Barion Pixel

selejtezés

Kevés játék, kreatív játék

Kevés játék, kreatív játék 1920 1280 Faragó Ági

Tudományos kutatás támasztja alá, hogy ha a gyerekek kevesebb játékkal játszanak, akkor kreatívabbak. Végre! 🙂 Egy angol nyelvű cikk fordítása következik, mert arra mutat rá, amivel az Egyszerűbb gyermekkor már évek óta foglalkozik: hogy a kevesebb – a gyerekjátékok esetében is – több. A szülők végig gyanították ezt: azoknak a gyerekek, akiknek túl sok játéka…

Napi 15 perc Konmari – július 4-től!

Napi 15 perc Konmari – július 4-től! 560 315 Faragó Ági

Nemrég lefordítottam kedvenc minimalista blogom, a Zen Habits két bejegyzését, amik arról szóltak, hogyan tűzzünk ki célokat magunk elé, és hogyan építsük fel, majd tartsuk fent a motivációt, hogy el is érjük a céljainkat. Mivel az egyik motivációs ötlet szerint adjunk minél több publicitást a célunknak, akár számoljunk be róla a blogunkon, úgy döntöttem, én…

Megtorpanás a selejtezésben

Megtorpanás a selejtezésben Faragó Ági

Minimalista utunkon, vagy egyszerű, rendre vágyó emberként is előbb-utóbb találkozunk ezzel a helyzettel. Eleinte olyan jól haladtunk, lelkesek voltunk, és most nem tudjuk, hogyan tovább. Kezdünk elbizonytalanodni. Menni  fog ez nekünk? Egyáltalán, biztos, hogy nekünk való a selejtezés? Összegyűjtöttem néhány gyakori okot, ami megtorpanáshoz vezethet, és néhány ötletet a megoldásukra. Kép forrása: https://www.flickr.com/photos/queen_of_subtle/3814967462/ Eljutottál oda,…

A selejtezés lelki oldala

A selejtezés lelki oldala 560 315 Faragó Ági

Annyira köszönöm, amikor hozzászóltok a bloghoz! Nagyon jó tudni, hogy mi jár a fejetekben az írásaimmal kapcsolatban. Ez a bejegyzés-ötlet most egy hozzászólás kapcsán pattant ki a fejemből, mert abszolút jó kérdéseket fogalmazott meg, aki írta. És tényleg, hiába nem terveztem, hogy a Szimplán lelkizős blog lesz, ha gyakorlati tanácsokat szeretnék adni a selejtezéshez, akkor…

KonMari a papírok közt

KonMari a papírok közt 560 315 Faragó Ági

A KonMari-kaland (vagy kalandos kihívás?) következő állomása a selejtezés a papírok közt. Ez tényleg egy kihívás sokaknak, mivel a legtöbbünk számolatlanul halmozza fel otthonában a papírokat, és ez az a terület, amin általában nincs mit szeretni. Vagy mégis…? A papírokat KonMari sem szereti. Abból indul ki, hogy dobjunk ki mindent. Aztán kiderül, hogy ezt-azt mégiscsak…

KonMari a könyvespolcon

KonMari a könyvespolcon 1600 657 Faragó Ági

A KonMari-módszer szerint a második selejtezendő csoport a könyvek. Ez sokaknak érinthetetlen terület, pedig legtöbbünknek a könyvek azok, amiket csak egyszer „használunk”, a legnagyobb kedvenceinket és néhány kézikönyvet kivéve. Lássuk, mit mond KonMari a könyvek selejtezéséről, és nálam ez hogyan sikerült. KonMari szerint a tárgyak arra vágynak, hogy szolgálhassák a tulajdonosukat. Ha elfelejtve porosodnak valahol,…

Konmari a gardróbszekrényben és egy kis lelki vonatkozás

Konmari a gardróbszekrényben és egy kis lelki vonatkozás 150 150 Faragó Ági

A Konmari-módszer szerint a ruhák közt kell kezdeni a selejtezést, mivel ezek esetében elég könnyen el tudjuk dönteni, hogy örömet okoz-e egy adott darab vagy sem. Az biztos, hogy az alapos átválogatás nekem nagy örömet okozott. 🙂 A felsőim (nagy része) a KonMari 2017 után Már többször írtam, hogy nálam éve óta tart a gardróbselejtezés.…

Újra Konmari

Újra Konmari 150 150 Faragó Ági

Ezzel a címmel máris ronthatnám Marie Kondo hitelét, mivel könyvében azt állítja, ha egyszer végigcsináltad a rendrakást az ő módszerével, soha többé nem kell újra megcsinálnod, nem esel vissza. Sajnos én nem értem a végére a szülés előtt, ezért is futok neki most újra. Így legalább itt a blogon is tudom dokumentálni a folyamatot. Ebben…

Szükség esetére

Szükség esetére 150 150 Faragó Ági

Mit tartunk itthon szükség esetére? Kihasználjuk ezeket, vagy csak a helyet foglalják az életünkben? Karácsony előtt kukacinvázió volt nálunk. Tudjátok, az ételmoly… Valószínűleg egy teában lehetett benne, és szerencsére csak egy szekrényt érintett a konyhában, de hát nagyon nem örültem neki, hogy Lenke mellett a tízpercnyi szünetkéimet kukacvadászatra kell használnom. Azóta gondolkodtam, ennek mi lehetett…

Gardróbselejtezés – harmadik felvonás: próbálkozás a kapszula gardróbbal

Gardróbselejtezés – harmadik felvonás: próbálkozás a kapszula gardróbbal 150 150 Faragó Ági

A kapszula gardróbot már említettem az egyik korábbi bejegyzésben, de nem írtam le egy érdekes dolgot, amit ezzel a témával kapcsolatban olvastam és meg szeretnék osztani. Először a Becoming Minimalist blogon találkoztam a kapszula gardrób gondolatával. Bár ez a cikk valójában arról szól, hogy sok sikeres ember (például Barack Obama, Mark Zuckerberg vagy Steve Jobs…

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!