Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.
Tudatos anyaként a mai világban nehéz feladatot vállaltunk. A külvilág jelentette rengeteg felesleges inger, elvárás, kihívás közepette próbálunk otthont teremteni, a nyugalom szigetét gyermekeink számára. Szeretnénk jelen lenni mellettük, tudatosan megélni velük a gyermekkorukat, kielégíteni érzelmi igényeiket, mindig türelmesnek lenni, kapcsolódni. Röviden szólva: jó anyának lenni. Mindezt úgy, hogy közben egyszerre több ember feladatait végezzük, ráadásul ezer irányból zúdulnak ránk a „jó tanácsok”, amiket sokszor leginkább újabb elvárásként tudunk csak értelmezni.
Ha szeretnél ebből a körből kilépni, ha szeretnél tudatos és nyugodt, kapcsolódó hétköznapokat a családod számára, olyan új szokásokat beépíteni a mindennapjaidba, amelyek segítenek jelen lenni a gyermekeiddel, akkor a Szimplán Anya csoport a Te számodra készült. Célom, hogy a csoport minden tagja azt érezze napról napra, hétről hétre, hogy jó anyának lenni.
Ahogy szülőcsoportjaim, a Szimplán Anya csoport is egy gyakorlat-orientált közös munka. Nem tanfolyam, mivel a hangsúly egyrészt azon van, hogy az elméleti alapok megismerése (vagy átismétlése) után gyakorlati változást hozz az életedbe, másrészt azon, hogy a közös munka során kialakul egy támogató közeg, amelyben hasonló gondolkodású anyák segítik egymást. Folyamatosan tudatosítjuk, éljük azokat az elveket, amelyeket a hétköznapjainkban alkalmazni szeretnénk, és tapasztalatainkkal segítjük egymást, támogatjuk egymást az elhatározásainkban.
Amiben a Szimplán Anya csoport segít Neked:
Miről szól a Szimplán Anya csoport?
A Szimplán Anya csoport egy olyan online közösség, amelyben hónapról hónapra a tudatos anyaság legfontosabb témáival foglalkozunk: megismerjük az elméleti hátteret, majd ez alapján új szokásokat építünk be a hétköznapjainkba. A csoportban az anyák megoszthatják tapasztalataikat, egymást is támogathatják, illetve velem is folyamatos a kommunikáció.
A csoportot úgy építettem fel, hogy anyák számára könnyen fogyasztható legyen a tartalom: rövid videókban kapod az elméletet, míg kérdezni, együtt dolgozni a zárt facebook csoportban is lehet – így akkor foglalkozol a csoporttal, amikor éppen van rá egy kis időd.
A csoportban feldolgozott témák abban segítenek Téged, hogy egyre nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb anya légy. Egyre kevesebbet fogsz aggódni amiatt, hogy jó anya vagy-e, hogy mit gondolnak Rólad és a családodról mások, és az innen felszabaduló energiát a gyerekeidre fordíthatod. Célunk, hogy élvezd az anyaságot, amit a gyermekeid is meg fognak érezni.
Havi témáink közt az Egyszerűbb gyermekkor öt alapvető területe mellett ott az önismeret, a pihenés, a kapcsolatok, életünk gyakorlati szervezése, a ciklikusság, női minőség alkalmazása anyaként, a Kapcsolódó Nevelés eszközeinek alapszintű megismerése és gyakorlása.
Hogyan működik a Szimplán Anya csoport?
A csoport egy online közösség, amelybe évente néhány alkalommal nyílik meg a jelentkezés. Minden hónapban egy adott téma köré szerveződik a közös munkánk, amely a rövid elméleti háttér megismerése után arra fókuszál, hogy új szokásokat építsünk az életünkbe, megváltoztassuk a hétköznapjainkat.
A csoport aktuális programját itt találod:
Mit kapsz, ha csatlakozol?
