Barion Pixel

vegetáriánus

Hideg uborkaleves

Hideg uborkaleves 560 315 Faragó Ági

Nem is tudom, miért nem adtam eddig közre ezt a receptet. Mi most nem eszünk levest, mert Lenke nem tud vele mit kezdeni (nem kanalazok a szájába semmit), de másoknak életmentő lehet ez a hűsítő leves, amit még főzni sem kell. Mi tavalyelőtt nyáron sokszor ettük csak ezt tönkölykenyérrel ebédre. (A tavaly nyár kiesett, akkor…

Tejszínes-cukkinis tészta

Tejszínes-cukkinis tészta Faragó Ági

Kezdődik a cukkiniszezon! Én annyira imádom a cukkinit, hogy még soha nem sikerült megunnom. Az egyik volt barátom anyukája minden alkalommal cukkinit készített nekem, amikor náluk ebédeltünk, kb. kéthetente. Már szabadkozott, hogy mindig ugyanaz van, de mondtam neki, hogy majd szólok, ha megunom. Az a pillanat nem jött el. 🙂 Úgy tűnik, Lenke is imádja…

Háromféle tiramisu

Háromféle tiramisu Faragó Ági

Én nagyon sokáig nem tudtam, mi az a tiramisu. Emlékszem, amikor gyerekkoromban megjelent a tiramisu ízű fagyi, az osztálytársaim nagyon lelkesedtek érte, én meg csak sunnyogtam magamban, hogy ki ne derüljön, én nem tudom, mi az. Szerintem már felnőtt voltam, amikor először ettem. De azóta nem tudok betelni vele, és ez például a vegánságomnak is…

Szimplan.hu és spenót-pesztó recept

Szimplan.hu és spenót-pesztó recept Faragó Ági

Több, mint három hónapja dolgozom azon, hol lazábban, hol intenzívebben, hogy a blogom átköltözzön a szimplan.hu címre és self-hosted, azaz szabad fordításban saját tulajdonú legyen. Most végre sikerült, már csak néhány simítás van hátra! De mivel a legutóbbi bejegyzés is elmaradt, nem akartalak Titeket olvasnivaló nélkül hagyni a hétvégére, ezért leírom a gyors tudnivalókat erről…

BLW-krónikák 1.

BLW-krónikák 1. Faragó Ági

A hozzátáplálásnál a BLW útját választottuk, azaz (röviden) Lenke eteti saját magát. Eleinte izgultam, hogy miket fogunk neki főzni, úgyhogy gondoltam, megörökítem egy bejegyzés-sorozatban az utunkat, hátha másnak is segít majd. Lenke majdnem kilenc hónapos, és nagyjából két hete kezdett el enni úgy, hogy minden étkezésnél az ölünkbe ül és ő is nyammog valamit. Kínáltuk korábban…

Curry abból, amit épp lehet kapni

Curry abból, amit épp lehet kapni 150 150 Faragó Ági

Sütőtökös currynek indult, de nem találtunk sütőtököt, pedig két piacon is megnéztük… Úgyhogy lett belőle téli curry, répával és krumplival. Zizi receptje nyomán készült, csak szinte minden hozzávalót lecseréltem. 🙂 (A csicseriborsót meg kifelejtettem, de utólag sem tettem bele, szerintem jobb anélkül.) Jól átmelegítő, fűszeres finomság ebben a hidegben. Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma 3 közepes…

Karácsonyi hangulat

Karácsonyi hangulat 150 150 Faragó Ági

Észrevehettétek, hogy egy ideje nem írtam. Ennek több oka is van: egyrészt a karácsonyi készülődés, másrészt, hogy dolgozom a blog elköltöztetésén, harmadrészt, hogy Lenkének jön a foga. 🙂 Így ez most csak egy ötletadós, linkelgetős, rövid post lesz. Vasárnap leírtam, hogy végre, felnőtt életem során először, karácsonyi hangulatom van. Kerestem ennek az okát, hogy most…

Sütőtök-krémleves

Sütőtök-krémleves 150 150 Faragó Ági

Ez a sütőtök-krémleves olyan egyszerű, hogy gondolkodtam, egyáltalán érdemel-e külön bejegyzést. De végül úgy döntöttem, érdemel. 🙂 Fűszeres, átmelegítő, szezonális finomság. Hozzávalók: Egy nagy sütőtök 200 ml tejszín vagy kókusztejszín 3-4 gerezd fokhagyma Só, bors, chili, gyömbér ízlés szerint A díszítéshez tökmag, esetleg parmezán A sütőtököt felkockázzuk – ez a legnagyobb munka az egész receptben.…

A legegyszerűbb coleslaw

A legegyszerűbb coleslaw 150 150 Faragó Ági

A coleslaw egy angolszász saláta, aminek az alapja a káposzta és a sárgarépa. Legutóbb, néhány éve tél végén voltam Angliában, akkor kattantam rá teljesen. Nem véletlenül, hiszen ezek a zöldségek ilyenkor, télen szezonálisak. (Mindenkitől elnézést kérek, aki most úgy felszisszent az „ilyenkor, télen” kifejezésen, mint én magamban… De ma 11 után még befagyott pocsolyát láttunk,…

Bloggerek, akik inspirálnak

Bloggerek, akik inspirálnak 150 150 Faragó Ági

zen habits Leo Babauta angol nyelvű blogján találkoztam először a minimalizmus fogalmával. A zen habits a minimalizmus mellett sok másról is szól, például az egészséges életvitelről, koránkelésről, meditációról, időbeosztásról, mégis ez az egyik legalapvetőbb minimalista blog számomra. Rengeteg gyakorlati ötletet ad új szokások kialakítására, az életünk rendben tartására. Ő a „tipikus” amerikai életet élte, majd…

Faragó Ági vagyok, Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Azoknak a családoknak segítek, akik szeretnék, ha hétköznapjaik lassabban, nyugodtabban telnének. Akik szeretnék, ha gyermekeik kiegyensúlyozottabbá válnának, mentesülnének a világunkban már szinte általános túlterheltség alól. Akik szeretnék megengedni gyermekeiknek, hogy a saját tempójukban bontakoztassák ki képességeiket. Egy kislány anyukájaként és változatos segítői állásokban dolgozva jutottam el az Egyszerűbb gyermekkorhoz, amiben azóta is újabb és újabb mélységeket fedezek fel. Ha van kedved, csatlakozz hozzám, keressük meg együtt, hogy a Te családodban hol adhatunk teret az egyszerűsítésnek.

Itt is megtalálsz:

Írj nekem!