Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.
A cikk eredetileg a SlowBlogon jelent meg.
Amikor lassításról beszélünk felnőttként, az időbeosztásunk átalakítása után általában a következő lépés, hogy felismerjük, mennyi felesleges információ ér el bennünket. Mennyi időt töltünk internetezéssel, hírek olvasásával, közösségi médiával, mennyi ingert fogadunk be egy háttérben szóló rádió vagy tévé irányából. Talán eszünkbe sem jut, hogy gyerekeinknek ugyanígy megterhelő lehet a túl sok információ, ami részben a képernyőkről, részben a felnőtt világból áramlik feléjük. Mivel ez egy nagy téma, a felnőtt világ kiszűréséről két részletben fogok írni itt a SlowBlogon.
Az első és legkézenfekvőbbnek tűnő (ám sokszor nagy ellenállásba ütköző) módszer arra, hogy kevesebb felesleges információ érje el gyermekeinket az, ha kevesebb képernyőt látnak. Ez a tevékenység valójában sokat nem ad a gyerekeknek, megterhelő és rengeteg időt vesz el a szabad játéktól, a családi kapcsolódástól.
A fizikai környezet témakörénél már írtam arról, hogy a gombnyomásra erős ingereket adó játékok miként emelik meg az ingerküszöböt.
A képernyőhasználat ugyanígy hat az agy jutalmazó központjára (ami a függőségek kialakulásáért is felel egyébként): a gyerek hozzászokik, hogy neki nem kell tennie semmit, legfeljebb néhány gombot megnyomni, és mégis érkezik a „jutalom”.
Ez egyrészt koncentrációs problémákhoz is vezethet (egy „sima” játék vagy akár egy iskolai óra messze nem ilyen izgalmas), másrészt szinte ugyanazt a jogosultság-érzést alapozza meg a gyerekben, mint a hirdetések: „nekem ez jár!”
Külön téma a gyerekeket elérő hirdetések hatása, amik már nem csak a tévén keresztül, de az online játékok, online mesenézés esetében is megjelennek. Sokan – nagyon bölcsen – csak hirdetések nélküli csatornákon mutatnak meséket a gyereknek, mert a mai hirdetések már a gyerekek számára is „életérzéseket” közvetítenek: „akkor leszel menő/boldog, akkor lesznek barátaid, ha ezt megszerzed! Megérdemled! Te vagy a világ közepe és azonnal meg kell kapnod, amit akarsz!” Bővebb magyarázat nélkül is sejthetjük, hogy ezeknek milyen káros hatása lehet a gyerek személyiségére és a családunkra.
Sajnos azt is figyelembe kell vennünk, hogy a mai mesék már teljesen másfajta terhelést jelentenek a gyerekeknek, mint ami minket ért gyerekkorunkban. Szerintem sokan észrevettük már, hogy a mai filmekben, gyerekműsorokban egyre gyorsabban váltakoznak a képek. Ez nem újkeletű dolog, hiszen ha egy régebbi, ötvenes-hatvanas évekbeli filmet látunk, nekünk magunknak is borzasztó lassúnak tűnik. Ugyanezért fészkelődnek gyerekeink, ha egy nyolcvanas-kilencvenes évekbeli filmet nézünk. Kim John Payne, az Egyszerűbb gyermekkor írója rövid kutatást is végzett: egy hetvenes évekbeli gyerekműsort hasonlított össze egy maival az alapján, hogy hány különböző kép jelenik meg benne. Azt találta, hogy a régebbi műsorból körülbelül 90 órányit kellene nézni ahhoz, hogy ugyanannyi képet lássunk, mint egy mai műsor egy órájában. Mivel egy 12 éves gyereknek is 4 másodperc kell, mire felfog egy képet, az ilyen, másodpercek töredéke alatt változó képekkel teli rajzfilm jó része még a mai gyerekek számára is követhetetlen.