Amíg tagja vagy a Szimplán Anya csoportnak:
Havonta fél órányi videós tananyagban ismerheted meg a hónap témájának elméleti hátterét
Értéke: 5 000 Ft / hóHavi két online csoportos beszélgetésen vehetsz részt velem, ahol a Te kérdéseidre is válaszolok (felvételről visszanézhető)
Értéke: 6 000 Ft / hóHavi egy alkalommal online találkozón, közösen dolgozzuk ki azokat a vállalásokat, amik megszilárdítják a pozitív változást az életedben
Értéke: 4 000 Ft / hóHavi egy alkalommal támogató csoportot tartunk (a Kapcsolódó Nevelés páros meghallgatásának csoportos változata)
Értéke: 3 000 Ft / hóHavi két alkalommal női kört tartunk
Értéke: 6 000 Ft / hóBónusz videókat kapsz minden hónapban
Értéke: 6 000 Ft / hóTag lehetsz a zárt facebook csoportban, ahol megosztjuk egymással tapasztalatainkat, kérdéseinket, sikereinket, és amit kiemelt figyelemmel követek, válaszolok a kérdésekre, tapasztalatokra.
Értéke: 1 000 Ft / hó20% kedvezményt kapsz nálam az egyéni tanácsadásból, coachingból és az AnaLog konzultációból (a második alkalomtól kezdődően, az első AnaLog konzultáció egységesen 10 ezer Ft)
Értéke: 3 000-4 000 Ft / alkalomÉrtéke összesen: 31 000 Ft / hó + a kedvezmény az egyéni munkából
Mennyi időt igényel a csoportban való részvétel?
A csoport anyagát úgy állítottam össze, hogy ne igényeljen sok időt a feldolgozása, hiszen anyaként az időnk drága kincs. A videókat általában lehet csak hallgatni is, így akár házimunka közben is fel tudod dolgozni az anyagot. Az online találkozóinkra pedig abszolút „jöhetsz” gyerekekkel is! Csak a támogató csoportnál fontos, hogy amíg Te beszélsz, illetve míg másvalakit meghallgatsz, teljes figyelemmel tudj ott lenni.
Minden havi témához tartozik egy 25 perces videós elméleti anyag, amit a hónap elején megkapsz, emellett még 15-20 perces videókat töltök fel a hónap további részében.
Ahhoz, hogy az elméletet a gyakorlatban is alkalmazni kezdd, érdemes részt venni az online találkozón és a két kérdezz-feleleken is (utóbbiak felvételről is visszanézhetők), ami 3×60 percet jelent a hónap során elosztva.
Minden hónapban kidolgozunk egy vállalást – egy apró, megvalósítható változást a hétköznapjainkban – is (ezt vagy az online találkozón tudod megtenni, vagy önállóan, bármikor), ez is igénybe vesz mondjuk tíz percet, illetve ameddig megvalósítod.
Egy hónapban egyszer 45 perces támogató csoportot (a Kapcsolódó Nevelés páros meghallgatásának csoportos változata), illetve két alkalommal női kört (2*60 perc) is tartunk, ezek a Te töltődésedet szolgálják, de természetesen ezeken is opcionális a részvétel.
Emellett a facebook csoportban annyit vagy, amennyi belefér az idődbe, de ez a támogató közeg sokat segít abban, hogy valóban átalakítsd a gondolkodásod, megtörténjen a rendszeres és folyamatos tudatosítás, ami segít megváltoztatni a hétköznapjaidat.
Tehát ha mindenen részt veszel, illetve mindent megnézel, akkor havonta 7 órát vesz igénybe, plusz amennyit a saját vállalásod megalkotásával, megvalósításával töltesz, és amennyit jelen vagy a facebook csoportban. De ebben a csoportban nincs rajtad nyomás, nem kell teljesíteni, nem muszáj mindent megnézni, mindenütt jelen lenni. Nyilván minél többet teszel bele, annál nagyobb eredményeket érsz el, de ez mindennel így van. 🙂 Mi itt próbálunk kilépni az eredményorientáltság bűvköréből és egyszerűen megélni az anyaságunkat, figyelni arra, hogy mi jó nekünk és elengedni azt, ami már túl sok.
Ki tartja?
