is meg kell tanulnunk megbirkózni.

Tehát a vágyakozás élményéből is rengeteget lehet tanulni; mégsem ez a fő érv a kevesebb játék mellett. Tudjuk, hogy a túl sok vizuális inger a felnőtteknél stresszforrásként működik. A gyerekeknél sincs ez másként: ők minden tárgyban lehetőséget látnak a játékra, ám ha túl sok játék van szem előtt, a sok választási lehetőség megterhelő lesz számukra. Belekezdenek egy játékba, de aztán eldobják, mert meglátnak egy még érdekesebbnek tűnőt, azonban ezzel is csak pár percig képesek foglalkozni, hiszen még előttük áll az a halomnyi játék, amit mind ki kellene próbálni. Talán tudunk azonosulni ezzel az érzéssel, ha arra gondolunk, milyen nehéz egy jó fagyizóban rengeteg íz közül két gombócot választani. Ez néha nyomasztóbb, mint egy olyan fagylaltozóba menni, ahol csak nyolcféle íz van. Ezt a hatást egyébként nemrég egy kutatás is megerősítette, amelyben azt találták, hogy a kisgyerekek kreatívabban és elmélyültebben játszanak egy olyan szobában, ahol négy játék van, mint egy olyanban, amelyben tizenhat játék található.

Tehát ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink kreatívak és kitartóak legyenek, a kevesebb játékkal jobban járunk. Ez ráadásul a szociális készségeket is fejleszti, hiszen a barátokkal, testvérekkel meg kell tanulni osztozni, együtt használni fel a rendelkezésre álló “erőforrásokat”, azaz a játékokat.

És ezek a tulajdonságok lesznek azok, amelyek segítenek majd gyermekünknek felnőttként is boldogulni akár a munkában, akár a magánéletben. (Ebben a cikkben egy még hosszabb listát találtok az egyszerűbb életmód előnyeiről a gyereknevelésben.)

Gyakran a nehezen kezelhető gyerekek megnyugtatásához az első lépés az, hogy csökkentjük a szem előtt lévő játékok számát. Ez már önmagában megnyugtatóan hathat a túlterhelt gyerekekre, és ezt a hatást az Egyszerűbb gyermekkor többi pillére által tovább erősíthetjük. Ugyanakkor a fizikai környezethez tartoznak a hangok, illatok, fények is. A gyerekek orra érzékenyebb, egy szintetikus légfrissítő vagy öblítő illatát is nagyon erősen érzik, ez is hozzáadódik ahhoz az ingermennyiséghez, amelyet nap mint nap fel kell dolgozniuk. A világító, zenélő játékok szintén megdobják az őket elérő ingerek mennyiségét, ráadásul ezek (a képernyőhasználathoz hasonlóan) megemelik a gyerekek ingerküszöbét, így egy idő után egyre több és hangosabb “szórakoztatásra” vágynak. Ez többek között azért probléma, mert legkésőbb iskoláskorában szembesülnek majd azzal, hogy nem kaphatnak mindenhol ilyen szintű ingert (ha addig képesek is a szüleik lépést tartani az egyre zajosabb szórakoztatással). És amikor nem tudnak 45 percig nyugodtan ülni az iskolapadban és a tanárnőre figyelni, esetleg “figyelemzavaros” címkét kapnak.

Akkor szabaduljunk meg a meglévő játékok egy részétől? A szülők azért is tartanak ettől, mert attól félnek, a gyerek még jobban kiborul majd attól, hogy “elvették” a játékait.

Az Egyszerűbb gyermekkor módszere szerint történő selejtezéssel azonban más a tapasztalat: ha a gyermek távollétében, rövid idő alatt nagy változás zajlik le a szobájában, akkor ő a rendnek fog örülni és a rég nem látott, kedves játékainak, amelyek valahogy elvesztek a korábbi nagy halomban. Ha tíz póni közül kiveszünk kettőt, az lehet, hogy hiányozni fog, de egy alapvető átalakulás után a gyermek számára feltűnő, hogy kapott valamit: teret és nyugalmat a kreatív játékhoz. Természetesen a kedvenc játékokat nem selejtezzük ki, és azokat sem, amelyek sokoldalúan használhatóak, mint például az építőkocka vagy a játékbaba. A túlingerlő, törött, elromlott játékoktól viszont nyugodtan megszabadulhatunk. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy gyermekünk keresni fog-e egy-egy darabot, félre is tehetjük egy olyan helyre, ahol nem találja meg, és egy-két hónap múlva megválhatunk tőle, ha tényleg nem kereste.

A megmaradó játékok kezelésére pedig érdemes játékkölcsönzőt létrehozni: a játékok egy részét félretesszük, és a kölcsönzőből gyermekünknek akkor veszünk ki egy új darabot, ha valamit betesz helyette. Így elkerülhetjük a játékok felhalmozódását a gyerekszobában. (Kisebb gyerekeknél magunk is “forgathatjuk” a készletet egy-két havonta, figyelve, hogy mi érdekli, és mi az, amivel kevesebbet játszik.) A cél az, hogy viszonylag kevés játék maradjon szem előtt: három-négy darab a polcon, a többi pedig letakart kosarakban – így csökkenthetjük a vizuális ingereket.

Elsőre talán elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy gyereket ennyi játék lekössön.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a gyerek szinte mindennel tud játszani: két székből és takarókból bunkert épít magának és abban játszik egész délután. Játék a fakanál, a fazekak, egy kendő, Anya nyakláncai és még ezer más dolog.

De emellett nálunk is van természetesen játék. Jelenleg a polcainkon (részben szekrényajtók mögött) van kb. öt könyv kéznél (a kislányom egy igazi könyvmoly, de egyszerre elég ennyi, legfeljebb gyakrabban kell őket cserélni). Van egy fa szivárvány (igazi sokoldalú játék), ehhez kapcsolódóan hét fa figura és hat színes golyó. Van egy kockakirakó, amit most már kevésbé használ, két puha baba, egy bohóc-báb, egy labda, egy kis kosár, néhány plüss, egy húzható fa süni, pár kisebb labda és egy pici Duplo-készlet. Ezen kívül van egy kis asztala két székkel, papírral, színes ceruzákkal, egy varázspalló és egy játék babakocsi. Ez az alap készletünk most, ehhez néha hazahoz ezt-azt a nagymamájától, de például szeret fotókat pakolni ide-oda a lakásban, vagy hajcsatokat, vagy diót, mazsolát. Kivesz a fiókból egy textilpelust, és “felöltözik” vele. És ha engedném, egész nap vizet locsolna a konyhapulton egyik bögréből a másikba (meg ahova még jut).

Azt hiszem, minden szülő be tud számolni hasonló játékokról, amelyek a gyerekek elképesztő kreativitását bizonyítják. Szerintem szuper hír, hogy ezt a kreatív erőt tudjuk bennük támogatni, és csak annyi a dolgunk, hogy egy kis teret engedjünk nekik.

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!