Emellett a képernyőzés a valóban fejlesztő szabad játéktól veszi el az időt, amelyben gyermekünk nem passzív, hanem teljes lényével részt vesz: finommotorikát gyakorol, mozog, gondolkodik, kreatív, megtanul rugalmasan kezelni váratlan helyzeteket, konfliktusokat.
A jó hír, hogy nem is olyan nehéz megszüntetni a képernyőhasználatot, mint gondolnánk. Kisebb (7 év alatti) gyerekek esetében sok szülő számolt be arról, hogy egy-két hét kellett csak ahhoz, hogy a gyerekek teljesen megfeledkezzenek a mesenézésről és már ne is kérjék.
Ez alatt az idő alatt érdemes valamilyen közös tevékenységet ajánlani nekik alternatívaként. Megéri ez az energiabefektetés, mert a legtöbb családban a csökkentett vagy megszüntetett képernyőidő hatására sokkal ritkábbak lettek a kiborulások, kezelhetetlen időszakok. Szintén sok esetben lehetne a képernyő előtt töltött időt a családi kapcsolódás idejévé alakítani, ami ugyanúgy létfontosságú a gyerek számára, mint a szabad játék. Kézenfekvő lehet például a képernyők száműzése a családi étkezések mellől, és helyette ráérős beszélgetéssel, apró rituálékkal tölteni az időt.
Ugyanakkor belátható, hogy a szülőnek sokszor egyetlen mentsvára, önmagára vagy a háztartásra fordítható ideje az, hogy a gyerek 15 perceig mesét néz. Ezért abszolút nem lehet elítélni senkit és azt sem gondolom, hogy nagy kárt okoz a gyerekben ennyi képernyőidő. Szerencsére ha az Egyszerűbb gyermekkor többi területén elkezdünk dolgozni, akkor egyre többször jutunk szusszanásnyi időhöz, hiszen gyerekeink önállóbban és elmélyültebben, nyugodtabban játszanak – és ezt a képernyőmegvonás is támogatja majd.
És ha azon aggódnánk esetleg, hogy így lemarad a gyerekekünk az informatika terén, szerencsére nem kell: a hét éves kortól fokozatosan, jó szülői példával bevezetett tudatos képernyőhasználat mellett a gyerekek könnyen be tudják hozni „lemaradásukat” a manapság létfontosságú informatikai készségek tekintetében. Egy idézet az Egyszerűbb gyermekkor című könyvből: „A pszichológus Jane M. Healy A kapcsolat kudarca című könyvében leírja, hogy azok a gyerkek, akik egészen kamaszkorukig nem használták a számítógépet, hónapokon belül megszerzik ugyanazt a kompetenciát, mint a klaviatúrát pelenkás koruk óta ütögető társaik.”
Úgy lehetünk a képernyőhasználattal is, mint a cukor fogyasztásával: a szülő a megfelelő információk birtokában meg tudja ítélni, hogy mi az, amit bevállal ezen a területen, figyelve hatását a gyermekére. A fontos az, hogy szem előtt tartsuk, milyen értékek mentén szeretnénk nevelni gyermekeinket, milyen hétköznapokat képzelünk el nekik, és tudatosan végiggondoljuk, ezt mennyiben támogatja a képernyőhasználat. Illetve érdemes néhány évre előre is gondolkodni, ha megtehetjük: kiskamasz-, kamaszkortól egyre nehezebb lebontani azt a falat, amit a gyerek maga köré felhúz a kütyük segítségével. Bár valószínűleg elkerülhetetlen lesz ebben a korban a képernyőhasználat és persze az épülő falak is, ha kisebb korban megtanítjuk őt a tudatos használatra (a saját példánkkal kezdve!), valamennyire meg tudjuk előzni, hogy túlzásokba essen. A tudatosságon van a hangsúly – tartsuk szem előtt az értékeinket, azt, hogy hosszú távon mi a jó a családunknak. Ez egy kis kitekintést igényel a mindennapi problémáinkból, de megéri.
A felnőtt világ kiszűrése témájában a szellemi kacatról itt írtam.