Faragó Ági, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó, life coach és AnaLog konzultáns vagyok. Évekig dolgoztam különböző segítő pozíciókban – multis környezetben közgazdászként és a civil szférában is. A tanácsadói képzést Kim John Payne-nél, az Egyszerűbb gyermekkor című könyv írójánál és munkatársainál végeztem el. A szülőcsoportok tematikáját is ők dolgozták ki, mivel szükségesnek érezték, hogy segítsenek a szülőknek a gyakorlatba is átültetni a könyv ötleteit.
Fotó: Cristina Panicali
Anyákkal dolgozva megtapasztaltam, hogy bár nagy változást hoz a nyugodt közeg, amit az Egyszerűbb gyermekkor segítségével hozunk létre, a türelem és a jelenlét kérdését, amely a legtöbb anyát foglalkoztatja, nem oldja meg. Ezért tanultam meg két önismereti módszert (a life coaching és az AnaLog módszerét), hogy ezen az úton is segítsem a hozzám fordulókat. A saját utamon és a másokkal való munka során szerzett tapasztalataimat adtam hozzá az Egyszerűbb gyermekkor szülőcsoport anyagához, hogy egy átfogó, a tudatos anyákat segítő közösséget hozzak létre, amelyben elkezdhetjük elengedni a megfelelést, a szorongást, hogy jó anyák vagyunk-e és megtalálni a saját belső, anyai hangunkat.
Mik a technikai feltételek?
A videós és pdf-es tananyagot a szimplan.hu online oktatási felületén fogod megkapni, itt tudsz jelentkezni is a csoportra.
Az online találkozók, támogató csoportok és a kérdezz-felelek beszélgetések a Zoom alkalmazáson keresztül fognak történni, amihez le tudsz tölteni egy applikációt a telefonodra, de számítógépről, a böngésződből is tudsz csatlakozni a beszélgetéshez.
Ahhoz pedig, hogy a zárt csoporthoz csatlakozni tudj, egy facebook-profil szükséges.
Mennyibe kerül?
A célom a Szimplán Anya létrehozásával az volt, hogy egy átfogó, havidíjas közösséget hozzak létre tudatos anyák számára. Ezért többféle módon is támogatlak a tagságod során, azonban a csomag ára jóval kedvezményesebb, mint a szolgáltatások értékének összege.
Az előfizetés tartalma:
Havi 30 perc videós tananyag
Havi 2 kérdezz-felelek alkalom
Havi 1 online találkozó
Havi 1 támogató csoport
Havi 2 női kör alkalom
Havi 2 bónusz videó
Folyamatos támogatás a facebook csoportban
Kedvezmény az egyéni munka árábólÉrtéke:
5 000 Ft / hó
6 000 Ft / hó
4 000 Ft / hó
3 000 Ft / hó
6 000 Ft / hó
6 000 Ft / hó
1 000 Ft / hó3-4 000 Ft / alkalom
Értéke összesen: 31 000 Ft / hó
+ a kedvezményekA jelenlegi gazdasági környezet ellenére több mint egy éve nem emeltem a csoport árát. Ha most csatlakozol, a fenti árakat garantálom Neked, amíg folyamatos a tagságod a csoportban.
Mi a tematika?
Kinek érdemes jelentkezni?
A csoporthoz való csatlakozást akkor ajánlom, ha legalább egy gyermeked elmúlt már egy éves, illetve ha legalább egy gyermeked nincs még 10 éves. Ez azért van így, mert a csoportban az Egyszerűbb gyermekkor témájú hónapokban gyakorlati változásokon dolgozunk a lelki láz, a fizikai környezet, ritmus, időrend és a felnőtt világ kiszűrése témáiban, és egy éves kor alatt ezek még vagy nem értelmezhetők, vagy még nagyon képlékenyek. Ha úgy érzed, most van erre időd és később nem lesz, persze csatlakozhatsz, de akkor inkább a csoport többi témáját tudod eleinte használni. Tíz éves kor felett pedig már egyre kevesebb a beleszólásunk gyermekeink életébe, és a csoportban kidolgozott ötletek, elvek is inkább kisebb gyerekekre vonatkoznak.
