Sütőtökös currynek indult, de nem találtunk sütőtököt, pedig két piacon is megnéztük… Úgyhogy lett belőle téli curry, répával és krumplival. Zizi receptje nyomán készült, csak szinte minden hozzávalót lecseréltem. 🙂 (A csicseriborsót meg kifelejtettem, de utólag sem tettem bele, szerintem jobb anélkül.) Jól átmelegítő, fűszeres finomság ebben a hidegben.
Hozzávalók:
- 2 fej vöröshagyma
- 3 közepes krumpli
- 5 nagyobb répa
- 2 dl főzőtejszín (ha kókusztejszínre cseréljük, máris vegán az étel, de akkor nem kell kókuszreszelék sem bele… nekünk ez volt itthon :))
- 2 dl paradicsomszósz
- 1/2 bögre kókuszreszelék
- 1 tk kardamom
- 1 ek fekete mustármag
- 2 ek curry
- 1 tk szárított chili
- 1 tk kurkuma
- 1 ek gyömbér
- 1 ek római kömény
- só ízlés szerint
A fűszerek mennyisége csak hozzávetőleges, mert eléggé impulzívan viselkedem velük szemben a konyhában… Ez meg is látszik a konyhán egy-egy főzés után. 🙂
A vöröshagymát felkockázzuk és olajon megpirítjuk a fűszerekkel együtt. A krumplit nagyobb, a répát kisebb kockákra vágjuk, rátesszük a hagymára és 2 dl vízzel felöntjük, majd hozzáadjuk a tejszínt és a paradicsomszószt is. Ezután addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul. Én földimogyorós barna rizst főztem hozzá.