Fontos, hogy tudd, én megadok minden támogatást ahhoz, hogy a csoportban elhangzó gondolatokat beépítsd az életedbe, de a változáshoz szükséges lépéseket Neked magadnak kell megtenni. Érdemes havi 4-5 órát, heti bő egy órát rászánni az elméleti anyagra és a gyakorlatra, hiszen a befektetett időd, energiád megtérül: akkor fogsz egyre közelebb kerülni önmagadhoz anyaként is, ha foglalkozol a témáinkkal, a feladatokkal. Úgyhogy akkor javaslom a jelentkezést, ha úgy érzed, tudsz ennyi időt szánni az egyre tudatosabb anyaságra, a kiegyensúlyozott hétköznapokra, a felesleges dolgok elengedésére a lényeges dolgok érdekében.
Hogyan tudok jelentkezni?
Az előfizetésed itt a szimplan.hu oldalon belül tudod megvásárolni, ezen a linken, regisztrációt és bankkártyás fizetést (a Barion rendszerén keresztül) követően. A tananyagot szintén itt éred majd el, a saját oktatási felületemen, jelszóval történő belépés után.
Visszajelzések korábbi szülőcsoportjaimról:
2. A nagyobbik lányom nagyon élvezi a csak ketten időket 🙂 és én is. Hisztink még mindig nem volt😱😱😱🙏🙏 (megjegyzés: amióta bevezették a rendszeres kettesben töltött időket, néhány hete) – ellenkezés persze sok, de egész jól megy a türelem a relaxációnak köszönhetően.
3. Látványosak lettek a polcok, amiket rendessé pofoztam, de a gyerekek játékával sajnos nem végeztem. Mondjuk már csak néhányat kell kivenni az elérhető helyekről,de így is nőtt az egyedül eljátszott idő mértéke 🙏 ezt még remélem hétvégén be tudom fejezni teljesen.”
Cikkek, blogbejegyzések, interjúk korábbi online szülőcsoportomról:
Gyermekkor, szimplán.
„Megtanultam mélyebben tisztelni, tiszteletben tartani a gyerekeim gyermekkorát. Igazából ezt el se tudom magyarázni ennél jobban… mit teszünk, amikor tisztelünk valakit? Nyitott szemmel és lélekkel vagyunk a közelében, hogy kellő közelségből, és távolságból tudjunk reagálni Rá? Valami ilyesmi…”
Csatlakoztam Az Egyszerűbb Gyermekkor Szülőcsoporthoz – Elmesélem, Mi Mindent Tanultam 7 Hét Alatt
„Nagyon érdekes volt látni, ahogy hétről-hétre formálódtunk, alakultunk mi, mint immár 4 fős család. A szülőcsoportban hallottak mindig elindítottak bennem valamit; ki kellett mondanom (hol hangosan, hol csak magamnak), milyen az a “család”, amit mindig is elképzeltem, hogy én majd olyanban fogok élni.”
Interjú egy ``Egyszerűbb gyermekkor függővel``
„Azt hiszem sokkal nyugodtabban és tudatosabban tudtam viselkedni az év egyik legnehezebb hónapjában és meg tudtam könnyíteni a gyerekeknek az ovikezdést. Sokkal jobban vettük a változással járó nehézségeket. Az idejét sem tudom, mikor emeltem fel igazán a hangomat itthon. És bár azt nem mondanám, hogy teljesen megoldódott a testvérkonfliktus – olyan nincs is szerintem 😉 – de nagyon jól el tudnak játszani együtt a szabad játékos időben.”
Egyszerűbb gyermekkor - megtaláltam a kulcsot!
„Szívből ajánlom mindenkinek azt az egyedülálló szemléletmódot, melyet a könyv és a tanfolyam kínál. Segít abban, hogy valóban a gyermekeink igényeit követhessük, márpedig szülőként ez az, amire én a legjobban vágyok. Ugye ti is?”
Egyszerűbb gyermekkor nagycsaládban
„Én minden szülőnek ajánlanám ezt a csoportot, aki még nem olvasta az Egyszerűbb gyermekkor könyvet, vagy ha már olvasta, lehet, hogy nem tudta beépíteni az életébe. Itt a csoportban praktikusan össze vannak szedve az információk és az, hogy beszélgetünk róla heti egy órát, nagyon ösztönzi az embert arra, hogy a gyakorlatba átültesse ezeket. Szerintem ez nagyon hasznos.”